Tévedett, aki azt hitte, hogy a választások múltával csitulnak a nacionalista, magyarellenes indulatok, mára jól kitetszik, az igazi tánc csak ezután kezdődik.
Nagytakarításba fogott a prefektus, s óvatos lépésekkel, de elindult a magyar intézményvezetők kiszorítása is.
Codrin Munteanu „a kiegyensúlyozottság és méltányosság” jegyében jár el. Fáradságot nem kímélve vizsgálja át a helyi, megyei tanácshatározatokat, és aki keres, az talál. Nehezen, de lenyelték a román hatalom birtokosai, hogy címerük van településeknek, térségeknek, s bár próbálták vitatni, végül beletörődtek a klasszikus történelmi jelképek használatába is, a zászlót azonban – melynek nagy hibája, hogy alapja kék-arany székely lobogó – nem veszi be gyomruk. Román jogászok érvelése győz, s nem lehet szabad kezük a helyi önkormányzatoknak az utcák elnevezésekor (hol sokallják a magyar neveket, hol az így méltatott személyiségek ellen emelnek kifogást), nem követelhetik meg a tájainkon működő cégektől, hogy magyarul is reklámozzanak, hivatalos dokumentumokban a magyar intézmények kétnyelvű elnevezése sem szerepelhet, a magyar névnek tűnnie kell. Romániában egy a hivatalos nyelv – érvel a jogtudor kormánybiztos.
Leváltják a megyei egészségbiztosító pénztár igazgatóját. Ideiglenesen töltötte be a tisztséget, kétes szakértelmű elődje lemondása után, s bár kiváló szakember, aki hosszú évek óta dolgozik az intézményben, a versenyvizsgát hiába várta. Annak idején a helyi osztozkodáson az RMDSZ elnyerte ugyan a posztot, ám sürgősebb dolgai akadtak, no meg azt sem gondolták, hogy ily rövidre zárul bukaresti regnálásuk, így nem sürgették a véglegesítést. Az új román hatalom, bár korábban mást ígért, elsők között meneszti az igazgatót, akinek a jelek szerint egyetlen bűne, hogy magyar, utódja ugyanis szintén korábbi kormánypárt embere, igaz, a demokrata-liberálisoké. Már hallani, a nagytakarítás folytatódik, a következő hetekben, hónapokban szépen, sorban lecserélik majd a magyar intézményvezetőket.
A prefektus ténykedése és a bukaresti hatalmasságok döntései egyaránt azt mutatják, az RMDSZ ismét elszalasztott két esztendőt, pillanatnyi előnyökre tett szert (elsősorban saját emberei számára), de nem sikerült visszafordíthatatlan, törvénybe foglalt megoldásokat elérnie. Három évvel ezelőtt, amikor majd egy évre kiestek a pikszisből, nem győzték szajkózni, hogy jogszabályba kell foglalni, magyar vidékeken kötelező magyar tisztségviselők, vezetők foglalkoztatása, s a magyar nyelv regionális hivatalos nyelvvé tételét is célként határozták meg, igaz, csak kampányban s az is igaz, húszéves távlatban.
Eltelt tehát újabb két év átmeneti, pillanatnyi megoldásokkal, amelyek most villámgyorsan válnak semmivé. Kapkodhatjuk a fejünket, milyen újabb meglepetéssel szolgál a helyi és a központi román hatalom, lassan már meg sem lepődünk, csak szájunk íze keseredik.
