Mi, hol, mikor

2007. november 20., kedd, Mi, hol, mikor?
Zene

A sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtárban ma 19 órától a Codex Együttes — Filip Ignác (egyenes fuvola, harántfuvola, művészeti vezető), Sebestyén Lázár Enikő (ének), Kovács László (hegedű), Sinka Éva (hegedű), Adorján Csaba (brácsa), Lázár Zsombor (gordonka), Cristian Paul (csembaló), Málnási Éva (egyenes fuvola) — koncertezik.

Bábszínház

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház bábtagozata Arany János A fülemile című bábelőadását holnap 10 és 12 órától Ozsdolán adja elő.

Kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Szé­kely Nemzeti Múzeum Toleranciatermében pénteken 17.30 órakor nyílik az Erősd ― 100 ― Ariuşd című régészeti kiállítás. A rendezvény házigazdája, Vargha Mihály, az intézmény igazgatója beszédet mond, a kiállítást bemutatja dr. László Attila egyetemi tanár (Alexandru Ioan Cuza Tudományegyetem, Iaşi) és Sztáncsuj Sándor József régész (Székely Nemzeti Mú­zeum). A tárlat ― melyet a dr. László Ferenc múzeumőr által 1907-ben megkezdett erősdi ásatások századik évfordulója alkalmából rendeztek ― bemutatja a világhírű régészeti lelőhely kutatásának történetét. Az elmúlt száz év kutatásai során feltárt, igen értékes leletanyag a település hírnevének köszönhetően több nagy Kárpát-medencei múzeum (például a Magyar Nemzeti Múzeum vagy az Erdélyi Mú­zeum Egyesület Régiségtára) gyűjteményét gazdagította, legnagyobb részét azonban a Székely Nemzeti Múzeumban őrzik. A most látható tárgyakat e gazdag, nevezetes őskori gyűjtemény legszebb darabjaiból válogatták. A kiállítás 2008 márciusáig látogatható.

Rádió

A Sepsi Rádió Magasles című ökológiai műsorában ma 18 órától: beszélgetés dr. Demeter Jánossal, a megyei tanács elnökével és Hobincu Zoltánnal, a megyei környezetvédelmi hivatal igazgatójával a megyei környezetvédelmi ügynökségeknek a megyei tanácsok fennhatósága alá kerüléséről. A műsor további tartalmából: Pillanatkép a természetből, Vetélkedő iskolásoknak, Zöldsarok a lakásban. Szerkesztő: Kelemen László.

Művészet a környezetvédelemért

A Lármafa Egyesület szervezésében pénteken és szombaton a sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban és a Di Stefano bárban összművészeti, multikulturális esemény zajlik. Lesz képzőművészeti és fotókiállítás, filmvetítés, koncert, környezetvédelmi előadások, építészet, dizájn. A ,,multi culti melting spot" rendezvény lényege ― minként az elnevezés is mutatja (multi-kulturális olvadópont) ―, hogy különböző kultúrák képviselői, alkotói találkozhatnak, megmutatkozhatnak. A szervezők szándéka az interaktív és multikulturális találkozások rendszeressé tétele. A hét végi eseményeket összefogó közös téma: Művészet a környezetvédelemért.

Lakossági fórum

Sepsiszentgyörgy önkormányzata és a városi RMDSZ-szervezet ma 19 órától lakossági fórumot szervez Kilyénben a kultúrházban. Jelen lesz Albert Álmos polgármester és a polgármesteri hivatal szakirodáinak vezetői. Téma: a falu lakosságát érintő kérdések.

Közlekedés

A hét végén újabb gyalogos vesztette életét az országúton. Szombaton éjfél után Bölön határában egy 21 éves fiatalember Nagyajta felé haladt az út jobb oldalán (gyalogosok országúton csak bal oldalon közlekedhetnek!), és egy kanyarban a Brassó megyében bejegyzett, 24 éves apácai lakos által vezetett személygépkocsi elütötte. Az áldozatot a sepsiszentgyörgyi kórházba szállították, onnan pedig Brassóba küldték, de néhány óra múlva elhunyt. Az eset tisztázása folyamatban.

