Vita a templom és a lelkész szerepéről

2007. november 20., kedd, Közélet

Albert Álmos, Sepsiszentgyörgy polgármestere megadta az engedélyt a tegnap délutáni nagygyűlésre, de unitáriusként sajnálja, hogy egyháza és annak lelkésze adott helyet Tőkés László kampányrendezvényének, mert nem tartja helyesnek, hogy a templom politikai események helyszíne legyen.

,,A templom az a hely, ahol minden hívő egyenlő, függetlenül attól, hogy szereti Tőkés Lászlót, illetve az RMDSZ-t vagy sem. Ez az a hely, ahol nem a politikai nézetekről akarnak hallani a hívek" — mondta Albert Álmos, aki még tegnap délben is bízott abban, hogy Kovács István unitárius lelkész meggondolja magát, és nem vállalja a házigazda szerepet Orbán Viktor és Tőkés László nagygyűlésén.

Kovács István unitárius lelkész kifejtette: régi időket idéz az a kijelentés, hogy az egyház ne vegyen részt a közéletben, csak a hívek lelki gondozásával foglalkozzék. A protestáns egyházak mindig fontosnak tartották, hogy megnyilatkozzanak közéleti kérdésekben, és azt sem feledhetjük, hogy az 1989-ben bekövetkezett változások éppen egy temesvári templom falai közül indultak el, pont Tőkés Lászlónak köszönhetően — fejtette ki. ,,Az RMDSZ csúcsvezetése elfelejti, hogy az elmúlt 17 évben éppen választások környékén váltak mindig hős templomjáróvá, és számos rendezvényük kapott helyet különböző felekezetű templomokban. A lelkészeknek egyenesen kötelességük a közéletben való megszólalás, nem a pillanatnyi érdekeket, de a magyar közösség hosszú távú érdekeit szem előtt tartva" — hangsúlyozta Kovács István, aki elítélte az RMDSZ osztogató politikáját. Értesülései szerint az RMDSZ-es vezetők megyénkben is végiglátogatták a papokat, szimpátiájukért támogatást ígérnek, ellenkező esetben elfordulással fenyegetőznek. Sepsiszentgyörgyi unitárius lelkészként azt is elmondta, ha Albert Álmos rendszeresen járna templomba, tudná, hogy nem tévedt politikai talajra, következetesen vall egy értékrendet, és ebben az egyházközség vezetősége is támogatja. Ez a vezetőség szavazott demokratikus módon arról is, hogy megnyitják a templom kapuit Orbán Viktor és Tőkés László előtt — szögezte le Kovács István.

Tőkés László kampánystábja kényszermegoldásként választotta hétfő esti rendezvénye helyszínéül az unitárius templom előtti teret, mert kérésüket sorra elutasította a sportcsarnok, illetve a kultúrpalota vezetősége.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 720
szavazógép
2007-11-20: Máról holnapra - Sylvester Lajos:

Tiszta mocsok

Tiszta kampányt ígértek, és tiszta mocsok lett belőle. Elképedve és elborzadva hallgatjuk a híreket, nézzük a képernyőt, amint Ady érmindszenti szobra előtt a ,,két csapat" nem elbeszél egymás mellett, hanem egymás képességeit és tisztességét rongálja.
2007-11-20: Közélet - x:

Kigyúl a fény?

Habár a falu többszöri megkeresésére sem cserélték ki a közvilágítás villanykörtéit Kilyénben, Albert polgármester úr mai látogatására lázas sürgés-forgásba kezdtek,...