A Marosvásárhelyen elfogadott Kiáltványban foglalt célkitűzéseink eléréséhez az alkotmány és a törvényes keret módosítására is szükség lesz.
Éppen ez a politikusok és a pártok feladata: a Konzervatív Párt elnöke és mindazok, akik most az RMDSZ-t támadják, valószínűleg ezt nem értik ― fejtette ki Markó Béla, az RMDSZ elnöke bukaresti sajtótájékoztatóján. Hangsúlyozta, a dokumentum azért jelentős, mert nem egy politikai alakulat, hanem az egész erdélyi magyar közösség fogadta el az Erdélyi Fórumon jelen lévő majdnem ezer település mintegy négyezer képviselője révén. A dokumentum tartalmazza a romániai magyarság legfontosabb, az önrendelkezéshez kapcsolódó célkitűzéseit: a területi autonómiát, a korlátozás nélküli anyanyelvű oktatást, az önálló állami magyar egyetem visszaállítását és a kisebbségi nyelvek helyi vagy regionális szintű, hivatalos nyelvként való elismertetését. Markó Béla ugyanakkor felhívta a figyelmet, a Kiáltvány nemcsak a nemzeti identitásra vonatkozó, hanem a társadalmi reform szükségességét szorgalmazó pontokat is tartalmaz, mint például az a célkitűzés, hogy meg kell szüntetni Erdély hátrányos helyzetét. A kampány továbbra sem a programok, az ajánlatok versenyéről szól ― vélekedett Markó, aki arra figyelmeztetett: továbbra is igen hiányos a választópolgárok tájékoztatása, így nem tudják, milyen lehetőségek nyílnak az uniós tagság megszerzése nyomán. ,,A választók nem értik, mi forog kockán, nem tudják, mennyire fontos a szavazatuk" ― mondta. Az RMDSZ elnöke alacsony választási részvételt vetített elő. Meglátása szerint ugyanakkor a magyar közösséget kellőképpen sikerült mozgósítani ahhoz, hogy nagy számban vegyenek részt a választásokon. Újságírói kérdésre válaszolva a szövetségi elnök elmondta, az RMDSZ öt százalék körüli eredményre számít a november 25-i választásokon, Frunda György, az RMDSZ listavezetője pedig toronymagasan vezet a népszerűség tekintetében. A magyar független jelölt igen távol áll a bejutáshoz szükséges három százaléktól: az adatok szerint megközelítőleg egy százalékot kaphat vasárnap ― tette hozzá az RMDSZ elnöke. * Az RMDSZ soha nem kötött titkos egyezményt sem a román, sem a magyar kormánnyal, sem a kettővel együtt ― reagált Markó Béla Tőkés László Székelyudvarhelyen elhangzott nyilatkozatára. Az RMDSZ elnöke kifejtette, nemhogy elhanyagolják, hanem éppen a lehető legnagyobb súlyt helyezik az autonómia különböző formáinak mielőbbi megvalósítására, beleértve a területi autonómiát is.