Az újratemetést Kövér László házelnök védnöksége alatt a Magyar Ország­gyűlés Hivatala szervezi, a Székely­udvarhelyért Alapítvány a székelyföldi társszervezői feladatokat látja el. A hamvakat a csíksomlyói búcsúra érkező Bol­dog­asszony zarándokvonattal szállítják Székelyföldre, a szervezők pedig azt tervezik, hogy Csík­szeredától Székelyud­var­helyig huszárok kísérik át, miután a két település között nincs vasútvonal.
A Székelyudvarhelyért Alapítvány és a Magyar Polgári Párt elnöke, Szász Jenő elmondta: Nyirő József hamvai hazahozatalának gondolata 2004-ben merült fel először, amikor a székelyudvarhelyi Emlékezés Parkjában felavatták első köztéri szobrát. Az 1953-ban elhunyt író maga rendelkezett úgy, hogy hamvait hazavigyék vagy a kolozsvári Házsongárdi temetőbe, vagy Székely­udvar­hely­re. "Gya­kor­la­tilag Nyirő végrendeletének teszünk eleget, és úgy vélem, a székely apostolnak itthon kell nyugodnia. Ez­által olyan kérdést rendezünk, amivel a székelység, a magyarság tartozik Nyirőnek" – mondta a társszervező alapítvány elnöke.
Nyirő József író, közíró, katolikus pap Székelyzsomboron született 1889-ben, Madridban hunyt el 1953-ban. 1928-tól az Erdélyi Helikon vezető munkatársa volt, a Benedek Elek körül tömörülő székely írócsoport egyik tagja. Székelyudvarhelyen épített otthont családjának, 1939–42 között a Keleti Újság felelős szerkesztője volt. 1941-ben – behívott képviselőként – a Magyar Ország­gyűlés tagja lett, és Budapestre költözött. 1942–43-ban a jobboldali Magyar Erő főszerkesztője, 1944-ben a Magyar Ünnep című, szintén jobboldali lap főmunkatársa volt, majd nyugati emigrációba vonult. Is­mertebb művei: Jézus­faragó ember (novellák 1924), Isten igájában (regény 1926), Kop­jafák (novellák 1933), Uz Bence (regény 1933), Az én népem (regény 1935), Havasok könyve (novellák 1936), Madéfalvi veszedelem (regény 1939), Néma küzdelem (regény 1944). Művei publikálását a román és magyar kommunista rendszer betiltotta, az írót a korabeli kultúrpolitika háborús bűnösnek bélyegezte.