Kitekintek a szürke latyakos novemberbe, és az elmúlás megannyi üzenetét hordozó október után hangulatom csak tovább süllyed. Hányadszor küldöm Nektek adventi gondolataimat? Magam sem tudom már, hiszen jórészt a ,,számítógép előtti" korszakba nyúlik vissza az az igényem, hogy barátaimmal megosszam szellemi prófuntomat.
Bizony ez az állapot jellemezte életünket, munkával, küzdelemmel s remények dédelgetésével teli évtizedeinket. Megküzdöttünk, és elbukva is újra talpra álltunk, a reánk mért csapásokból is megtanultunk gyarapodni, és ezerszer megbocsátottunk ellenünk vétkezőknek. Csakhogy az az ország nem jött még el, a kísértések még nem múltak el, és főképpen nem szabadultunk meg ama gonosztól. De azt is mi tapasztaltuk meg, hogy szenvedéseink által előreléptünk, s bár voltak, akik elbuktak, és voltak, akik elhullottak a próbatételek során, mi, megmaradók mégis, és világ csodájára, felálltunk, eldobtuk mankóinkat, levetettük tetszhalotti lepleinket, újra láttunk és jártunk, éltünk és elölről kezdtünk mindent. Vagyis a reményt és csalfa vak reményt számon kérő válaszokat leltározván, mégis az előbbi kerül ki győztesen. Hiába nyomaszt a novemberi kép, hiába ejt kétségbe egy ország, egy nemzet csatakos menetelése a felszedett kövezetű sáros úton, hiába szegélyezik azt keresztre feszítettek, és hiába vetnek kockát köntöseinkre az árulók és a bambák, az út végén, a barlangsír kövén mégiscsak egy üres lepel hever, és hirdeti a győzelmet a gonosz felett.
Csüggedésünk ma látható mélységei talán éppen azt a pontot jelzik, ahonnan már csak felfelé van elmozdulás. A rossz, ami körülvesz, már nem írható le jelzőkkel, s nem is érdemes szavakat keresni, vagy azok fokozatait ragozni. Van, amikor a gonoszság már önmagát emészti el, és ma ezt a pontot közelítjük. A gátlástalanság nagy előnyeit a becsület és tisztaság önkorlátozó ereje eddig nem tudta ellensúlyozni, a ,,neki mindent szabad" magatartás eleddig előnyt jelentett, de az elképzelhetetlen, hogy a végtelenségig képes fenntartani önmagát. S mivel a hatalom és az erő megtartásának módszereiben csak a megengedhetetlen tárházából képes fegyverkezni, előbb vagy utóbb ez a lehetőség kimerül. Közeleg a mindenki számára világos lelepleződés pillanata. Nem tudhatjuk, melyik percben. Nem is lesz könnyű. Ami utána reánk vár, talán az lesz a leginkább embert próbáló, de ezt is túl kell élnünk. Nem sok nemzet van a földkerekségen, mely ebben nagyobb gyakorlattal rendelkezne.
Felettünk Isten szabad ege és kegyelme. Talpunk alatt őseinknek az egész a Kárpát-medencét beterítő csontjai, kezünkben az ő csontkezükből kihullott tapasztalat fegyvere. Köröttünk egy önmagát felfalni képes neoliberális téveszme vezette, globalizálódó világ. És előttünk a küzdelem. A küzdelem reménye, lehetősége és kötelessége.
„Ne csüggedj el, kicsiny sereg", szól ismét a zsoltár. És erre buzdít az újabb adventi várakozás is.
Szász István Tas
