Akkor úgy tűnt, életének meghatározó élménye volt a katonaság ― három hónap híján a ,,kicsi magyar világ" kurta négy esztendejét honvédként szolgálta végig ―, de most a nekem címzett levelei alapján úgy látom, hogy mégsem a katonaság, hanem az alsó-háromszéki magyar gazdaember élményei a meghatározóak. Ez természetes is, hisz ,,csak" négy évig volt fegyver a kezében, s akárhogy számolom, több mint hetven évig a gyeplőt, ostort, meg a kapát, kaszát fogta kezében.

,,Életem alkonyán ― írja egyik levelében ― szeretnék még egyszer találkozni Önnel. Van még a kommunista időből egypár feljegyzésem, pl. az 1970-es évek, amikor nem lehetett gazdakörökről beszélni, Berbécsnap név alatt az akkori gazdákkal, két szervező társammal gazdanapot csináltunk a szomszéd falusiakkal együtt Uzon és Szentivány között a Feketeügy mellett. (…) Ezt minden évben folytattuk, mint hagyományt."

Hogy mekkora élmény lehetett a gazdakör szervezése, az ebben folyó tevékenység, hogy milyen átlátszó manőverezéssel verték át a helyi hatalmat — meg vagyok győződve, annak tudtával és hallgatólagos beleegyezésével —, annak legmegkapóbb bizonyítéka, hogy Jóska bátyánk most is őriz egy levélpapírra írt, agyonolvasott, az összehajtogatástól fecnikre szakadt, majd összeragasztott krónikát, amelynek címe: Rigmus az 1976. évi berbécsnaphoz.

Az írás verses formájára nemcsak a rigmus szó utal, hanem a mostani konyhai előadás módja is, amint a testes, elnehezült és nagyot halló idős férfi a Berbécsnap történetét szavalva nekem előadja.

Csupán akkor mosolygok magamban, amikor a papírlapokat kézbe veszem, s felfedezem, hogy a ,,mű" tulajdonképpen ritmikus próza, elbeszélés, a politikai fennforgolódóságot kijátszó Berbécsnap szervezésének krónikája. A kádenciás, rímes szöveg szavai nem ficánkolva peregnek az idős ember ajkáról, hanem recsegve, nagy nyomatékkal huppannak a konyhaasztalra:

Szabó Gyuri farmergazda / előlép és megfogadja, / lesz bor bőven az ebédre, / intézkedett egy-kettőre. (…) Bíró Sándor milicista / szívesen jő, ő azt mondja, / szereti a mulatságot, / de nem az alkoholistákot. (...) A zene sem hiányozhat, / Kese Kálmán és bandája / jön mulatni nemsokára, / húzza a jó magyar nótát, / amilyent a szívünk diktál."

Türelmesen hallgatom a rigmusos berbécsnapi krónikát, mert a mai számítógépes világból visszavisz azokba az időkbe, amikor a verses kommunikáció épphogy érintkezik az írásbelizéssel, a prózai közlés ölelkezik a vers világával s a gazdakörök működését tiltó ostoba hatalmi parancsnak a rafinált kijátszásával. Nem engedélyezték a gazdaköri összejöveteleket, rendeztek hát Berbécsnapot a gazdák, mert az volt a lényeg, hogy együtt lehessenek. ,,Ne térjünk ki a hagyományból, / a régi jó mulatságból..." — hallom a finn vagy észt népi eposz hangját az uzoni öregember előadásában.

Az 1949-ben megszüntetett és a Berbécsnap bőrében továbbélve bujkáló gazdakörök közösségformáló szerepére egy másik uzoni gazdaember, néhai Veress István világít rá a Fa a pusztán című, a fia által Szatmárnémetiben 1996-ban kiadott könyvében:

,,Az is kimaradt, hogy 1947-ben gazdaköri elnök lettem. Két évig voltam elnök, mert 1949-ben a gazdaköröket betiltották. Nagy beleszólásunk nem volt a község vezetésébe, mert azt a párt emberei intézték, de azért mégis volt egy szervezet, ahol meg lehetett beszélni a gazdasági kérdéseket. Sok olyan probléma volt, amelynek megoldása a gazdaközösségre várt. Például a háborúban megrongálódott nagy híd, ezt sürgősen újjá kellett építeni, a megye nem járult hozzá semmivel a költségekhez, a népnek községi erőből kellett megcsináltatni. Ebből a munkából és a pénzbeli hozzájárulásokból a gazdakör és a tagok is kivették a részüket. A szükséges anyagnak a beszerzését és a helyszínre szállítását mind a gazdaköri tagok végezték. Le is írom, ki mivel járult hozzá a híd újjáépítéséhez."

