Tiszta kampányt ígértek, és tiszta mocsok lett belőle. Elképedve és elborzadva hallgatjuk a híreket, nézzük a képernyőt, amint Ady érmindszenti szobra előtt a ,,két csapat" nem elbeszél egymás mellett, hanem egymás képességeit és tisztességét rongálja.
Hogy ki mekkora hitellel, azt az elhangzottak alapján döntse el az olvasó. Tőkés ,,a magyar ugart felparcellázó nagy urakat" bírálta, Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere (Fidesz), az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának elnöke mondta: ,,Tőkés akkor emelte fel szavát, amikor a kései bátrak íróasztaluk mellett vagy pártirodájukban lesték a fejleményeket." Tőkés László keserűen jegyezte meg: „Régebben még vigasztaló volt, hogy a román főhatalom korlátozta mozgásunkat, most már viszont oda jutottunk, hogy nincs is szükség többségiekre, elvégzi ezt a munkát a magyar oldal." Az EP független képviselőjelöltje ekkor még nem is tudta, hogy hamisított RMDSZ-levél is kering a világhálón, amelyben Tőkést egyebek mellett újra lebesúgózzák (!), s arra kérik Orbán Viktort és Gál Kingát, hogy az EP-ben ne támogassák a püspököt. Ehhez hasonlókat még a Ceauşescu idejében sem követtek el, az ilyen cselekedetek a háború utáni kommunista hatalomátvevés idejére utalnak mindkét országban.
A kampány finise felé az erkölcsi, etikai és politikai mocsok halmai egyre nőnek. Sajnos, ez a mi térségünket sem kerülte el. Baróton, Kézdivásárhelyen, Torján az ügynökök Tőkés-plakátokat téptek le és tapostak össze. Sepsiszentgyörgyre se vet jó fényt, hogy sem a sportcsarnokban, sem a szakszervezeti kultúrházban Tőkés László és a kíséretében levő Orbán Viktor nem kapányolhatott.
Egyetlen dolgot nem értünk: vagy teljesen ostobának nézik az erdélyi magyarságot, hogy e manőverek és alávalóságok után megszerezhetik a voksaikat, vagy vészesen elszámítják magukat a kiépített hatalmi hierarchiában bízva. Az egész választási hacacáré alól az húzza ki a varázsszőnyeget, hogy a Tőkés László elleni kampányban a határon túli magyarságot (és a hazait is) eláruló magyar kormányzatra és pártokra támaszkodva szerették volna Orbán Viktort és társait kitiltani Erdélyből, s abba az Európai Néppártba óhajtanak betagolódni, amelynek célkitűzéseivel szembefordulnak.
Tény az, hogy ezek után sincs egyéb, amit tenni, mint hogy mindenkinek el kell menni szavazni, s megpróbálni a lehetetlent, hogy Tőkés László is és azok is bejussanak az EP-be, akik ekkora vehemenciával állnak ki ellene.
Aztán majd eldől, ki lesz alkalmas arra, hogy a magyarság egészét képviselje, és ki arra jó, hogy, képletesen szólva, leküldjék a sarki boltba szivarért.
Közben mindenki megfeledkezik arról, hogy november 25-én a választási törvény módosításáról is kell szavazni. Nehogy aztán ez a mostani mocsok az egyéni választókerületek jelöltjeinek a nyakába ömöljék.