PÉTER KATALIN, Sepsiszentgyörgy. Felháborodásomat, nemtetszésemet szeretném kifejezni az olimpiai napok alkalmából megszervezett futóverseny díjkiosztásával kapcsolatosan. Minden elismerésem a szervezőknek, viszont az a tény, hogy a díjkiosztás kimondottan csak román nyelven folyt, annak ellenére, hogy 95 százalékban magyar gyerekek nevét lehetett hallani az érmek átadásán, ez több mint felháborító, megalázó.
Még annyira sem volt hajlandó az érmeket átadó, szintén magyar anyanyelvű pedagógus, hogy magyarul is, de legalább mindkét nyelven méltassa a díjazottakat. Ennyire nehezünkre esik anyanyelvünkön beszélni? Ennyire fáj a magyar szó kiejtése? Mit is szeretnénk? Autonómiát? Ily módon...? Miért nem élünk anyanyelvünk használati jogával? Kérdések sokasága fogalmazódik meg bennem....Válasz? Az úton egyre gyakrabban megszólaló idegen hang. Csak kapkodom a fejem, nem győzök eleget szörnyülködni. Megalázva, felháborodva, otthontalannak érzem magam elsősorban pedagógusként, szülőként, magyar emberként.
SZÉKELY HAJNAL, Sepsiszentgyörgy. A mindenféle szabad véleménynyilvánítás mellett jó lenne, ha egy kicsit leállítanánk magunkat, és józan gondolkodással haladnánk előre. Aggódunk gyermekeink jövőjéért, itthon akarjuk tartani őket a szülőhazában, magyar egyetemet szeretnénk, miközben politikusok, üzletemberek, elanyagiasodottak lettünk. De elsősorban anyák, apák, tehát szülők vagyunk. És választunk. De kit vagy mit? Embert, politikai pártot, üzleti tervet? Mi a célunk tulajdonképpen? Az összetartás vagy egymás sárba tiprása? Menekülünk mi, felnőttek ebbe-abba, de ilyen példamutatás mellett mit várunk el gyermekeinktől? Vagy talán mindenki a Ferenc Józsefre pályázik?
DEZSŐ BERNÁT, Sepsiszentgyörgy. A vasárnapi választások alkalmat adnak arra, hogy szavazatunkkal bíráljuk el, miként tettek eleget elvárásainknak az általunk négy évvel ezelőtt megválasztott helyhatósági képviselőink. Itt a lehetőség, hogy felelősségre vonjuk azokat, akik eddig csak hitegettek, fűt-fát ígértek nekünk, de ezekből csupán soha nem tapasztalt cifra nyomorúság lett: megnyirbált fizetés, nyugdíj, nagy munkanélküliség, járhatatlan utak, csatornázatlan utcák mellett senki által nem kért sporttermek, pályák sokasága falun, kozmetikázott központ, vagy akár ötszörös feláron panel-hőszigetelés városon. Autonómia helyett meg, vezetőink mohóságának köszönhetően, kaptunk habzó szájú gyűlölködést, maholnap ezeréves szülőföldünkön leszünk, ha nem is persona non grata, de éppen csak – tolerata. Döntsük hát el vasárnap, hogy különb is lehet a nép, mint eddigi vezetői!
PÉTER ÁRPÁD, Sepsiszentgyörgy. Olvasom a Háromszékben, hogy európai létesítménnyel, finn gyártmányú játszótérrel gazdagodott a város, az Erzsébet park. Öröm ez a belvárosi gyermekeknek, köszönhetik a város elöljáróságának és a polgármester úrnak, de felhívnám a figyelmet arra, hogy egy új hinta még nem elég. Az állomás negyedben, a piac melletti játszótéren jó időben még este tízkor, sőt, tizenegykor is nagy a gyermekzsivaj, a szülők is szívesen töltik ott az időt, ami rendben is lenne, ha egy illemhely is lenne a közelben, mert egyelőre minden kis- és nagydolgot a Lendület sétány egyik épületének tövében, ablakok, erkélyek alatt végeztetnek el a gyermekekkel. Az eredményt betakarják papírszalvétával, reggelenként pedig a Tega alkalmazottja takarítja el. Mi hiába szólunk, mert visszakiáltanak, hogy „hová vigyem?”, és igazuk van.