Néhai Veress István hosszú listát közöl azokról, akik munkával, szállítási feladatok vállalásával segítették az új híd elkészítését. A Szatmári Hírlap uzoni származású főszerkesztőjének, Veress Istvánnak az édesapja a gazdabálokról is ír, 1948. január 24-én — figyeljünk a dátumra! — ő tartotta a bálnyitó ünnepi beszédet. Állami ünnepről van szó, amelyen az uzoni gazdaember az új eszme térhódításáról szól ugyan egy fél mondatot, de rögtön hozzáteszi: ,,Nekünk a társadalmi változás nem új, mert mi a múltban is demokratikusan gondolkozó emberek voltunk. Mi termeltük a kenyeret azoknak is, akiket a sors más feladatokkal bízott meg, és hogy az egyszerű emberektől a királyig ma mindenkinek megvan a mindennapi kenyere, az annak a kérges tenyerű, beesett arcú földművesnek köszönhető, aki nem ismeri a szórakozást, az élvezetet, csak egyet ismer, a becsületes munkát. De nemcsak a munka mezején, és nemcsak a jelenben, hanem a múltban is mindig az elsők között találjuk a mi földműves testvéreinket ott, ahol a népek szabadságáért és a testvériség szent eszméjéért életet vagy vért kellett áldozni. Most is ott domborulnak jeltelen, néma sírjaik valahol a Don-kanyarban, az Úz-völgyében vagy a dunántúli dombos vidékeken, és nincs a Kárpátok bércei között egyetlen talpalatnyi hely, amelyet ezer év alatt ne öntözött volna a gazda vére és könnye."

— Kihaltak a velünk együtt érző barátok — mondja most a nagyothalló ember kiabáló hangján Bodali Mihály bátyám, és folytatja a betiltott uzoni gazdakör berbécsnapos továbbéltetésének históriáját.

— A környező falvakból is meghívtuk a gazdákat a Berbécsnapra, hogy is legyen, mint is legyen, mindenkinek kedve legyen.

— A bécsi döntés előtt volt-e gazdakör, s hogyan viszonyult ehhez a román hatalom és a helyi hatóság?

— A kommunista hatalom tiltotta be. A román hatalommal mi ebből a szempontból jól kiegyeztünk. Nem volt nézeteltérés. Magyar világban dr. Szász Pál volt az Erdélyi Gazda elnöke. Háromszéken Kovásznai János angyalosi mintagazda. Ő irányította Háromszéken EMGE néven a gazdaköröket. De a régi román világban is szerveztek állatkiállításokat, terménykiállításokat, s ez a magyar világban is folytatódott. Gépek, eszközök beszerzésében is segítettek. Akkor még nem voltak ezek a nagyobb kapacitású gépek. Szakekéket, vetőgépeket és más eszközöket lehetett beszerezni. Állati vontatású gépek voltak akkor. Ezekhez jutányosan lehetett hozzájutni. Fellendült a gazdálkodás — de ez kicsi ideig tartott.

Mikor dühöngött a kollektivizálás...

Megjátszom a naivat, és megkérdezem: a kommunisták miért tiltották be a gazdaköröket? Mi nem tetszett nekik?

— Egyáltalán nem tetszett a gazdák szervezkedése. Országosan s egész Erdélyben betiltották. A kollektivizáláskor tiltódott be. A kollektivizálás nagyon nehezen indult. Behívták az embereket a szekuritátéra. Én is sokszor voltam ott. Volt a szekuritátén egy tiszt. Tanító volt itt, Uzonban. Vida Bálintnak hívták. Azzal poharazgattunk akkor, amikor még nem volt a szekuritáténál. Ő mondta nekem: Misi, menjetek haza. Ti tudjátok, mi a helyzet, s mit kell csinálni. Végezzétek a dolgotokat. De volt itt, Uzonban egy elnök. Úgy hívták, hogy Kiss Zsigmond. Mikor dühöngött a kollektivizálás, tizennyolcat beküldött egy papíron a szekuritátéra. Nekem ott a papírt megmutatták. Az volt benne, hogy mi tizennyolcan Kósa Károly lakásán a kollektív ellen szervezkedtünk, és gyűlést csináltunk. Ezeket mind behívták a szekuritátéra. Ott az az ismerős szekus beszólított az irodájába, s azt mondta: Misi, nézd meg, itt van a papír. Lepecsételve. Alá van írva. Mi mit csináljunk?

