A LAM tulajdonképpen olyan fejlesztő célokat vállalt fel, melyekkel az övezeti közérdek szolgálatába állította a maga szerény erejét, s hogy az hatékonyan fejthesse ki hatását, a kis- és közepes gazdaságoknak nyújtott előbb hitelt gépvásárlásra, majd ráállt a cégek versenyképességének fokozására. A LAM sáfárai a maguk regionális kovász szerepét komolyan vették az első perctől kezdve, ennek köszönhető, hogy a pénz nem folyt ki a kezük közül, illetőleg hogy nem sajátíthatta azt ki a puszta magánhaszonszerzés, mely amúgy az évtized uralkodó törekvése volt, és amellyel a közösség javát szem előtt tartó cselekvés nemegyszer reménytelen küzdelmet folytatott. A LAM karámján belül a dolgok másként folytak – vallja Kinda Zalán mezőgazdasági szakértő, volt kuratóriumi tag. Visszaemlékezései második része következik az alábbiakban.

A hitelnyújtás mikéntje
– A korábbi részben a segítségnyújtás üzleti alapokra helyezésének mikéntjét vizsgáltuk.
– Hozzá kell tenni: megjátszott üzleti alap volt olyan értelemben, hogy meg kívánta tanítani az embereket, ha hitelt vesznek fel, azt hogyan méretezzék, ne vállalkozzanak túl sokra például, s hogy azt vissza kell fizetni. Emlékszem, egy ún. workshopon (képzésen), amit egy svájci arisztokrata vezetett, az alapítvány jövőjéről tárgyaltunk. S mivel a mienk kezdett jól menni, Szászrégen, Hodák környékén a románoknak is létrehoztak egyet, ezekkel is többször jártam Svájcban. De ezek nem akartak felhagyni az alapítványi formával, míg Kató Béla hitelszövetkezetté szerette volna továbbfejleszteni a mienket. Ő és Barabás Mihály közgazdász ugyanis kiszámították, hogy ha ajándékba kiosztják a pénzt, az mikor fogy el. Ha nem ezt teszik, akkor további fejlesztésre fordítható a visszafizetett összeg. Ebből látszik eme elképzelés korrekt és időtálló jellege. Persze, rengetegszer támadták, hogy nem helyes, de az élet őt igazolta. Én legfeljebb azt nem helyeseltem, hogy a Soros György-féle közeledést nem honoráltuk. Két szakembert küldött Len­gyelországból és Amerikából, én vittem terepre őket. Nekik az volt az álláspontjuk, hogy egészen apró hiteleket kell folyósítani, amit egy-két hét múlva is visszakaphattak, s ez jól működött még némely afrikai or­szágokban is. Nem azokat a "nagy", "cizellált" projekteket részesítették előnyben, amiket én is kedveltem, mint a tejgyár, farm stb. Szerintük sokaknak kell egészen kis hitelt nyújtani, ne a kuratórium döntsön róla, hanem a helyi közösség. Nem helyeselték azt, ahogy mi járunk el. Kató Béla szerint az ellenőrzésről nem lehetett abban az időben lemondani. Viszont az üzletmenetbe ő tényleg nem avatkozott bele, korrektül viselkedett, de nem biztos, hogy az ő helyében mindenki így tett volna. Sorosék viszont végül emiatt nem pótoltak bele a mi vállalkozásunkba. Azt hiszem, végül mégis Kató Bélának volt igaza, mert nálunk sajtgyárra, húsfeldogozókra, vidéki műhelyekre, farmok felállítására volt szükség, hogy modellt szolgáltassanak a vidékfejlesztésre, Sorosék pedig nem nézték, ki mire kér, csak a hitelnyújtásra szorítkoztak. Ők ennek szellemé­ben jártak el, méghozzá az egész világon, és nem siker nélkül, de nem talált a mi alapítványunk elveivel. Sorosék végül kivonultak innen, de megcsinálták helyettük mások. Mi is tárgyaltunk a Raiffeisen Bankkal, az ő szakembereik a bangladesi példát hozták fel, a szegények bankját, amiről azóta sokat írt a világsajtó. Kató Béla is falusi bankot szeretett volna kifejleszteni, amit viszont a román törvényhozás megakadályozott. De az alapítványunkat ma követendő mintának ajánlják a moldovai köztársaságbeli kezdeményezőknek, járt is itt tavaly egy autóbusznyi moldovai, s hamarosan kivisznek újabb tapasztalatcserére.

