A hatás, bár az alkotás nem volt számomra eddig sem ismeretlen, elementáris erejű. Valóságos gyöngyszem ugyanis a kis lovas szobor, olyan műremek, mely valóban dacol az idővel, és minden részletében, de megszerkesztettségében is példájául szolgál az anyagot átszellemítő szobrászatnak. Egészen rendkívüli komponáló tehetségre valló együttese a három, harcba bocsátkozó lénynek, a jó és gonosz küzdelme örök témájának. A részletek kidolgozottsága is oly tökéletes, hogy alapos vizsgálatra késztet. (Ezt megkönnyítendő, javaslom betonlapok letételét a szobor köré, hogy körbe lehessen közelről is járni, a szomszéd járdáról ugyanis némileg bajos az aprólékos szemügyre vétele).
Úgy vélem, szerencsésebb választás nem is történhetett volna, aki részt vett a döntésben és a kivitelezésben, beleértve a budapesti szakértőket, csak dicséretet érdemel. Városunk a szobor által végre egy, az örök időknek szóló remekművel gazdagodott, a tökélyre vitt mesterségbeli tudás és artisztikum olyan példájával, mely valóban csak a legnagyobbak teljesítményével mérhető, s azok méltó párja. Megérdemlik hát a döntéshozók, hogy a talapzatra felvéssék a szoborállítás dátumát, ama évet, melyben a település végre méltó szimbólumot választott magának.
De érzésem szerint hiányzik egy másik évszám is a kőtalapzatról. Mégpedig a műremek elkészültének dátuma: az 1373-as esztendő. E négy számjegy tartalmazza ugyanis a legtömörebben ama jelentést, melyet sűrítve mintegy sugároz magából e páratlan értékű alkotás épp itt, a városközpontban, ahol a Kossuth Lajos és a Petőfi utca a Szabadság tér sarkán mintegy egymásba torkollik, s mely miliőhöz a Bazár patinás épülete képez hátteret –, és épp most, az ezredfordulót a mi településünkként megért Sepsi­szentgyörgyön. A Kolozsvári testvérek, Márton és György keze által megformált jelenet és mű egy mélyről jövő tradíció taraján, egy építő, eleven sodrás áramában érkezett városunkba, s ezért törpül el minden hamis, giccses, anakronisztikus erőlködés páratlan esztétikai erőterében.