Igaz, a neheze, a munka java még hátravan, de bízzunk abban, hogy az egyetem magyar tanári kara felkészült, s eleget tud tenni az elkövetkező hónapok alatt a Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Ügynökség igényeinek, és idén ősztől a diákok anyanyelvükön kezdhetik, avagy folytathatják tanulmányaikat. Pénzt – mondta a miniszter – nem kapnak, de állítólag a források átcsoportosításával az anyagi gondok is megoldódnak.
Győzelmet kiálthatnánk, ha nem érzékelnénk pontosan, hogy valójában a dolgok szerencsés alakulásának köszönhetjük a hely­zet ilyetén fordulatát. A kormánypárt megroggyant, s ha az RMDSZ faképnél hagyja őket, készülhetnek az előrehozott választásokra, aminek kimenetele – jelen pillanatban – sok jót számukra nem ígér. Ráadásul a főkormányos-államfő is addig feszítette a húrt az ellenzék heccelésével és kompromittálásával, hogy győzelmük esetén borítékolható: inkább előbb, mint utóbb útilaput kötnek a talpára. És szemmel láthatóan a nemrég kinevezett miniszterelnöknek is nagyon megtetszett a kormánypalota, és szeretne még egy ideig ott elidőzni. És ezt az RMDSZ nélkül aligha valósíthatja meg.
Nos, a csillagzatok szerencsés állása, no meg az RMDSZ ezúttali kitartása most eredményesnek bizonyult. Mondhatni, az utolsó pillanatban. Erre így, választások előtt olyan nagy szükségük is volt, mint éhező embernek egy falat kenyérre. Azzal ugyanis aligha nyernek, amivel az utóbbi időben oly lelkesen dicsekedtek, miszerint kerek kétszáz magyar embert sikerült a különféle központi intézményekben, hivatalokban jól fizető állásokba beszuszakolniuk, s azzal sem, amit ott, a Dâmboviţa partján olyan jól megtanultak: sárba kell döngölni, jó mélyre, minden ellenfelet.
Természetesen, az ellenzék feni a kését, fenekedik: ígérnek bizalmatlansági indítványt, pert, hergelik választóikat. De ha őszig sikerül újjászervezni a magyar kart, csak nem vetemednek arra, hogy ismét ellopják.