Őshazát keresve
– Úgy tudom, Romanban is indult egy svájci kezdeményezés, de annak a pénze "elpárolgott"...
– Rosszul csinálták, de azt nem Leo Meyer, hanem kollégája, Hussmann alapította. Mi volt a baj? Ő idealistának bizonyult. Ráadásul rétoromán, és úgy jött Romániába, mint Kőrösi Csoma, aki az őshazát és rokonainkat kereste, és nagyon elcsodálkozott, amikor itt magyarokkal találta szembe magát. Nem véletlen, hogy a legjobban támogatott projekt a megyében a saramási tejgyáré volt. Akkora lett majdnem, mint a Covalact, új gépekkel szerelték fel. Ez sikerült, de Moldvában már nem ment olyan jól neki, azért is lopkodták szét. Svájcban mondották nekem mások, hogy a fejlesztési projektek egy része ún. "hilfe ruine"-nél egyebet nem produkált, azaz "segélyromokat" hozott létre például Afrikában vagy Indonéziában – szivattyúállomást építettek, amit nincs, aki kezeljen – a kellő szakértelem hiánya miatt. Ezért volt helyes az elv, hogy "a kínaiaknak nem halat kell adni, hanem halászni kell megtanítani őket". A nagyobb projektjeink, a tejgyárak egy részét és a sertésfarmokat azonban az infláció, sajnos, csődbe vitte.

Modellek
– Itt én még a holland példára hívnám fel a figyelmet, érdemes lenne megfontolni. Orbán Miklóssal voltunk a holland Rotary Klub meghívására Nano Knoll vendégei. Itt a Hollandiában alkalmazott tagosítási rendszert ismertették meg velünk. Nekem nagyon megtetszett, ahogy a holland állam a tagosítás után kialakított gazdaságokat a Sapard-program mintájára hitelezéssel fejleszti. A tagosítást általában húsz-harminc évente szavazással 50+1 százalék felett teszik kötelezővé. Egy fejlesztési, úgynevezett földbank összevásárolja a legjobb piaci áron felértékelve azokat a földeket, amelyeket eladásra szánnak tulajdonosaik. Szak­emberek segítségével kialakítja a gazdaság földterületeit, felépíti az istállót, a gazdasági épületeket, felszereli mindennel 40 százalékos térítésmentes támogatással, a többit pedig hosszú lejáratú, 25 éves hitelre neked adja. A gazdasághoz vezető utat, villany-, vízvezetéket, csatornázást, vagyis az infrastruktúrát az állam száz százalékban támogatja. A holland kormány és a Rotary Klub egy projekt révén akart példát mutatni Háromszéken, minden község határában mintagazdaságot akartak berendezni, meghitelezni, bizonyítva, hogy a tagosítás nyomán infrastruktúrával a távolabb eső földek is értékessé válnak. A gazdaságok vezetését fiatal, képesített gazdák pályázat alapján nyerték volna el. Nano Knoll elvitt az utrechti mezőgazdasági minisztériumba, ahol elmagyarázták nekünk a folyamat szakmai részét. Hasonló terveket Lengyelországban, Litvániában is támogatott a holland kormány. Miután hazaértünk, meglátogattak a hollandok, Illyefalván átbeszéltük Kató Bélával is, de a megye akkori vezetőségénél már kevesebb megértésre találtunk. A holland példa teljes alkalmazása a román törvénykezés elégtelen volta miatt sem jutott még eddig alkalmazásközelbe, de az állam sem rendelkezik még azokkal a hatalmas összegekkel a földek felvásárlására, a gazdaságok és a szükséges infrastruktúra kialakítására.
(Hadd említsem meg, hogy Gyer­gyó­remete számára valami hasonlót ajánlott Komlóssy József Svájcban élő hazánkfia, akit szakemberként az európai fórumokon is számon tartanak. Komlóssy a szétaprózódott földtulajdon tagosításában látja a kiutat, mely mezőgazdasági üzem létrejötté­ben összekötő láncszem lehetne a mai és a kívánatos állapotok között, ezért szorgalmazná egy, az Európa Tanács támogatásával született tervezet megvalósítását a Székelyföldnek abban a sarkában. Kinda Zalán némileg másként látja, e témára még visszatérünk.)

