A Háromszék 2007. november 5-i számában tudósítást olvashattunk a kovásznai futballpálya esetéről Megegyeztek a futballpálya ügyében címmel (Bodor J.). Ehhez szeretnék néhány közérdekű kiegészítő megjegyzést tenni.
Az idős kovásznaiak úgy emlékeznek vissza, hogy néhai Hadnagy Vince volt az, aki egy profi futballpályára elegendő területet adományozott az egykori községnek, Kovásznának. A helyszín nem lehetett más, mint a manapság is futballpálya néven ismert belterület a város déli peremén.
A pálya területe iránti jóvátételi (!) igény — értesüléseim szerint — először 1996—2000 között fogalmazódott meg. Amikor Maria Timaru mint jogutód a hivatal elé vitte követelését, az akkori tanács legidősebb tagja — néhai Vén István, aki kovásznai néptanácsi titkár (!) is volt valamikor — rettenetes haragra gerjedt. Egyik tanácstag visszaemlékezése szerint azt mondta, ne merészeljen senki a futballpályára szemet vetni, mert azt Hadnagy Vince adományozta a városnak, és ez dokumentummal is bizonyítható. Ezt követően éveken át tartó csend lett. A hivatal urbanisztikai irodavezetője (a város főépítésze) is Amerikába távozott időközben. A követelés feledésbe merült. Aztán Vén István barátunk váratlan halála után — hogy, hogy nem — a Timaru család kártérítési igénye ismét előkerült. Mégpedig szigorú dokumentumokkal alátámasztva! Tehát — hangsúlyozom — jogerős írásos dokumentumokkal megalapozva. Beindult a hivatali gépezet. Be kell vallanunk, hogy miközben Timaru kérése kifogástalannak látszott, azt kellett tapasztalnunk, hogy a Hadnagy-féle adományról semmiféle irat sehol nem található.
Egyik tanácstag próbált utánajárni a történteknek, de kevés eredménnyel. Eszerint a Hadnagy rokonok igenis tudnak az adományról. Arról is, hogy több területük volt a pálya közelében, és hogy ,,Vince valóban adott el románnak telket". De dokumentum — sehol. Ezen ne csodálkozzunk! A háború után ugyanis következett a kommunizmus. Hadnagy Vincét és feleségét a Duna-deltába deportálták. Gyermeküket a rokonok nevelték fel. Így járt a lelkes kovásznai adományozó! És így járta meg a város! Kovászna ma közel hárommilliárd (régi) lejt fizet egy területért, melyet — állítólag — ajándékba kapott valamikor.
Tisztelt Szerkesztőség! Hadd szabadjon tiltakoznom a cikkben olvasható megfogalmazás ellen, mely így szól: ,,a pályát Maria Timaru a 10-es törvény értelmében visszanyerte, majd Zsuffa Levente polgármester gondolkodás nélkül, polgármesteri rendelettel visszakedveskedte (kiemelések tőlem), holott közérdekű létesítményről lévén szó, kártérítést is javasolhatott volna, miként a Deák-féle örökség esetében, melyet szintén a 10-es törvény értelmében Orha Lívia igényelt vissza."
Kérem, higgyék el, hogy rengeteget vívódtam a pálya miatt. Természetesen, a telekkönyvi helyzetet is megvizsgáltattam. (Talán emlékeznek rá, tűzeset is volt a telekkönyvnél akkortájt.) Az volt a megérzésem, hogy ,,elhordozódtak" a topszámok! Sorozatos kudarc után rá kellett éreznem, hogy a polgármester nem lehet ügyész, detektív vagy ilyesmi. Egy kérvénnyel hozzám forduló polgárról nincs jogom feltételezni, hogy az illető csaló! Egy telekkönyvi kivonat, egy közjegyzőtől származó dokumentum stb. hitelességében hogyan kételkedhetem, ha nincs előttem egy ellenbizonyíték? Márpedig ez hiányzik, de kegyetlenül. Ezek után aláírásom valóban szerepel a visszaszolgáltatási dokumentumon, de feltételt szabtam: elővásárlási jogot kértem a város javára (756 millió lejért). Ezt a Timaru-fél hamarjában el is fogadta. De utólag valaki kioktathatta őket, így adták el a telket — nagy hirtelen — a családjukon belül (!), feleannyiért (!). Ebből lett a három éve tartó per. A ,,huncutság" pontos leírása és a megoldás Bodor J. említett cikkében olvasható.
Gondolom, világos mindenki előtt, hogy a futballpályát nem én ,,kedveskedtem" vissza. És ha nem vigyáztam volna, akkor Kovászna jegyzője a polgármesteri hivatal épületét is (Orha-követelés) ,,visszakedveskedte" volna. (Még folyik a per.) Az utóbbi esetben pl. rajtakaptam a jegyzőt, hogy az én ügyvédem stratégiáját ,,megsúgta" az ellenfélnek. Azonnal értesítettem a prefektúrát. Szerintem a jegyző ,,zugiban" nem ,,ügyvédkedhet", főleg nem a város érdeke ellen. Összehívtam egy szűkebb tanácsot. Megpendítettem, hogy meneszteni kellene a jegyzőt hivatali kihágás jogcímén. (A bizalmatlansági indítvány a tanács kompetenciája.) Azt tapasztaltam, hogy a magyar térfélen egy-két kivétellel félreállnak a tanácstagok a döntés felelőssége elől. Nem titok: én közel hét éve azon munkálkodom, hogy lecseréltessem a jegyzőt, és nem alaptalanul. Ezek után kérem tisztelettel: döntse el a T. Szerkesztőség és az Olvasó, hogy ki mekkora ,,részvénnyel" felelős a történtekért.
Befejezésként még annyit, hogy néhai Hadnagy Vince fia a közelmúltban panasszal keresett fel hivatalomban. Elmondta, hogy a jegyzőnk egyáltalán nem ,,kedveskedik" méltányos megoldást találni bizonyos föld-visszaigénylési kérésére. (Tévedés ne essék — nem a futballpályát kéri!) Kell-e további kommentár? Köszönöm a sajtófelületet.
Tisztelettel, Zsuffa Levente
