Az összeg felével az RMDSZ ,,új honfoglalás" kampányát kívánom támogatni, a másik fele maradna nekem, ezt szeretném épülő marosszentannai hétvégi házam költségeire fordítani. De az is lehet, hogy ösztöndíjat hoznék létre belőle, és ha akadna egy ifjú diákember, aki hajlandó lenne megírni az RMDSZ igaz történetét létrejöttétől napjainkig, ezzel az ösztöndíjjal támogatnám a munkáját.

Megérdemelné az ösztöndíjat, mert, ahogy mondtam, az RMDSZ igazi arcát kellene megmutatnia, kendőzetlenül és kozmetikázás nélkül. Sőt, nem is az arcát, hanem az arcait, mi több, ezeknek az arcoknak a változását, legfőként azt, hogy ez a mesebeli legkisebb királyfi, ez az ábeli ártatlanságú, de nagyra hivatott, tiszta és szerény lélek miféle átváltozáson esett át, mígnem rókalelkű bátya lett belőle.

Ezt lenne feladata megírni ifjú ösztöndíjasunknak, nem hallgatva el az aljasságok, a hitszegés, az árulás, a kapzsiság és a jóra való restség megannyi szimbolikus megmutatkozását, a házon belüli ellenvélemény brutális megtorlásától a zsíros kenőanyagüzletig, a szekusoknak elkótyavetyélt borvízforrásoktól és az exportkvótabiznisztől a székely havasokban folytatott rablógazdálkodásig.

Igen, talán ez a kép volna méltó az RMDSZ kampányplakátjaira: a tarvágással kiirtott erdő. Az eltüzelt és eurómilliókba átlényegített fenyvesek, amelyekre már csak szomorú csonkok, a közösségi érdekekről mélázó fatuskók emlékeznek némaságukban. A fenyveskezűek étvágya pedig már uniós léptékűvé dagadt, jó lenne bizony Brüsszelben afféle üzletközvetítő lobbiirodákat nyitni, politikainak álcázott agentúrákat, amelyeken keresztül végre európai volumenben is bonyolítható a bukaresti vircsaft. Nohát ez az, amire alkalmatlan Tőkés püspök, aki nem volt képes elsajátítani a seftelgetés elemi ismereteit sem. Mennyivel jobb lenne oda valaki, aki megfelelő jutalékért, százalékért, csúszópénzért mindent vállal, valamilyen dörzsölt prókátor, Ady után szabadon: egy spercz-emberke.

Késői koroknak és aggodalmas arcot vágó kortársaknak hadd szögezzük le: aki az RMDSZ híve, az az RMDSZ-re szavazott. Aki viszont semmiképp nem adná szavazatát az RMDSZ-re, hanem távol maradna, esetleg valamelyik román pártra szavazna, akiket tehát a szövetség kiábrándított és elvadított magától, azoknak megadatik egy másik (magyar) lehetőség. És mert elég sokan élnek vele, az RMDSZ jelöltjein kívül nyertünk még egy helyet Brüsszelben.

De vajon Tőkés László élete, életműve, értékrendje ellentétes, netán ellenséges-e az RMDSZ-szel?

Amikor létrejön egy szervezet, azt a szervezetet olyanok hitelesítik, akiknek súlya, népszerűsége, tekintélye, tettei ha nem is garanciát, de ígéretet jelentenek. Amikor az RMDSZ megalakult, Tőkés László ottléte és részvétele óriási lökést adott annak, hogy a szövetség Erdély-szerte mint hiteles, vonzó és ígéretes párt jelenhetett meg. Nem túlzás azt feltételezni, hogy ha ugyanaznap alakult volna egy másik magyar párt Tőkés László vezetésével, az RMDSZ-t azóta már rég el is felejtettük volna, és csak a politológusok emlékeznének rá, hogy volt egy ilyen nevű kísérlet is.

Később aztán — mindig vannak, akik szívesen ülnek be a készbe — a semmiből érkező figurák kapaszkodnak fel a belső szamárlétrákon. Retorikájuk az, hogy minden tisztségviselőt az RMDSZ legitimál. Tehát nincs egyéni érdem és teljesítmény. Attól vagyunk valakik, hogy a szövetségnek vagyunk elnöke, prókátora, szemfényvesztője, szövetségi bohóca, miegyebe.

Amilyen igaz ez őrájuk nézve, annyira hamis azok felé, akiket ez az egybemosás meg szeretne fosztani alanyi jogon szerzett népszerűségüktől, mindenkit egybepasszírozva egy reménytelen szürkeségbe és katyvaszba. Az egység nevében.

