Sapard-programBehozták a lemaradást

2007. november 22., csütörtök, Közélet

Egymilliárd eurót fizettek ki a Sapard-program révén, s ezzel két és fél év alatt sikerült behozni a korábban felhalmozott lemaradást — jelentette ki Klárik László.

A programot kezelő ügynökség vezérigazgatója szerint 2008 végére a kiutalt 1,5 milliárd eurót mindenképpen felhasználják, csupán százmilliós nagyságrendű, elkerülhetetlen veszteséggel számolnak. Országosan egyébként mintegy hatezer vidékfejlesztési projektet támogattak, ennek kétharmada meg is kapta a pénzt.

Klárik szerint Háromszék az élmezőnybe tartozik e tekintetben, hiszen a hét intézkedési csomag keretében 93 pályázat révén több mint 41 millió eurót hívtak le eddig, ami az egy lakosra jutó támogatás tekintetében messze az országos átlag fölötti (az országos átlag nem éri el a 300 lejt, míg megyénkben meghaladja a lakosonkénti 400 lejt). A projektek számát tekintve a megyék rangsorában kilencedikek vagyunk, hiszen tízezer lakosra 3,28 pályázat jut. Továbbá érdekesség, hogy van olyan intézkedéscsomag (a termelői csoportok létesítése), amelyben az egész országban csak három megyei pályázat nyert.

A vezérigazgató ugyanakkor bejelentette, a szebeni román—magyar együttes kormányülésen a területalapú uniós mezőgazdasági támogatások is szóba kerültek, a magyar testvérintézmény konkrét támogatásról biztosította az itteni, újabb haladékot kapott kifizetési ügynökséget. Mint ismeretes, az ellenőrzések késlekedése miatt az Európai Bizottság kilátásba helyezte a védzáradék érvényesítését, ami a mintegy négyszázmillió eurós keret csökkentését irányozza elő.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 713
szavazógép
2007-11-22: Közélet - x:

Törvényes úton harcolnak

A Marosvásárhelyen elfogadott Kiáltványban foglalt célkitűzéseink eléréséhez az alkotmány és a törvényes keret módosítására is szükség lesz.
2007-11-22: Belföld - x:

Hírsaláta

MI LESZ A PÉNZZEL? Hivatalos kéréssel fordult a tanügyminiszterhez Antal Árpád és Toró T. Tibor parlamenti képviselő, arra várva választ, hogy a kolozsvári Babeş―Bolyai Tudományegyetemen a törvény által megszabott módon használják-e fel a magyar és német szakokon tanuló diákok után járó megemelt fejkvótát, a pénz eljut-e a rendelkezés törvényes haszonélvezőihez, a magyar és német oktatókhoz és egyetemistákhoz.