A jogállamiság megcsúfolása

2012. július 6., péntek, Közélet

A Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatási perében született alapfokú ítélet a jogállamiság megcsúfolását jelenti – nyilatkozta tegnap Antal Árpád András, Sepsi­szentgyörgy polgármestere,

  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele

megismételve a hét végén már elhangzott kijelentését: úgy érzi, mintha nemcsak az egykori vissza­szolgáltatási bizottság tagjait, hanem őt magát is börtönre ítélték volna, és az egész másfél milliós erdélyi magyarságnak egyként kell kiállnia e döntés ellen, amely jó néhány tisztességes román polgárt is megbotránkoztatott. Európában éppen a visszaszolgáltatási folyamat elhúzódása miatt bírálják Romániát – emlékeztetett, és hozzátette, hogy a társadalomban is érezni lehet az elégedetlenséget, a magyar egyházak számára pedig vélhetően ez volt az utolsó csepp a pohárban: bármire lehet számítani, nemzetközi visszhangja lesz a buzăui ítéletnek. A politikum beavatkozását Antal nem tartja nagyon szerencsésnek, nehogy úgy értékeljék, hogy nyomást gyakorol az igaz­ságszolgáltatásra.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 690
szavazógép
2012-07-06: Közélet - Fekete Réka:

Az eredmények nem tükrözik a tudást (Vizsgáztak a nyolcadikosok)

A kompetenciaalapú felmérés nem azt jelenti, hogy mindenfajta megszerzett ismeretről le kell mondani, hanem új összefüggésben kellene számon kérni az ismereteket – állítja Dobra Judit, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium magyar szakos tanára, akit a nyolcadikosok országosan egységes felmérője után arra kértünk, értékelje a magyar nyelv és irodalom záróvizsgát.
 
2012-07-06: Máról holnapra - Farcádi Botond:

Menjen vagy maradjon?

Ha önmagában csak annyi lenne a kérdés, hogy elegünk van-e Traian Băsescu nyolcéves, konfliktusokkal terhes uralgásából, bizonyára nem gondolkodnánk sokat a válaszon.