(Rendőrségi tájékoztató)

Egy bajnoki cím, három bajnoki ezüst- és egy bronzérem

Az elmúlt hét végén Zernyesten szervezték meg a román motokrosszbajnokság zárófutamát, amelyen négy sepsiszentgyörgyi motorosunk is részt vett. Tompa Krisztián országos bajnok lett az 50 cm3-s géposztályban, Simon Zsolt MX2-ben, Czerják István 50 és Tompa Krisztián 65 cm3-s kategóriában bajnoki ezüstérmet szerzett, Kádár Benedek az 50-esek küzdelemsorozatát a harmadik helyen zárta. A zernyesti viadal és a bajnokság végeredménye: — 50 cm3: 1. Szfarli Hunor (Székelyudvarhely), 2. Czerják István (Sepsiszentgyörgy), 3. Kádár Benedek (Sepsiszentgyörgy); végeredmény: 1. (országos bajnok) Tompa, 2. Czerják, 3. Kádár; — 65 cm3: 1. Tompa Krisztián, 2. Alex Danisan (Bukarest), 3. David Catană (Bukarest); végeredmény: 1. (országos bajnok) Danisan, 2. Tompa, 3. Catană; — 85 cm3: 1. Alexandru Ionescu (Buzău), 2. Marcel Butuză jr. (Zernyest), 3. Andrei Gregoar (Temesvár); végeredmény: 1. (országos bajnok) Ionescu, 2. George Cabală (Zernyest), 3. Gregoar; — MX2: 1. Kiss Ferenc (Székelyudvarhely), 2. Lucian Gărbacea (Zernyest), 3. Simon Zsolt (Sepsiszentgyörgy); végeredmény: 1. Kiss, 2. Simon, 3. Gărbacea; — MX1: Marcel Butuză (Zernyest), Mihai Pascu (Ploieşti), 3. Balázsi István (Székelyudvarhely); végeredmény: (országos bajnok) 1. Mihai Stoicescu (Lugos), 2. Balázsi, 3. Pascu; — amatőrök: 1. Kovács Ervin (Székelyudvarhely), Ionuţ Cojarnu (Zernyest), K. Ervin (Marosvásárhely); végeredmény: (országos bajnok) 1. Kovács, 2. Spindler Manfred (Bukarest), 3. Cojarnu. Szép volt, fiúk.

Futsal

* Autóbusz indul a B-osztályos futsalcsapatunk hét végi mérkőzésére, amelyre Marosvásárhelyen kerül sor. Érdeklődni és jelentkezni a 0722 620 900-ás vagy a 0721 232 927-es telefonon lehet.

* Elvesztette második mérkőzését a román futsalválogatott a Portugáliában zajló kontinensviadalon. A Jakab Zoltán irányította csapat 7—1-re kapott ki a 2003-as Eb-bajnok Olaszországtól. A csoport másik mérkőzésében a házigazdák 5—3-ra nyertek a csehek ellen. A román csapat utolsó mérkőzését szerdán játssza, ellenfele Portugália.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 690
szavazógép
2007-11-19: Sport - Tibodi Ferenc:

A nagy család (Sportélet)

A sepsiszentgyörgyi Szamuráj OPS Sportklub több mint 15 éves múltra tekint vissza, s Oltean Petru — a klub alapítója — elmondása szerint nálunk a dojóban (a dojo szó szerinti fordításban az ,,útkeresés helye", tágabb értelemben az a hely vagy terem, ahol a tréningek folynak.) nem számít, ki magyar, ki román, ki német, ők egy nagy családként edzenek és tanulnak együtt, nap mint nap.
2007-11-20: Elhalálozás - x:

Elhalálozás

Elhalálozás
,,Az örökéletben lészen már lakásom
Mennyei Atyámmal nyájas társalgásom."
ÉZS, 2.84.
Szívünk mély fájdalmával tudatjuk, hogy a drága jó gyermek, testvér, unoka, jó rokon, barát és ismerős, a bölöni
DEMETER JÁNOS
életének 21. évében tragikus körülmények közt elhunyt.
Drága halottunk földi maradványait 2007. november 21-én 13 órától helyezzük örök nyugalomra a családi háztól.
Pihenése legyen csendes, emléke áldott.
A gyászoló család
2504444