— Azok közül, akiket akkor behívtak a szekuritátéra, él-e valaki?

— Én élek egyedül. Én vagyok Uzonban a legidősebb ember. Ez 88 év.

— Aztán a behívatásnak lett-e valami következménye, vagy elcsapták?

— Elcsaptak. Ők is tudták, hogy mi az igazság. Volt egy kettős fogda. Lenn, a pincében. Egy-egy ágy volt benne. Oda levittek engemet s a szomszédomat, Bukur Jánost, de este elengedtek. A barátom, Bukur János a Mikó előtt várt meg, mert a szekuritáté ott volt, abban az utcában, szemben az iskola kapujával. Bukur olyan istenfélő ember volt, s keresztet vetett. A Jóistennek köszönöm, hogy még egyszer láthatlak! — mondta.

— A kollektívbe mikor s hogyan álltak be?

— Sokan ki voltunk maradva. Előbb megengedték a társas gazdaságot. Azt mondták, hogy a földeket szedjük össze, s közösen dolgozzuk meg. Társas műveléssel. De aztán ezt is beszüntették. Beerőltettek a kollektívbe.

— Hány hold földje volt?

— Édesapámmal együtt 25 hold földünk volt. Ez már kuláksággal járt. Vittük Brassóba a pityókát s egyéb gazdasági dolgokat. Mikor jöttünk haza, fel volt meszelve a kapura, hogy Itt kulák lakik, ne higgy neki!

— Az uzoni földbirtokosokat s a módosabb embereket hogy emelték ki, és hogyan vitték el?

— Először ’46-ban. Utána a kollektivizálás alkalmával vittek el embereket. A maradékot, a második rendet nem küldték a Duna-csatornához. A házuk megmaradt. A családfőt vitték el.

— Ezek az emberek járatták a szájukat, vagy csak módosabbak voltak, s azért hurcolták el, hogy a vagyonukat elvehessék?

— Volt, aki azt mondta: nem áll be. Neki nem kell a kollektív!

— A kollektív gazdaság hogy működött?

— Nem ment az sohasem jól... Amit lehetett, mindent elloptak.

— Mikor a gazdakör legjobban ment, hányan voltak benne?

— Százan-kétszázan is voltunk.

Bodali Mihály bácsi vonalazott ívpapírt vesz elő. Az idős ember reszketeg írását betűzöm: ,,Meghívó. Ezen írásunkkal meghívunk benneteket felebaráti, politikamentes bajtársi találkozóra, a Kovács Ferenc-féle vendéglőbe. Meg kívánunk emlékezni az időközben elhalt barátainkról, akik részt vettek a Málmartja alatt rendezett Berbécsnapnak nevezett gazdanapokon. A további szervezést a következő generációra mint uzoni hagyományt akarjuk rábízni. Bárki részt vehet, aki azokkal érez, akik még élünk."

— Ez volt az utolsó gazdanap, 2004-ben.

Bodali Mihály bátyám kampós pálcára támaszkodva felemelkedik ülőhelyéről — recseg-ropog nehéz teste alatt a szék —, bebiceg a tiszta szobába, s a gazdakörökre vonatkozó dokumentumokat kapar elé. Kinn, a konyhában is nagy kupac papír, régi iratok, mindenféle újság és folyóirat.

Aki Uzon monográfiáját megírja, az nem kerülheti meg ezeket a papírhalmokat. A műveltséget, tájékozottságot nemcsak az elvégzett iskolai osztályok számával lehet mérni. Beszélgetőtársam, aki élete alkonyán engem hívott, hogy a Berbécsnapoknak álcázott Gazdaköri Napokról beszámoljon, igazi gazdaember volt.

Megfigyeltem, hogy a paraszt szót egyszer sem ejti ki.