Elődeink bebizonyították, a magyar nem szolga nép, és jó ebbe az életerőbe belekapaszkodni, amit ránk hagyatkoztak – indította ünnepi felvezetőjét Orbán Judit református lelkész a tegnapi kovásznai megemlékezésen. Az életerőről szólt, ami találóan hangzott azt követően, hogy a színpad előtti téren felvonult az orbaiszéki települések lovasainak, szekereseinek hada, mely parádé percek alatt ünnepre hangolta az ezer főnél népesebb közösséget.
Orbán Balázsnak talán nem tűnt volna fel, ha vásáros napokon szekérsorokat lát lovas kísérettel, huszonkét esztendeje mi is megszokhattuk ezt a látványt városainkban március 15-én, de csak akkor tudatosul bennünk, hogy egy-egy történelmi szék települései gyülekezetét látjuk egyben, amikor olvassuk a táblákat: Barátos, Székelytamásfalva, Csomakőrös, Zabola, Szörcse, Páké, Kovászna. Lovon érkezett Lőrincz Zsigmond polgármester, majd sorban jöttek Orbaiszék települései, lovasok, szekeresek és végül gyalogosan az elöljárók és az ifjúság. Mindvégig a Kelemen Szilárd vezényelte barátosi Ferenc Ernő Fúvószenekar kísérte a felvonulókat.
Az egyesített kórus (Református Férfidalárda, Tiszta Szív, Hozsánna és Pastorala kórus) Cseh Béla, Gyerő Katalin és Antal Ernő vezényletével énekelt forradalmi dalokat, majd elsőként a szónokverseny győztese, Bajkó Edina, a Kőrösi Csoma Sándor Iskolaközpont diákja szólt az egybegyűltekhez. Hangsúlyozta, a márciusi ifjak "tették a dolgukat, mert akkor és ott azt követelte tőlük a becsület, a tisztesség, a hazafiság. De nem volt ez csupán kordivat? Vagy ez volt a módi, hogy a francia, az olasz ifjak mintájára ők is ugyanezt tegyék, lázadjanak? Napjainkban is van kordivat, ez pedig a huszonegyedik század megtévesztő felszínessége, a gyenge emberi jellemek oltárra emelése, már-már bálványozása. Mi lázadunk a magunk módján, de ti, felnőttek mit értetek meg belőle? Vajon az ifjú, aki teszi a dolgát, és szótlanul, számítógépe árnyékában ül meggörnyedve, nem lázadó-e?" – kérdezte a szónok.
A Zalaegerszegi I. Huszárezred parancsnoka, vitéz Szentgyörgyvölgyi Csondor Csaba, aki féltucatnyi társával érkezett Kovásznára, arra emlékeztette a jelenlévőket, hogy olyan kultúránk van, amivel élni kell.
Vargha Mihály , a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, az ünnepség meghívott szónoka felidézte gyermekkora márciusait, amikor kisdiákként szülővárosában, Kézdivásárhelyen titokban gyertyát gyújtottak Gábor Áron szobránál. "Az borzasztó nagy hőstettnek számított. Gondolom, hogy suttogva, szóbeszéd formájában elterjedt a diákok között, és aggódó szüleink fülébe is visszajutott, akik óva intettek, hogy ilyent ne csináljunk, ne rontsuk el a jövőnket. Mert abban az időben, az átkosnak nevezett rendszerben ünnepelni, emlékezni tilos volt. A magyar történelem e csodálatos eseményéről a történelem tankönyvben mindössze néhány sor állt, Petőfiről egy rossz fénykép, és ennyi volt minden. De azért valahogy, drága tanáraink jóvoltából, szájról szájra mi megőriztük magunkban ezt a tudatot. És magunkban mindig ünnepeltünk március 15-én." Majd így folytatta: "ezt tesszük ma is, hiába van zimankó, hiába van hideg, a szívekben meleg van, mert érezzük, hogy együvé tartozunk."
A Boldog Apor Vilmos Gyermekotthon Kolozsi István vezette Patrona Hungaricum kórusa és a Kőrösi Csoma Sándor Iskolaközpont Molnár János irányította Diákszínpadának rövid műsorát követően a központi ünnepséget Kovács Gábor római katolikus esperes szavai zárták, aki azt hangsúlyozta: az emlékezés egyedüli kincsünk, amit nem vehet el tőlünk senki.
