Thomas Bachmann, a németországi Darmstadti Mű­sza­ki Egyetem kutatója eredményeit a Society for Integ­rative and Comparative Bio­logy Char­lestonban (USA, Dél-Karolina) rendezett éves konferenciáján mutatta be. Mivel a gyöngybagoly legfőképp éjjel vadászik, kevés vizuális információ áll rendelkezésére, így hang alapján ha­tározza meg áldozata elhelyez­kedését. Halk röpte elősegíti, hogy meghallja zsák­mány­állatai, a pockok sur­ranását, és egyben csökkenti annak esélyét, hogy azok meghallják közeledtét.
Bach­mann minden apró részletre vonatkozóan megvizsgálta a baglyok szárnyfelépítését, hogy kiderítse, mi teszi lehetővé a lassú és halk repülést. Nemcsak a tollazatot szem­revételezte, hanem háromdimenziós képeket is alkotott a szárny csontozatának felépítéséről. Mint kiderült, a titok nyitja a szárnyak nagyfokú íveltségében rejlik. Ezáltal minden egyes szárnycsapás nagyobb felhajtóerőt generál, a levegő áramlása ugyanis felgyorsul a hajlított szárny felső oldalán, így csökkentve a nyo­mást. A szárny pedig szinte magától emelkedik az alacsonyabb nyomás felé. A szárnyak tollvégei is különlegesen finom kidolgozásúak, csökkentve a repülés alatt esetlegesen keletkező hangos turbulenciát. Az egyes tollak közti súrlódás hangja is minimalizálódik selymes felületüknek köszönhetően – fejtette ki Bachmann. A bagoly egész testét ezenkívül igen sűrű tollazat borítja, a baglyoknak több tolla van, mint bármely más, hasonló termetű madárnak. A puha, tömött tollazat pedig elnyeli a madarak repülés közben kiadott hangjait.
Bachmann és csapata arra törekszik, hogy a gyöngy­bagoly szárnyfelépítéséről nyert információkat új, jóval halkabb légi járművek kifejlesztésére lehessen felhasználni. Igaz, bevallásuk szerint még mintegy húsz évet várni kell egy megfelelő gépszárnyra, és temérdek, bagolyszárnyakon végzett kísérletet kell még addig elvégezniük.