Ki emberfia ne örülne annak, ha az általa elvetett mag kikel, majd szárba szökken, és termést is hoz? Az újságíró, lapszerkesztő, aki betűt "vet", különösen örül, ha valamelyik írása az olvasóban úgy is gyökeret ereszt, hogy belőle újabb hajtások nőnek ki.
Valahogy így vagyok én is most, amikor a lengyelek újabb magyarországi bejöveteléről írott jegyzetem utóéletére számítógépen rákeresek, és szembehajlik velem egy kiváló ötlet-szál: "én már régóta álmodom arról, hogy megszületik egy lengyel–magyar koprodukciós film Bem József életéről, amelyben talán Törökország is részt vehet. Itt lenne az ideje, hogy ennek a páratlan lengyel hősnek méltó emléket állítson e két ország" – írja egyik olvasó.
Hogy a lengyelek mostani budapesti "bevonulása" március 15-én ezreknek volt emlékezetes élménye, ahhoz nem fér kétség. Az ötlet kapcsán valaki megjegyzi: nem biztos, hogy a mai magyar filmesek alkalmasak lennének erre (?). Egy másik: "a lengyelek nagyon jó történelmi filmeket készítenek. Pl. Warsavska. Én már többször felvetettem ezt az ötletet, még a Magyar Történelmi Filmalapítványnak is írtam erről, de választ sem kaptam rá."
Az ötlet valóban zseniális. Bem életútja, Osztrolenka véres csillagának a magyar szabadságharcban vállalt szerepe, Bem és a székelyek, Bem iszlám hitre térése – hogy katonai rangját ne veszítse el, és a törökökkel együtt harcolhasson hazája felszabadításáért –, szóval közös hősünk emlékezete ég és föld között lebeg, mint Mohamed koporsója, illetve mint az oszlopok magasába helyezett kőkoporsó szülővárosában, Tarnówban.
Bem apó képzőművészeti megidézésére nem panaszkodhatunk. Nálunk első köztéri szobrát Marosvásárhelyen leplezték le, de Bem-szoborral büszkélkedhet Kézdivásárhely is, amely az erdélyi forradalom és szabadságharc bölcsője (Vetró András munkája). Filmünk viszont nincs. Pedig az ugyancsak 1848-as témájú Sára Sándor-film – Nyolcvan huszár (1978) – generációk emlékezetébe vésődő játékfilm. Kovács István költő, volt krakkói főkonzul a film fő tanácsadója, maga is kedves, érzelmes, Bem eszméihez ragaszkodó portrékönyvet írt a lengyel-magyar hősről.
Természetesen tudom, hogy a mai idők nem kedveznek a hasonló témájú filmeknek, és pénz sincs, az ebverte.
Nem kedvez, de kedvezhetne!
A március 15-én Budapestre zarándokló lengyelek, litvánok és magyar vendéglátóik fogalmazták meg, hogy Kelet-Európa országainak össze kell fogniuk a globalizmus veszélyeztette önrendelkezésük, nemzeti szuverenitásuk és identitásuk közös védelme érdekében. Ennek első lépése – legalábbis eszmei vonatkozásban – a lengyel–magyar–litván barátság, amelynek zászlói, jelszavai, dallamai ott lebegtek két napig Nagy-Budapest utcáin és terein, és a médiumok utólagos ráerősítése ellenére elnyomták, törülték az emlékezetből a francia szocialisták s a hazai hőzöngők sajtószabadságért rikácsoló kakofóniáját.
Szóval, egy Bem-témájú, lengyel–magyar koprodukciós film az alaptémán túl az európai népek összefogását szolgálhatná, patriotizmusát erősíthetné, arról nem is szólva, hogy az újjáépítendő magyar, lengyel, litván stb. oktatás micsoda emberi-eszmei forrásra lelne egy ilyen játékfilmben.
