Látványos külsőségek, honvédindulókkal "melegített" kora tavaszi napsütés, koszorútenger, itt-ott buta pártvillongások, a korábbi évek közhelymennyiségének nagyjából a fele – valahogy így festhetne az idei márciusi ünneplés leltára. Nem rossz – tenném mindjárt hozzá –, bőven találkoztunk már dagályosabb, giccsesebb, de természetesen emelkedettebb ünnepekkel is, hiszen minden jót és rosszat idők és emberek hordoznak.
A huszárfelvonuláson vagy a zenei összhangzaton túl azonban sokkal inkább érdekel, hogyan és mennyire érzik gyermekeink, fiataljaink magukénak az ünnepet. Miképpen sikerül átadnunk azt, amit többségünknek is legfeljebb autodidakta módon sikerült pótolnunk – az ismert történelmi okokból. Ezért fontos, hogy az ünnepi külsőségeken túl március 15-e gondolat- és nemzetiérzelem-ébresztő nappá váljon. Ezért volt lélekmelengető beülni például a Székely Mikó XI. B-sei által "létesített" Pilvax osztálykávéházba, ahol a terített asztalok mellől már-már forradalmi hevülettel ugrottak fel a diákok, elmondandó az általuk válogatott szöveg- és versrészleteket. Március nem csak a kitűzött kokárdákban volt jelen, a hangulat ígérte, hogy e fiatalok nagy részét akkor is nemzeti jelképekkel feldíszítve látjuk viszont, ha már nem szervezett iskolai formában virrad rájuk március idusa. Ebbe a sorba illeszthetők a Mikesben tapasztalt próbálkozások is, ahol a diákoknak negyvennyolc mozgósító erejét kellett megpróbálniuk valamilyen mai, őket foglalkoztató kérdéskörben érvényesíteni.
Örüljünk neki, de maradjunk éberek, hiszen az őket érő mai impulzusok – jók, kártékonyak egyaránt – nagyon mélyre képesek hatolni. Ezért kell óvatosan bánni az ezrek előtt elmondott ünnepi beszédekkel is, hiszen például az autonómia célként való meghatározásának nyilvános megkérdőjelezése sok, ezzel összefüggésben lévő részcél és eszköz hitelességének kétségbe vonása is. Ha nem mint elérendő célra, hanem legfeljebb helyes útirányként gondolunk a székelység autonómiaharcára, önmagában is a cél elérhetőségének megkérdőjelezéseként hangzik. A kerouaci világnézet, a folyamatos "útközben" állapot követendő példaként való kivetítése a pillanatnak való élés tézisének vallása. Márpedig csak az egyéni szellem autonómiájának közösségi és területi autonómiában való kiteljesítése teremtheti meg azokat az intézményes kereteket, amelyek képesek felszabadítani a bennünk lévő szellemi és fizikai energiák teljességét. Áldásokkal és átkokkal együtt, amelyek nem feltétlenül egy autonómiát célzó forradalom, sokkal inkább az általános emberi lét velejárói. Benne a magyarság megmaradásáéi is, ahogyan arról izgága fiatalok vitatkoztak annak idején.
