Író vagyok – mondja egyszerűen Parti-Nagy Lajos, mert belegondolja a költőt, a drámaírót, hisz mindez egyben van, találó hát Kovács András Ferenc megjegyzése, amolyan öttusázó. Aki igazából merő kalandvágyból kezdett el prózát is írni, mert oly hatalmas tartománya az a létezésnek, amelyből kimaradhat, ha nem próbálja ki, a színház pedig talán ma sem érdekli oly nagyon, a drámaíró ugyanis konfliktusokban, testekben képzeli el a világot, ő pedig mondatokban látja azt.
Mindez csak foszlány, néhány mondata annak a beszélgetésnek, amelyet tegnap este a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban folytatott nagyszámú érdeklődő előtt Parti-Nagy Lajos és Kovács András Ferenc irodalomról, versekről, melyekből egyébként nincs is sok, hisz nem kell éjjel-nappal könyveket írni, drámaátiratokról, fordításokról, melyek talán mind átírások, az írás mesterségéről, arról, hogy mitől tud többet a kockás lap – mely elbírja a javítást, a kihúzást, a mellé-föléírást –, mint a számítógép, miként válik közkinccsé a szöveg anélkül, hogy valaha is nyugvópontra jutna, elnyerné végleges formáját. Vallott Parti-Nagy kötetei születéséről, arról, hogy miként születik a pályázatra benyújtott, évekig az asztal fiókjában lapuló rajzokból kiadvány, miért tudja jobban bátor olvasóként a verseire zenét író, ahhoz brummogó hangját adó Presser Gábor, melyik alkotása éppen hányadik oldalon található. És szólt arról, hogy miért kihívás a drámaátirat, hogyan lehet nyelvileg felturbózni egy művet, és hogy miért csak a színházban működik mindez.
Mert fontos beszélni ezekről, és fontos a találkozás is, hisz a művészet, az irodalom mindinkább kiszorul egy kreszlibe, pedig nemcsak könyveket kell látniuk az olvasóknak, hanem az írót is – hangoztatta Parti-Nagy. S hogy mennyire igaza van, azt bizonyította a szerző felolvasásai után többször is felcsattanó taps, a résztvevők arcán feltűnt mosoly, mert mindez egyben van.
