Az én hajtásaimnak is szűk a hely, s magam sem vetem a földre mogyoróim, embereknek adom.
– Én kétszáz esztendeig élek – felelte a tölgyfa –, és a makkomból kisarjadó kis tölgy ugyanaddig él majd.
Megharagudott a mogyoróbokor, és így szólt:
– Akkor megfojtom a sarjadat, s három napig sem fog élni.
A tölgy nem válaszolt, de arra biztatta a makkból kisarjadó fiát, hogy nőjön.
A makk nedvességhez jutott, kipattant, s finom sarjának horgával megfogódzott a földben, a másik kis sarját pedig felfelé nevelte.
A mogyoróbokor fojtogatta a tölgysarjat, s elfogta a napfényt. De a kis tölgy felfelé nyúlt, és a bokor árnyékában erősödni kezdett.
Eltelt száz esztendő, a mogyoróbokor kiszáradt már régen, de a tölgy a makkocskából ég felé nőtt, és kiterítette terebélyes sátrát.