Beszéljünk világosan: Arany Jánost nem az hitelesítette a maga korában, hogy akadémikus lett. Ellenkezőleg, a fennállása óta egyik ostobaságot a másik után elkövető, Bolyai Jánost még hírből sem ismerő magyar akadémia volt az, amely presztízsben és komolyanvehetőségben gyarapodott azáltal, hogy Arany Jánost akadémikussá, sőt, akadémiai főtitkárrá avanzsálta. De ez nem jogosíthatta fel Hazaffyas Béla akadémikus epigon költőt, hogy úgy tekintse: súlya és életműve egyenértékű az Aranyéval, hiszen mindketten akadémikusok vagyunk, nemde? És főleg nem jogosította fel arra, hogy Arany Jánost féltékenységből, irigységből, hatalomvágyból kifúrja, kiszorítsa, megrugdossa, és elszívja előle a levegőt.

Ami meg végképp paródia-szerzők tollára méltó: ha az akadémiából kiutált Arany János elszánta volna magát arra, hogy önálló, akadémiától független költőként írja meg és adja ki legújabb költeményeit — ez messze nem jogosította volna fel az akadémiát, hogy sértődötten hörögni kezdjen, és kiátkozza, amiért meghasonlást okoz a magyar költészetben, aminek az lehetett volna az eredménye, hogy nem lesz képviseletünk az európai költőakadémián. Éljen az egység, pusztuljon Arany János.

Ezt gondolnák, sikítanák és hörögnék a seregestől jött senkik, a felfuvalkodott uborkafa-prominencia, vagyis protipendáda, és talán meg sem fordulna mindezek fejében, hogy a Magyar Akadémia nem Arany János távozása és késői költeményei miatt vált dögletes hellyé, amelyen talán már csak egyvalami segíthet: az azonnali nagytakarítás.

Hölgyeim és Uraim, Önök ne hallgassanak rám, mivel elfogult vagyok, hiszen közelről láthattam és tapasztalhattam, hogy ugyanazok a politikusaink, akik vigyorgó hajbókolással sertepertélnek a hatalmasabbak előszobájában, a kisebbség, a méltányosság és a tolerancia nevében igényelve helyet maguknak a húsosfazék és a pecsenyéstál közelében, azok a saját házuk táján milyen dölyffel, kegyetlenséggel és gonoszsággal semmisítenek meg minden ellenvéleményt és mindenkit, aki az övékétől különböző nézeteket mer megfogalmazni.

Nem tudom, Hölgyeim és Uraim, emlékeznek-e rá, hogy amikor az erdélyi magyar közösség egyetlen olyan szószólóját, aki jegyzett névnek számított a világpolitikában, elkezdték lejáratni, akkor egy Tokay György nevű konjunktúralovag és áléhségsztrájkoló mérhetetlen alamuszisággal kifejtette, hogy az RMDSZ, ha a jó úton jár — mármint ha szófogadó kezesbáránya lesz a román politikának —, előbb-utóbb még a Fehér Házig is eljuthat. Ekkor jegyezte meg egy amerikai barátunk, hogy az RMDSZ-nek nem kell eljutnia a Fehér Házig, hiszen már eljutott, amikor is az amerikai elnök — az idősebb Bush — fogadta Tőkést, és tárgyalt vele. Az RMDSZ és a mögötte álló erők azóta helyesebbnek látták, ha Tőkést visszafogják, lenullázzák, kiszorítják — mint oly sokakat, akik saját véleménnyel rendelkeztek —, úgyhogy a szövetség önálló külpolitikája is megszűnt, és hál’ istennek a Fehér Házban sem fogadnak már bennünket. De miért is fogadnának, mióta kormányon vagyunk? Van-e valami panaszunk? Hogy nincs elég kivágható fenyő a Hargitán, és jó lenne, ha Kaliforniában is beszabadulhatnánk a mamutfenyők közé? Vagy mit válaszolnánk, ha az amerikai elnök megkérdezné: Mr. Whatsyourname, ha Önök már egy évtizede kormányon vannak, és nemhogy a magyar egyetemet nem voltak képesek visszaállítani, de a multikulturalitásuk és pluralizmusuk még egy magyar nyelvű táblát sem bír meg a hajdan magyar egyetem valamelyik folyosóján, még ott, hátul, a mosdó környékén sem — akkor mit is akarnak tulajdonképpen? És akkor az RMDSZ külpolitikusa, hívják őt Tokay vagy Bármilyen Györgynek, bizalmasan az elnök fülébe suttogná: Mr. President, hallgasson rám, egyetlen kívánságunk van: ne fogadják többet Tőkés püspököt. Ez az erdélyi magyarság legfőbb óhaja. Meg az is, hogy Brüsszelbe se tehesse be a lábát, már Waterloonál szedjék le a vonatról.

