A képviselő úr a Krónikának adott interjújában — Gazda Árpád: Túl a szavazathalmazon, 2007. november 27. — a mi csapásméréseinket első számú rosszként aposztrofálja. Némi ellentmondás van azért ebben a felvezetésben, mert ,,kampányszórólap" mivoltunk a lapcsinálás silány színvonalát asszociálja. Ebben az esetben nem értékelhető a lap erőteljes hatása a választókra, amelynek következményeként Tőkés László Háromszéken megelőzte az RMDSZ jelöltjeit.
Véleményünk szerint mindkét tábor győzött. És ezt nem a saját kútfejünkből sütöttük ki, hanem tessék utánanézni, hogyan értékeli az eseményt a honi, a Kárpát-medencei és a nagyvilág írott és sugárzott sajtója.
Márton Árpád ebben az interjúban bozótvágó késével úgy vagdalkozik a politika dzsungelében, hogy szerintünk a maga szabdalta ösvény végzetesen rossz irányba vezeti. A vasárnapi választások után kialakult helyzetben ugyanis fel kellene hagyni a politikai mítoszteremtéssel. Elsősorban azt a hirtelenében felkapott álságos számigálást kellene abbahagyni, amellyel egyszerűen nevetségessé teszik magukat. A Tőkés Lászlóra és az RMDSZ-re leadott szavazatokat összeadva aranyszájú mondásként, kórusban zengik-zúgják ugyanis, hogy ha közös listán indulnak, akkor akár négy-öt képviselőt is bejuttathattak volna az Európai Parlamentbe.
Először is a közös listaállítást, illetve Tőkés László RMDSZ-es listázását — ugye, nem csal az emlékezetünk? — az RMDSZ-vezetés fúrta meg. A független jelölt EP-be jutását valóban ők segítették elő, hiszen a kezdetek kezdetén Tőkés Lászlónak esze ágában sem volt, hogy jelöltesse magát. Miután ebbe a kalandba belehajszolták, mindent elkövettek a lejáratásáért, helyzetének ellehetetlenítéséért. Sepsiszentgyörgyön például a szó fizikai értelmében is az út szélére szorították a kampányrendezvényt, amíg ők különféle csarnokokban ágáltak. Ezzel az egyetlen megdöbbentő gesztussal akkora felháborodást váltottak ki a szavazók körében, amelyet száz óriásplakáttal és vívmány-szalagvágással sem lehetett volna ellensúlyozni. Tudom, mert ott voltam a fagyban szorongó, csak a maga hite és akarata mellett melegedő és lelkesedő kivonulók között.
A másik kapitális hiba, amelyet addig kell ismételni, amíg a botfülűek dobhártyáját is megrezegteti a szomorú tény híre: Tőkés Lászlónak a kampányban segítséget nyújtó Orbán Viktornak és társainak kiutasítási kísérlete, valamint azzal a magyar kormányzattal és azon pártokkal való szövetség, amely a Kárpát-medencei magyarság sorsának alakulásában a legnagyobb kártételek egész sorát vitték véghez, végzetes bűn volt.
A székelyföldi magyarság nem csak a Háromszék című „kampányszórólapot" olvassa, hanem a kis-magyarországi médiák, főleg a Hír TV, a Duna Televízió is jelen van információs forrásai és a véleményformálás listáján. Nézik-hallgatják más magyar csatornák műsorát is. Ezek politikai adásai nem egy esetben arra jók, hogy a hazai politikai baklövésekhez hasonlóan ellenkezést váltsanak ki. A bértollnokok jelenléte a sajtóban az erdélyi embert jobban irritálja, mint a kis-magyarországit, mert a diktatúra éveiben nem egy esetben személyesen is ismerte azokat a mai fegyverhordozókat, akik most is osztják az észt. Az erdélyi emberek java része tájékozott és olvasott, képes választani jó és rossz között, és van mersze állást foglalni.
Mint ahogyan ez most is történt. Megpróbálta a lehetetlennek hirdetett lehetségest, és elment szavazni. Személyi és egyéb kötődései, politikai beállítottsága, hite szerint arra szavazott, akit a két csoportosulás közül számára megfelelőbbnek vélt.
Ezért köszönet az erdélyi magyarságnak jár.
És most ahelyett, hogy a felelősség szemetét a saját porta elől a szomszéd kapujába seperjék, s az öntelt, gőgös kivagyiságot, a hamis számvetést tovább űzzék, le kell ülni, és együttesen el kell dönteni a következő hazai és brüsszeli lépéseket.
Most már mindkét csapat választási programjában hangsúlyosan szerepel a nemzeti megmaradás és a nemzeti egységteremtés szándéka és akarata. Erre kell összpontosítani, és Európában az autonómiaformák, az állami egyetemi oktatás visszaállításának híveket és érvényt szerezni.
Márton Árpád az említett interjúban szintén azt vallja, hogy tárgyalni kell, és meg is kell egyezni stratégiai kérdésekben. Parlamenti és szenátusi csapattársai viszont ma sem, most sem ezen a csapáson hadonásznak a politikai bozótvágóval.
Sorra jelennek meg azok a meghökkentően szánalmas kijelentések és minősítések, amelyek devalválják magát az ügyet.
Nos, semmi kétség nem fér ahhoz, hogy ha az RMDSZ ezen a csapáson halad, nem kell majd a ,,kampányszórólapokat" okolni a mérsékelt sikerért, ami azért — ugye, tudják — nagy-nagy siker, és ez nem jött volna össze, ha nem léteznek olyan lapok is, mint amilyeneket a képviselő úr pillanatnyi felindultságában megtépdesett.