Svájci anekdotáknál több
Végül, mintegy lazításképpen, beszélgetésünk visszakanyarodik a svájci élményekhez, s amit megtudok, az okvetlenül említésre méltó. Több színes érdekességnél, amit az első kiküldött csapatról mesél, a kezdeti időkre mi sem lehet jellemzőbb annál, hogy egyik nap az azóta milliárdos Szarvadi Loránd hívja fel telefonon:
– Az első csapatból került ki a legtöbb érdekes ember. Szarvadi apja agronómus, ő akkor végezte a közgazdaságit, kereste a helyét. Bekerült a kiválasztottak közé. Ti­zenöt kilométerre tőlem kapott munkát, s fölhívott, hogy lovat kell pucolnia, mit csináljon. Biciklivel mentem át, egy öreg félnehéz ló volt, mondom: ezt nyugodtan megpucolhatod. A tűző napon kapálta a szőlőt, meg is neheztelt a házigazdákra, hogy azok a tévét nézték közben. Ide figyelj, mondtam neki: ide mi gyakorlatra jöttünk, nekünk a munkából kell tanulnunk. És a sok székely fiúra valóban rendkívüli hatása volt: megtanultak nemcsak németül, azt is látták, hogyan gazdálkodnak ott, és bátorságot merítettek a magánvállalkozáshoz. Kirándulni is vittek Leo Meyerék, St. Moritz mellett egy hegyi bizottsági kongresszusra is bekukkintottunk, ahol kétezer résztvevő volt. No de mi lett az első csapatból: közülük került ki a sok kézdivásárhelyi autókereskedő, mert végül sokan amellett kötöttek ki, látva a használtautó-piac lehetőségeit. Azok ott jöttek rá, mit lehet magánvállalkozóként megvalósítani! Nagy előnyt jelentett a német nyelv ismerete is. Előbb, persze, ők is mezőgazdasági gépeket hoztak, gazdálkodni szerettek volna, de említettem, az öregek nem adták át nekik a birtokot. A LAM is később hozott be évente öt vagon használt gépet, amikor még Ro­mániában nem volt semmi ilyesmi. Az a több vagon gép, és amit a praktikások hoztak maguknak, hát az nagyon megdobta a megye mezőgazdaságát. Nem mindegy, hogy kézzel kaszálsz vagy géppel. Nagyot lendített a falusi gazdaságok fejlődésén a gépesítés, a vállalkozások beindultak. Akik az elején hitelbe vették a gépeket, azok jól jártak, mert csak kezelési költséget számított fel az alapítvány érte. Számomra nagyon jól fogott – több tejfeldolgozó, szarvasmarha-, sertéstelep stb. létrehozásában segédkeztem –, hogy két istállóépítési kurzusra is kiküldött engem az alapítvány.
– Svájc hegyes-völgyes vidék, ott a székely fiatalt a domborzat is az otthonára kellett hogy emlékeztesse, a gazdálkodási feltételek ilyen értelemben hasonlítanak...
– Hatott is a svájci példa, de nem úgy, ahogy várták, hanem ahogy az életben az már alakul. Az a rengeteg gép, amit behoztak, nagy változást idézett elő. És az elmaradott székely falvakból származó székely gyermekek megtanultak németül, s megtanultak svájci módon gazdálkodni. Még nincs felmérve a hatás, de megérné az erőfeszítést. Például Romániában az egy lakosra számított legtöbb tejtermelő gazdaság nálunk található. Gyimesközéplokon és a Kászonokban most építünk két sajtgyárat, amit Dancs Adorján szerel fel a svájci Kalt cég szakmai segítségével. Szóval, az elhullott mag kikelt. Az alapítvány, sajnos, nem foglalkozik a nyomon követéssel, de megtehetné, mezőgazdasági tevékenysége egy kicsit vissza is szorult, most minden ágazatot támogat. Ezért is jöttem el végül, engem a mezőgazdasági fejlesztés kérdése érdekel, főleg az állattenyésztés, az istállóépítés, a takarmányozás és a fajtanemesítés kérdései, ebben az irányban sikerült az utóbbi években szakcégeknél elhelyezkednem. De Olasz­­teleken, Baróton, Kovásznán, Hid­végen, Árkoson stb. olyan tejtermelő gazdaságok beindításánál sikerült segédkeznem, amelyek Svájcban is megállnák a helyüket, s hogy egy újabb érdekességet mondjak: Csősz Boglárka, a fotómodell, aki Törökországba ment férjhez, most modern, biotejet termelő, ötventehenes gazdaságot készül felállítani szülőfalujában, a napokban jártam Vargyason tanácsot adni...