Egy vidék vagy település élete jobbára a családok történetéből összeálló mozaik, hiszen nincs olyan esemény, amit ne maga az ember, ne a kisközösség végezne-irányítana.
Már rég hatósági rendeletet kellett volna hozni, hogy minden család vezessen családtörténeti naplót, rögzítsék a jeles eseményeket, a történésekhez való viszonyulást. A naplót tovább lehetett volna/lehetne adni a fiatalabb emberöltőknek azzal a kötelezettséggel, hogy folytassák a feljegyzéseket.
Sajnos, ez nem történt meg, s több ezer székely magyar család tagjai ma sem ismerik felmenőiket, nem tudnak mesélni gyermekeiknek róluk, a család múltjáról. Egy gyereknek van négy nagyszülője, nyolc dédszülője és tizenhat ükszülője: volna, akiről-amiről mesélni érdekesebbnél érdekesebb történeteket, ha azokat az elődök unalmas téli estéken leírogatták volna! Árkoson valami ehhez hasonló nemes kezdeményezésbe kezdett Makkai Péter református lelkipásztor, amikor arra kérte e sorok íróját, hogy beszéljen a híveknek a jellegzetesebb helybeli családokról. Mondanunk sem kell, hogy a beszélgetés nagy érdeklődést váltott ki. A tiszteletes bemutatta a száz lapból álló vaskos, vadonatúj családi albumot, amit erre a célra készíttetett. Ez tulajdonképpen gyülekezeti fotóalbum – pontosított. Máris több család jelentkezett értékes fotókkal, amelyek digitalizált formában kerülnek be az albumba, s a képek másolatait a tulajdonosok továbbra is őrizhetik majd otthon. Értékes dokumentumai lesznek ezek a képek a jövő családtörténészeinek, a helytörténészeknek.
Nem készítettünk kimutatást arról, hogy újabban hol és hány családi találkozót tartottak Háromszéken, a fő az, hogy megkezdték és újra „divatba” jött az 1940–44 közötti időszakban alig megkezdett s már véget is érő családi találkozók (Kolumbán, Zathurezcky stb.) időszaka. A rendszerváltozás után nemzetség- és családi találkozók hírét hozta a sajtó: a Kolumbánok újra találkoztak Olaszteleken, a lécfalvi Gyárfások összejövetelének e sorok írója is résztvevője volt, találkoztak a Köntczeyek Torján, a Márkok Bikfalván, a Bajkók Bitán és Marosvásárhelyen, a Sikók Bölönben. Idén július 14-én újra sor kerül a Márk családok és leszármazottjaik második találkozójára – jött a hír a Székelyudvarhelyen élő Márk Zsuzsanna Emese családkutatótól, aki a Barátoson élő Márk Tiborral együtt ebben az évben is várja a család aminden tagját, és a leszármazottakat, ezúttal nem Bikfalvára, hanem Barátosra a református templom közelében lévő Erzsébet-kertbe, ahol családi beszámolók hangzanak el, helyet kap a művészet is, és lesz részük a jelenlevőknek meglepetésben is. A háromszéki Márk családok nemes egerpataki Márk Pétertől származnak – írja levelében Márk Zsuzsanna Emese, aki 1591. január 22-én kapott nemesi adománylevelet Gyulafehérváron Báthory Zsigmond erdélyi fejedelemtől. A találkozóra elkészül a család rövid története is, és bizonyára arra is alkalmat és anyagiakat teremtenek, hogy kis családtörténeti füzet formájában is nyomdafestéket láthasson a kézirat.
Ha beletekintünk az erdélyi címertan (heraldika) régi és újkori történetébe, különösképpen munkatársunk, Szekeres Attila István heraldikus honlapjába, feltűnő a családi címerek hiánya. Ma már bizonyára távol áll mindenkitől, akinek családi címere van, a régi ízű és egyfajta pózolásnak is minősülő szokás, hogy szobáink falára függesztett címereinkkel minősítsük önmagunkat. Úgy érezzük, hogy eljött az ideje ennek is. Mert milyen akadálya lehetne annak, hogy viszontláthassa bárki családjának ősi címerét, amit, valljuk meg, a székely családok többsége azért kapott, mert harcok idején életét veszélyeztette a győzelem érdekében, vagy azért, mert védelmezte fejedelmének testi épségét.
