Az első tudományos közlönyök
Az orvosi társadalom jeles személyiségei már a XVIII. század második felében felismerték egy tudományos igényű folyóirat kiadásának fontosságát. Az orvosi ismeretek megvitatása, szélesebb körű terjesztése mellett társadalmi igény alakult ki az egészséges életmód és a járványok elleni védekezés szélesebb körű népszerűsítésére.
Mindhárom nyelven – magyarul, németül és románul is –, próbálkoztak orvosi szaklap kiadásával. Elsőként a szebeni szász orvosoknak sikerült kiadniuk tudományos színvonalú közlönyt német nyelven. Ez 1790 és 1801 között jelent meg Siebenbürgische Quartalschrift címmel. A jeles szerzők sorában olyan orvos szakembereket találunk, mint Michael Neustädter, Martinus Lange és Andreas Wolf.
Magyar nyelven az első tudományos folyóirat 1803-ban indult Orvosi és Gazdasági Tudósítások címmel. Ezt Bihar vármegye későbbi főorvosa, Sándorfi József szerkesztette és adta ki. Sándorfi sokoldalú ember volt. Érdekelte a költészet, a színház, a zene és a gazdasági kérdések. Csokonai Vitéz Mihály barátja és kezelőorvosa, nagy hatást gyakorolt a költő növénytani érdeklődésére.
Az Orvosi és Gazdasági Tudósítások első két lapszáma mezőgazdasági és állatgyógyászati kérdésekről tájékoztatja olvasóit. A harmadik lapszám a terhes asszony egészségi állapotát ismerteti. Sándorfi tervezte a gyógynövények szakszerű bemutatását, a himlőoltások szükségességének, fontosságának ismertetését. Sajnos, e magyar nyelvű szakfolyóirat következő számai már nem jelenhettek meg.
A románoknak nem sikerült saját orvosi szaklapot kiadniuk, de anyanyelvű egészségügyi tájékoztatásuk érdekében az Erdélyi Főkormányszék egészségért felelős bizottsága több alkalommal publikált román nyelvű egészségügyi ismertetőt, tájékoztatót.
Az első országos kórház
A XVIII. század második felében fogtak hozzá az országos szintű orvosi intézményrendszer kiépítéséhez. A hatósági orvosok és sebészek mellett egyre több magánorvost és sebészt alkalmaztak. Kolozsváron 1772-ben már öt okleveles orvos és hat olyan sebész működött, aki felkészültségét a borbélycéhtől nyert bizonyítvánnyal tudta igazolni. A tiszti -vagy a hatóságok által alkalmazott orvosok és a magánorvosok mellett már a bányavidéki (kincstári) birtokokon is alkalmaztak orvost és sebészt. Nyulas Ferenc országos főorvos szerint 1807-ben a történeti Erdélyben 57 orvos, 162 kirurgus, 64 borbély és 142 bába működött. Ezek az adatok a szakszerű és hitelt érdemlő felmérés alapján tükrözik a történeti Erdély egészségügyi helyzetét. Nyulas Ferenc fél évig "tartó fárasztó körutazással" járta be Erdélyt, és "minden gyógyszertárát végiglátogatta". Tapasztalatait, meglátásait egy 95 oldalas beadványban összegezte. E jelentésről írta Spielmann József, hogy "tudományos műnek is beillő". Erdélyi útja alkalmával az alapos munkát végző Nyulas Ferenc a gyógyszertárakon kívül eljutott minden börtönbe, kórházi jellegű intézménybe, és mindenütt felülvizsgálta "a sebészek és bábák tevékenységét".
Alapos helyzetfelmérésével Nyulas Ferenc hozzájárult ahhoz, hogy a köztudatban gyökeret verjen az országos jelentőségű kórházak alapításának gondolata. 1807-ben Korda Zsuzsanna bárónő 4000 forintos adományával fogtak hozzá Erdély első országos jellegű kórháza megszervezéséhez Marosvásárhelyen. A kórházépítés tervét Szotyori József orvos készítette el, és 1810-ben az erdélyi diéta által kinevezett egészségügyi bizottsághoz nyújtották be. Az országgyűlés Szotyori és más orvosok javaslatára, közreműködésével elrendelte, hogy a nagyobb városokban polgári kórházak létesüljenek. Ekkor engedélyezték a kolozsvári és a marosvásárhelyi kórházak alapítását.
