Az ilyenkor elhangzó örökzöld fordulatok, a nagybetűs Életbe kilépést emlegető, a felnőttkor felelősségére intő szép szavú szólamok, a visszatekintés lelket felkavaró emlékei, az elszakadás szorongásai és az azokat oldani hivatott reménykedés, a nagy választóvonal átlépésének minden izgalma éppúgy benne volt az akkori élményben, mint a maiakéban – ezért is ráhangolódnunk nem nehéz.
De amikor szülőként, rokonként, együtt érző városi közönségként, némileg külső szemlélőként éljük át a ma vizsgára készülőkkel a búcsú perceit, mégis a különbségek tolulnak egy idő után előtérbe, és válnak hangsúlyossá, mert a világ nagyot fordult időközben, és a maiakra merőben más jövő vár, mint várt mireánk annak idején. A mai nyílt társadalomba kilépni ugyanis, bármennyire régi és elhasznált a szókép, egészen mást jelent, mint jelentett abban a korlátok közé szorított szűk világban a "felülről tereltek" útjára térni. A választás szabadsága ma összehasonlíthatatlanul nagyobb, s csak remélni lehet, hogy az iskolai és családi felkészítés, az önnevelés erőfeszítései oly képzettséggel és jellemtulajdonságokkal, oly felelősségérzettel látták el a mai ballagókat, hogy képesek megfelelni a kihívásnak: a lebontott korlátok világának. Reménykedni abban például, az itthon lehorgonyzott társadalom nevében, hogy annak továbbépítésére lesz ember, nem szippantja fel végleg a legjobbakat a messzeség, a gazdagabb országok vonzása.
Történelmi feladat a Kelet, a sokat emlegetett egyetlen szülőföld felzárkóztatása. Hátha beáll valamiféle egyensúlyi állapot, s ettől a mai fiatalok önmegvalósító igyekezetükben nem fognak, nem kényszerülnek elidegenedni.