Hogyan készül, mi motiválja egy-egy elÅ‘adás megszületését, mit gondolnak szerepeikrÅ‘l a szÃnészek – ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresik a választ esténként a sepsiszentgyörgyi Gyárfás JenÅ‘ Képtárban szervezett közönségtalálkozókon. Ritka alkalom bepillantani egy-egy vendégtársulat műhelytitkaiba, hallgatni szÃnészt, rendezÅ‘t, értelmezni, boncolgatni a szÃnpadon látottakat.
A Reflex 2 Nemzetközi SzÃnházi Biennále mindennapos, késÅ‘ esti programpontja az elÅ‘adások utáni közönségtalálkozó. Noha mind a fordÃtás, mind a beszélgetés vonalvezetése nehéz feladat elé állÃtja a diskúció részvevÅ‘it, s bizony, nem könnyű célzottan megszólÃtani egy-egy elÅ‘adás olykor szinte teljes, népes szÃnészgárdáját (miként a keddi, németországi Mecklenburgisches Staatstheater esetében), igen izgalmas látni a karaktereket formáló szÃnészek smink nélküli arcát, hallgatni gondolataikat.
Tolmácsolásként sem mindennapi feladvány a Radio Muezzin (Rimini Protokoll, Berlin – Goethe Institut, Kairó) dokumentarista elÅ‘adásban fellépÅ‘ hús-vér müezzinek szavait eljuttatni a közönséghez: arabból elÅ‘bb angolra, aztán magyar és román nyelven érkezett a szöveg. Az elhangzottak szerint Jordániában, Kairóban is elkezdÅ‘dött az imára szólÃtás "központosÃtása", lényege, hogy a hÃvó szót nem megszokott módon a müezzin mondja, hanem azt szabványosÃtottan, rádióhullámokon keresztül továbbÃtanák (központosÃtás, vallási, szakrális hagyomány felszámolása, e fogalmak hallatán már nem is távoli a müezzinek világa). A vak müezzin akkor értette meg igazán, mennyire fontos szÃnészi munkája, amikor ráérzett a közönség viszonyulására, mint mondja, nem esett nehezükre nyilvánosan imádkozni, mert a szÃnpadon is van egy bizonyos spiritualitás; s ha majdan úgy érzi, mégis saját hangján szeretné imára hÃvni az embereket, megteheti, mert kikapcsolja majd a rádiót... A rendezÅ‘, Stefan Kaegi dokumentálni szerette volna ezt a változást, ugyanakkor a müezzinek úgy érzik, nem váltak "szuperhÅ‘sökké", de úgy vélik, azok, akik megnézték az elÅ‘adást, örömmel fogadták, hogy az iszlám más, mint a média által festett kép.
Az itáliai elÅ‘adás, A szemüveg trilógiája (Sud Costa Occidentale Társulat, Palermó) után kifejtették: a commedia dell’arte benne van a vérükben, Emma Dante nagyon erÅ‘s rendezÅ‘i szÃnházat teremt, szerinte a társadalom peremére leginkább három réteg szorult: szegények, betegek és öregek. A kolozsvári szÃnészek a Hedda Gabler cÃmű elÅ‘adás után elmondták, Andrei Åžerban rendezÅ‘vel sikerült túllépniük önmagukon, a próbafolyamat során "mind mélyebbre ásott bennünk", ugyanakkor a dráma ellenére nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy egy-egy figurában megtalálják a komikus fonalat. Végül – de nem utolsósorban – a Persona. Marylin (Teatr Dramatyczny, Varsó) elÅ‘adás rendezÅ‘je, Krystian Lupa arról beszélt, már nem érdeklik a történetek, hanem a mindenkori személyiségre – "szÃnes emberekre, Å‘rült művészekre" – kÃváncsi, szÃnészeit arra ösztönzi, próbáljanak azonosulni a bemutatandó személyiség vágyaival, temperamentumával, mindazzal, ami élÅ‘ egy emberben. Mi a személyiség? – kérdezte. – Talán az, amit nem tettünk meg, vagy az, amirÅ‘l álmodunk, esetleg, amit nem sikerült elérnünk az életben – keresgélte a választ a lengyel szÃnház 69 éves "fenegyereke", hozzáfűzve, a szÃnész egy eszköz az ember megismeréséhez, mélyebbre hatol, mint egy pszichiáter...