Előbb-utóbb az is kiderülhet – bár Crin Antonescu és Victor Ponta égre-földre esküdözik, hogy ez soha nem következik be –: szövetségük sem állja majd ki az idő próbáját.
Pontáék láthatóan még mindig csak kóstolgatják a hatalom édes kenyerét, tisztségeket osztogatnak, és további nagy reményeket keltenek választóikban, de néhány jelentéktelen anyagi vonatkozású ígéreten, ígérgetésen kívül alig tesznek egyebet. Nem tudják megfékezni még az inflációt, a pénzromlást sem, márpedig e nélkül aligha jönnek be életminőség-javító ígéreteik.
Hogy politikájuk nacionalista, már bebizonyították, az is körvonalazódni látszik, hogy a szocialisták akarata erőteljesebb, s várhatóan ez a vonal erősödik-folytatódik. E tekintetben árulkodó például az egykulcsos adórendszer lassú felszámolása (különben, magunk közt szólva, nem is túl igazságos a középosztály érdekeit szolgáló adóztatás olyan viszonyok közt, mint amilyenek Romániában vannak, ahol valójában még igazi középosztály sincs). Most épp a 4500 lej fölötti állami fizetéseket sújtanák  még 16 százalékos adóval, hogy pénzt szerezzenek az egyre üresebb államkasszába, és a liberálisok, ha halkan pisszennek, azzal tömik be a szájukat, hogy az egyetemi tanárokat, orvosokat mentesítenék  eme újabb teher alól.
És új gazdasági programmal sem állt még elő a kormány, nem véletlenül állítja Mihai Răzvan Ungureanu, az utolsó jobboldali miniszterelnök: elégtétellel tölti el, hogy Pontáék az ő gazdaságélénkítő programját vették át. S lám, oly magas lovon ülnek, hogy a gazdasági miniszter nem félt bejelenteni: Verespatakon még ebben az esztendőben beindul az aranybányászat. Újra győzött a Gold, s mintha senki sem emlékezne arra, hogy Antonescu–Ponta bő három hónappal ezelőtt még azt kiabálta, Băsescu és emberei – saját anyagi hasznukra is – kiárusítják az ország altalajkincseit.
Ponta és a szocdemek térhódítása szemmel láthatóan nem zavarja a liberálisokat. Mintha elég lenne számukra a nacionalista retorika, s az a remény, hogy előbb-utóbb beszavazzák Antonescut az elnöki palotába.