Mielőtt folytatnám körsétámat, hadd közöljek egy hírt:
A külhoni magyar óvodák vonzóvá tétele a fő célja annak a programsorozatnak, amelyet 2012 A KÜLHONI MAGYAR ÓVODÁK ÉVE mottóval hirdetett meg a nemzetpolitikai államtitkárság Budapesten. Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár elmondta: e célra százmillió forintot különítettek el a Bethlen Gábor Alapból, és különböző cselekvési terveket dolgoznak ki, és olyan programokat szeretnének megvalósítani, amelyek segítik a külhoni magyar óvodák fejlődését.
A Perkő mögé húzódva csendesen éli életét a kiskászoni óvoda és I–IV. osztályos iskola. Aktív életét, tegyük hozzá mindjárt az elején, hiszen a csend csak látszólagos.
A tenyérnyi nagyságú szobába tizennégy óvodás jár – öt kicsi-, egy közép-, három nagy- és öt előkészítő csoportos. A szobácska falain rajzok, a sarkokban dobozok tele játékokkal.
– A kis teremben soknak tűnik, ami itt van – így Keresztessy Katalin óvónő –, s talán az is meglepi önt, hogy ilyen szűk helyen zajlik a kicsik mindennapi élete. Nem gond ez, ha az ember valamit nagyon akar, akkor nem ismer gátakat, akadályokat, nehézségeket. Mindent megold. Nagyszerű a kapcsolatunk a szülőkkel, szívesen segítenek, ha valamiben segíteniük kell. Igyekszünk is meghálálni ezt a szülői jóságot. Minden lehetőséget megragadunk – gondolok itt az ünnepeinkre (mikulás, karácsony, farsang, nőnap, március 15.) –, hogy szép műsorral kedveskedjünk a szülőknek. (Magam is kaptam ízelítőt egy ilyen műsorból, Kanabé Albert szavalt egy hosszú verset, majd a kicsik együtt rázendítettek egy szép dalra...) Most éppen az anyák napjára készülünk... Egyébként mindennap reggeli tornával kezdünk, aztán megbeszéljük a napi foglalkozást. A mai interdiszciplináris foglalkozás keretében a környezetünk került napirendre, a tavasz varázsa, számba vettük a tavasz tündérének ajándékait, elsőként a hóvirágot, de a többit is. A tízóraizást szabad foglalkozás követi, séta a természetben, hogy közelebbről is megismerjük a tavasz hírnökeit. Csodálatosan szép környezetben fekszik a falu, s elfogadjuk, kihasználjuk vonzását. Gyakran kirándulunk a Per­kőre, fel Katrosára, Kézdiszent­lélekre... Hogy milyen arányban van jelen a játék, a mozgás? Nincs ebben semmi túlzás, amikor azt mondom, hogy a játékhoz kapcsolódik minden tevékenységünk. A kicsik nagyon szeretnek játszani s játék közben tanulni. Ez az ő világuk.
Az összevont I–IV. osztályban Gergely Sándor tanít immár tizenhat éve. Idén kilenc tanulója van: egy elsős, egy másodikos, három harmadikos, négy negyedikes, azaz négy fiú és öt kislány. Itthon érzi magát, legyen az bármilyen óra. A heti két testnevelésórát is Sándor tartja. Télen ebben a nagy, tágas osztályban, ahová be tudja hozni a tornapadot, a szivacsot, ki tudja használni az ugróköteleket. Ha történetesen télen is játszani akartak – s miért ne, hiszen Gergely Sándor az I. fokozati vizsgájára a népi gyerekjátékokról írta dolgozatát, tehát otthon van a témában –, rendelkezésükre állt a kultúrotthon. A lényeg: igyekezett a gyerekek testi fejlődésének kedvező feltételeit biztosítani, a motorikus képességeiket fejleszteni, hangsúlyt helyezett a gyerekek egészségének fejlesztésére, testi és szellemi teljesítőképességeik fokozására. Hát kell ennél több?... Azt már szinte mondani sem kell, hogy a Perkő szánkópályáit is igencsak igénybe vették, menet közben pedig le-lebonyolítottak egy hógolyózást... A tavasz beköszöntése után kivonulnak az újonnan megépített, leaszfaltozott minifocipályára. Nincs a megyében még egy kis iskola, melynek ilyen pályája lenne. Sándor ezt igyekszik is kihasználni, s olyan játékokat játszatni, melyekkel bekapcsolhatja a gyerekek mindenikét. Nem könnyű, hiszen nagy a korkülönbség, kicsi a létszám, versenysportra egyelőre gondolni sem lehet.
– Ebben a csodálatos környezetben – mondja a gyerekek szeretett tanító bácsija – gyakran játszóteret váltunk, élni kell a fenyves ózondús leheletével, a Perkő gyepszőnyegeivel. Ezért a csodálatos környezetért ezt az iskolát fel nem cserélem egyetlen más iskolára sem.