De az is lehet, hogy az elnöknek is lenne bizalmas kérdeznivalója a Bukarestből jött küldönctől, mégpedig az: tudja, kedves Mr. Izé, van valami, amit csodálok maguknál, s amiből nekünk is tanulnunk lehetne. Tudja, nálunk, itt, Amerikában… régi és elavult dolog ez, még az alapító atyák idejéből… az a nevetséges elv, hogy nálunk csak maximum kétszer lehet valaki egymás után elnök… röhejes, nem? És ezt a marhaságot e demokrácia és a feddhetetlenség nevében találták ki… merthogy a hatalom korrumpál, és a legszigorúbb ellenőrzés sem veheti elejét annak, hogy ne olyan döntések szülessenek, amelyek a közösség érdekei helyett magánérdekeket szolgálnak… és ezért van ez a maximum nyolcéves korlátozás, önöknek hogy sikerült ezt kijátszani? Bevallom, érdekelne a dolog.

Amire a bukaresti vendég elmagyarázná, hogy a vezetésbe magát életfogytiglan bevasbetonozott kamarilla azért lehet olyan sikeres, és mandátuma azért szól örökre, mert sikerült lerázni mindenfajta ellenőrzést és elszámolást, sikerült anyagi függőségbe hozni minden személyt és minden intézményt, aki és amely hozzáférhet a nyilvánossághoz, sikerült centralizálni és kézi vezérlésűvé tenni minden lényeges folyamatot a közösségen belül. Mindenekelőtt pedig — húzná magát ki a vendég — olyan politikusokat kell elnöknek, miniszternek és egyéb funkciónak választani, akik feddhetetlensége, tisztessége, legendás korrektsége kizárja azt, hogy engedjenek a kísértéseknek, bármekkorák legyenek is ezek. De Romániában szerencsére nem nagy a kísértés, a korrupció szinte ismeretlen, az pedig legfönnebb abszurd drámák szerzőinek jutna eszébe, hogy egy politikai erő vezetőit más politikai érdekek ügynökei megvesztegethetnék. Mindenesetre hagyok itt Önnek emlékbe egy verseskötetet, igen értékes költeményekkel van tele.

Igen, Hölgyeim és Uraim, annak az ösztöndíjas diáknak meg kell majd magyaráznia: mint volt lehetséges, hogy azt a mérhetetlen politikai tőkét, amellyel a kilencvenes évek közepén rendelkezett, ilyen hamar sikerült az RMDSZ-nek aprópénzre váltania, elherdálnia, kótyavetyélnie, magánvagyonná átalakítania.

Objektív mérlegre kell tennie, mit valósított meg az RMDSZ, ez a távoli kunostincává lett szerveződés, mit rontott el végzetesen, mi az, amin még változtatni lehet. És elemeznie kell Tőkés László tevékenységét is, mit képviselt, mit hozott létre, mit csinált jól, és mit csinált rosszul.

Végezetül szeretnék arra az állításra is felelni, mely szerint Tőkés, minden érdemével együtt, alkalmatlan politikusnak, mert nincs diplomáciai érzéke, s mert konok és kompromisszumképtelen.

Erről azt gondolom, hogy a kompromisszum feleúton van az elvszerűség és a megalkuvás között. Lehet, hogy Tőkés képtelen eljutni eddig a feleútig — de igen frivol dolog ezt azoknak a szájából hallani, akik már rég túlfutottak a feleúton, és most a megalkuvások kikötőjéből integetnek, és hirdetik a kompromisszumelméletet. Ami engem illet, be kell vallanom, hogy sokszor idegesített Tőkésnek az a keresztyéni türelme és szerénysége, amellyel másik orcáját is odatartotta az őt bántalmazóknak. Ha Tőkés nem lett volna annyira konciliáns, türelmes és megbocsátó, hanem már tizenöt évvel ezelőtt a sarkára áll, ma nem itt tartanánk, és az RMDSZ ma is egységes lenne. Mert hiszen mindazok, akik most egységbontásról beszélnek, természetesen mélyen hallgatnának, nehogy megbontsák az egységet. Azt az egységet, amelyet őszerintük mindig az első számú vezető véleménye jelent. Napkirályi öntudattal: AZ EGYSÉG ÉN VAGYOK.

Mint tudjuk, az RMDSZ véleménye az volt, hogy Tőkés nem elég vonzó a választóinknak, s így nem is jelent kockázatot, ha tőlünk függetlenül indul.

Ez a mély analízis vezetett el a jelenlegi helyzethez. De azt mintha kevesen érzékelnék, hogy az igazi tét itt és most nem az, hogy van-e európai parlamenti képviselete az erdélyi magyarságnak. Hiszen hiába van a bukaresti parlamentben is képviselete, valójában még sincsen. Az nem érdekképviselet, ráadásul úgy néz ki, mintha az lenne, s így károsabb, mintha valóban nem létezne. De azért én, egyik alapítóként, továbbra is támogatnám az RMDSZ-t.