A marosvásárhelyi kórházalapításról az 1870-es években Kozma Ferenc azt írta, hogy annak létrehozása "igen szép és tanulságos, mert mutatja, hogy társadalmi eszközökkel, ha van közügy- és emberbaráti szeretet s lankadatlan kitartás, mily szép eredményt lehet elérni". Korda Zsuzsanna mellett más mecénások is támogatták a kórházalapítást. 1811-ben gróf Teleki József saját költségén vásárolt épületet és telket kórház létesítése céljából a marosvásárhelyi vár közelében. Időközben a nemesi családok többsége is bekapcsolódott az adakozásba. Az így összegyűlt összegből már "egy alkalmasabb" épületet vásároltak. A közösségi szolidaritás, együttműködés eredményeképp nyílt meg 1812-ben Székelyföld és Erdély első országos kórháza. A szerény méretű, mindössze 12 ágyas kórházban az első évben 36 beteget gyógyítottak, nemzeti és vallási különbség nélkül. 1830-ban például 29 "unitus" és 28 "dizunitus", azaz görög katolikus és görögkeleti vallású román beteget (is) kezeltek itt.
Az országgyűlés jóváhagyta a leendő új kórház állami segélyezését, és 1811-ben elrendelték, hogy a marosvásárhelyi országos jellegű kórházat a magyar vármegyék és a székely székek törvényhatóságainak adójából tartsák fenn. Az ellátást adományokból biztosították. Mindezek mellett a Főkormányszék rendelete alapján a különböző büntetéspénzek egyharmadát, a bálok bevételének egytizedét a kórház költségeire szánták. Mivel a marosvásárhelyi kórház országos feladatkörű intézmény volt, a vezetőségében két-két delegált képviselte a Királyi Táblát, Marosszéket és Marosvásárhelyt.
Minden törvényhatóságban kórház?
A napóleoni, az úgynevezett francia háborúk negyedszázada idején az Erdélybe hazatérő katonák közvetítésével a "franc"-nak nevezett vérbaj valóságos járványként pusztít. A katonai határőrség területén már az első években ismertté vált. A Csíkszeredában székelő első székely gyalogezred orvosa 1795. május 9-én körlevélben értesíti a falvak népét erről az új betegségről. Kiadott parancsát a csíkjenőfalvi nótárius így jegyzi be a protokollumba: "Minekutána az rosszféle nyavaja tudniillik súj és franc, az itten lévő nemzetek közé bélopakodótt [!], melyet egy részről nem egyébnek, hanem a rossz erkölcsű életnek tulajdonítani lehet... (de ártatlanok is elkaphatják) mivel a doctori bizonyítások mutatják, hogy azon rosszféle nyavalyák a természetnek felettébb való erőltetéséből [származnak]".
Úgy tűnik, a betegség terjedését nem sikerült megfékezni, mert 1825-ben a Főkormányszék kénytelen elrendelni, hogy a "bujakórosok" számára minden törvényhatóság működtessen kórházat. E túlzó intézkedés azonban arra készteti a helyi hatóságokat, hogy különféle ürüggyel megszabaduljanak a felállítás terhétől. Az illyefalvi városi tanács arra hivatkozva utasítja el a "kórház" alapítását, hogy minden ezrednek, századnak van orvosa, s azok szükség esetén mindenkit "kúrálnak". A csíkszeredai városi tanács szintén katonai "jurisdiktiora" hivatkozva hárítja el ennek teljesítését. Szerintük a "kórház" felállítása azért is fölösleges, mert a város rendelkezik megfelelő orvosi ellátással. A település tizedekre van osztva, a tízesek bírái minden nyolcadik nap jelentik, ha a körzetükben valamilyen betegség üti fel a fejét. A betegeket az e célra berendezett helyen az ezredorvos gondozza.
