Naponta több tíz reklámban bemutatták a legújabb, a régebbieknél ezerszer többet tudó termékeket, majd arra is felhívták a figyelmét, ha ezeket nem vásárolja meg, és nem ezekkel nagytakarít, akkor foltos marad a tükör, előjön a nem létező porallergiája, nem beszélve arról, hogy ezek nélkül a csodaszerek nélkül olyan lenne az egész takarítósdi, mintha Máli néni seprűjével kergetné a porszemeket. Ráadásul a manikűrösnél nem tudna felvágni azzal, hogy övé a legjobb választás, mert a legdrágább löttyöket vásárolta, azok szinte maguktól takarítanak, nincs szőnyegrázás (rongyrázás annál inkább), az ablakokat nem kell szétcsavarozni, mert náluk minden termopán, még a szellőzőnyílás is, a bútorokat is mind kicserélték sima felületűre, a nagymama keményített terítőitől már rég megszabadultak, a függöny sem túl praktikus, csak a port fogja, és különben sem kell sötétíteni, mert Fruzsináéknál csak a tévé világít, az jó nagy, és úgyis csak az számít, ami ott elhangzik. Könyveket sem kell porolni, ezekre ugyanis említett okokból nincs szükség.
Mindezek tudatában hogy mondjam el Fruzsinának, ha véletlenül találkozunk, én idén is seprűvel, a régi porszívóval, vizes ronggyal takarítok, az ablaktisztítóból az olcsóbb is megteszi, és hogy már előre látom, a legtöbb időt a könyvek portalanításával fogom eltölteni. Ez utóbbi a legnehezebb, de hát ő ezt nem értené, így csak annyit mondanék, ha találkoznánk, ne búsulj, idén is meglesz valahogy a nagytakarítás.