A drámai játék forgatókönyvét John Steinbeck világhírű regényeinek (Egerek és emberek, Érik a gyümölcs, Kék öböl, Égi mező, Szeszélyes autóbusz) motívumaira, részleteire építve maga a rendező írta. Barabás Olga a sepsiszentgyörgyi színház 1995 és 2001 közötti időszakának meghatározó egyénisége volt, jelenléte, sajátos színház- és világszemlélete fontos hajtóereje volt a társulat művészi fejlődésének.

― Kezdjük rövid bemutatkozással. Mióta rendezel, melyik színház rendezője vagy, hol dolgoztál korábban?

― Azt hiszem, nem kell engem bemutatni a sepsiszentgyörgyi közönségnek, mert nagyon sokáig, hét évig ennél a színháznál dolgoztam. Itt kezdtem a pályát; szakmai életem fontos, meghatározó periódusa volt az a néhány év, amit itt töltöttem. Igazi barátságok kötnek ehhez a társulathoz. Később Marosvásárhelyre kerültem ― az otthonom hazahúzott ―, és azóta a Marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínháznál dolgozom rendezőként és művészeti vezetőként.

― Milyen érzés újra itt dolgozni?

― Még vissza-visszatértem, de már négy év telt el a Partok, szirtek, hullámok című utolsó előadás készítése óta is. Mégis, nem a visszatérés gondolata ötlik fel bennem Szentgyörgy kapcsán; olyan természetes, hogy jövök, mintha most is ide tartoznék. Annak ellenére, hogy a csapat változott, mióta elmentem, a színházról való gondolkodás, illetve a színház működése ― az, ahogyan elképzeli önmagát ebben a városban és a színházi életben ― változatlanul határozott és tudatos. És ez jó.

― Majdnem minden esetben átírod a szöveget, amikor színpadra állítasz egy darabot. Miért?

― Mert számomra a színház nem szövegértelmezés, sokkal több annál... Mindig a történetet szeretném elmesélni, és ez a helyzet természetéből eredően mindig szubjektív utat követ: azt tudom elmesélni, ami eszembe jut a történetről. És akkor megváltozik egy kicsit az eredeti szöveg. De az a szép ebben, hogy egy másik alkotónak más jut eszébe ugyanarról a történetről, és akkor természetesen megint másképp alakul a szöveg... Az a fontos, hogy a szövegkönyv követni tudja az előadás lélegzését, ritmusát. Így lehet életben tartani, újra és újra elmesélni, élővé tenni a történeteket, drámákat.

― Lehet, hogy minden történetbe bele tudod írni magad?

― Nem, nem is az a szándékom, hogy magamat írjam bele. De bármennyire is próbálok kívül maradni, az ember saját idegeiből, gondolataiból, véréből dolgozik. Valahogy úgy kezelem a történetet, mint ami nem rólam szól, de aminek valamilyen szinten én is részese vagyok: figyelem kívülről, és elkerekedik a szemem attól, ami történik. Másképp nem tartanám érdemesnek elmesélni.

― A mostani előadásban mennyire változott a kiindulópontként szolgáló Egerek és emberek című darab szövege?

― A fő vonal, az alaptéma megmarad, és végigkíséri a történetet, viszont Steinbecknek nagyon jó regényei vannak, amelyek ugyanazt a történetet mesélik, csak más szemszögből. Mindegyik ugyanarról a miliőről, ugyanazokról az emberekről szól, és úgy tűnt számomra, hogy egy-egy nagyon jó helyzet, gondolat, sorstörténet gazdagítani tudná az alaptörténetet. Az Egerek és emberekben igazából csak a két főhős sorsára koncentrál az író, a mellékszereplők nincsenek részletesen bemutatva. Azokat szerettem volna egy picit jobban árnyalni; gazdagítani a világot, amiben a George és Lennie története megtörténik.

― Mi jelenti a legtöbb nehézséget ebben a mostani munkádban?

― Az időhiány. Nagyon operatívan kell dolgoznunk ahhoz, hogy a kitűzött időpontra létrejöhessen a bemutató.

― Ha arra kérnélek, hogy reklámozd az előadást, mire hívnád fel a nézők figyelmét?

― Aki kíváncsi a másik ember sorsára, érzékeny a problémáira, vágyaira, s arra, ahogy ezek ilyen vagy olyan irányba alakulnak, az mindenképpen nézze meg az előadást, mert azt gondolom, hogy talán egy picit része lehet egy közösségnek, amely befogadja két óra erejéig.