Az ügy eldöntésénél a magasabb nemzeti érdek mellett a miniszter saját tapasztalatai nyomhattak sokat a latban. Gödri Ferenc polgármester a miniszteri találkozó alkalmával felemlítette mindazokat az okokat, amelyek miatt visszavárják az innen igazságtalanul elvitt intézményt: „Nem kívánjuk mi a testvérvárost megfosztani egy fontos közintézménytől, sőt, mi vagyunk, akik feltétlenül kívánjuk, hogy ez a város megfelelően rekompenzáltassék. Mi csak ősi törvényben biztosított jogunkat kérjük. Sep­siszentgyörgy a vármegye székhelye, kulturális életének központja, előnyös földrajzi fekvése, fejlett ipara és kereskedelme folytán gazdasági gócpontja, és itt vannak az összes középfokú hatóságok, csak a törvényszék hiányzik.” A miniszter válasza: „Két város memoranduma alapján tanulmányozom a kérdést, annyit mondhatok azonban, hogy legjobb meggyőződésem szerint objektíven fogok dönteni. Ha az objektivitás az önök érdekében áll, úgy előre örülhetnek neki.”
A bürokrácia útvesztőiben három évig húzódott a végső határozat meghozatala. 1913-ban aztán pont került a négy évtizede húzódó ügy végére. Báró Szentkereszty Béla főispán Há­romszék vármegye májusi közgyűlésén bejelentette, hogy a belügyminiszter elfogadta a főispán álláspontját, és az igazságügyi miniszter döntése is Sepsiszentgyörgyöt kedvezményezte, a törvényhatóság elé tartozó rész elbírálását pedig a vármegye jogkörébe utalta, ahonnan Sepsiszentgyörgy került ki győztesen 13 szótöbbséggel. Ezután a közgyűlés kimondotta, hogy a törvényszéket Sepsiszentgyörgyön kívánja elhelyezni. A képviselőház 1913. júniusi ülésszakán elfogadta a törvényszék áthelyezéséről szóló törvényjavaslatot. A törvényhozás abban is határozott, hogy a székház építését 1914 tavaszán kell elkezdeni és 1915 április elsejéig befejezni. A város ezek után úgy gondolta, hogy a számára igen fontos közhatóság visszaszerzése érdekében tett erőfeszíté­sei elismeréseként 1913-ban Sepsiszentgyörgy díszpolgára címet adományoz Szentkereszty Bélának, Balogh Jenő igazságügyi miniszternek és Hegedüs Lórántnak, Sepsiszent­györgy országgyűlési képviselőjének.
*
Sepsiszentgyörgy és általában Háromszék a lótenyésztés szempontjából országos hírnévre tett szert. A kezdeteket a székely határőr-huszárezred idetelepítése jelenti. A régi hagyományok továbbvitelére vállalkoztak az utódok, amikor elhatározták egy méntelep létrehozatalát Sepsiszentgyörgyön. A város központjában, a volt határőrségi épületekben már évek óta működött (helyszűke miatt kisebb méretű) lónemesítési állomás. 1900-ban a földművelésügyi miniszter rendelete kimondta, hogy tovább nem maradhat ott, mert a városközpont fejlődését zavarja, ezért új elhelyezés után kell nézni. A városi tanács figyelmét arra is felhívta a minisztérium, hogy saját költségvetéséből teremtse elő az új telep kialakításához szükséges 14 hold terület árát, ahova aztán laktanyát és istállókat építenének, a beruházás befejezésének időpontját 1902-re tették. A rendelkezés azt is előrebocsátotta, hogy amennyiben a város a feltételeknek nem felelne meg, a királyi méntelepet más városban helyeznék el.
A városi tanács a felettes hatóság ajánlatát egyhangúlag elfogadta. Potsa József főispán négy helyszínt hozott szóba a telep kialakítására: a Baromvásártért, Kilyénben a Nagy Károly-féle telket, Sepsiszentgyörgy és Árkos között az úgynevezett Kőházkert környékét, Szemerja végén Illyefalva irányában a tagosított birtokokat. Ujjvárossy József vármegyei tanácsos javasolta, hogy amennyi­ben Sepsiszentgyörgyön alkalmas területet nem találnának, Uzon külterületén lenne egy 12 holdnyi ennek megfelelő rész. Gödri Ferenc viszont csakis a városban képzelte el az intézmény kialakítását. A miniszteri leirat 14 holdban szabta meg a terület nagyságát 152 ló és a kiszolgáló személyzet számára.
1901. február elsején Sepsiszentgyörgy kép­viselő-testületének közgyűlése 200 000 korona hitel felvételét határozta el a telek megvásárlása és egyéb beruházások támogatására. A Pesti Magyar Bank ajánlatát és a megküldött szerződés tervezetét a közgyűlés elfogadta. A méntelep kérdése azonban a hely kiválasztása körüli vita miatt egyre inkább elhúzódott. 1903-ban a Sepsiszent­györgyi Székely Társaság júniusi ülésén elhatározták: a méntelep ügyének végleges rendezése érdekében emlékiratot terjesztenek fel a vármegyei törvényhatóságnak. A tanácskozáson kritikus hangon szóltak a vármegye alispánjának a méntelep ügyében tanúsított nemtörődömsége miatt. A város vezetése végül a miniszteri egyetértés nyomán meg­vásárolta a leginkább megfelelő telket: az Ep­restetőn, az Olt bal parti teraszán, a vasútállomás szomszédságában. Az ezután következő késedelmet az okozta, hogy Szemerján már előzőleg olyan telket vásároltak, amelyről kiderült, nem felel meg a kívánalmaknak. Amíg sikerült a két telket egymás közt elcserélni, még néhány év eltelt.
A félmillió koronába kerülő építkezés 1907 őszén kezdődött. A munkálatok gyors ütemben haladtak, a pavilonok elkészültek, a 14 holdas telket bekerítették. A létesítményt 1908 őszén vehették birtokba, ekkor költözött át a lónemesítési állomás is a városközpontból.

                                             (folytatjuk)