Ha önmagában csak annyi lenne a kérdés, hogy elegünk van-e Traian Băsescu nyolcéves, konfliktusokkal terhes uralgásából, bizonyára nem gondolkodnánk sokat a válaszon.
Számtalan érvet lehet felhozni arra, hogy mennyit ártottak az országnak akaratos megnyilvánulásai, politikai cselszövései, felidézhetnénk, hányszor rombolta maga is a parlament tekintélyét, miként törekedett arra, hogy a kormányt távvezérléssel irányítsa, hogyan juttatta hatalomra néhány ide-oda csapódó honatya segítségével kedvenc pártját – egyszóval van jócskán, amit felróhatnánk Băsescunak. Felemás a mérleg akkor is, ha a magyarság iránti viszonyát tekintjük: igaz ugyan, hogy többször elismerően nyilatkozott népünk munkaszeretetéről, meg is fordult tájainkon – de határozottan elutasította például a területi autonómia fogalmát, és tőle származik az a régiósítási elképzelés is, mely Székelyföld feldarabolásához vezetett volna, s melyről csak átmenetileg mondott le.
A kérdés azonban, melyet – immár majdnem bizonyos – a néhány héten belül esedékes, az elnök leváltásáról szóló népszavazáson nekünk szegeznek, nemcsak erről szól. Mert ott van mögötte az is, hogy talán egy minden eddiginél hatalomszomjasabb baloldali pártszövetség mindenféle szabályt és törvényt áthágva, intézményeket felszámolva, átalakítva, a miniszterelnök plágiumbotrányát és egyik vezető politikusuk, Adrian Năstase korrupció miatt történt bezárását leplezni próbálva kezdeményezte az államfő felfüggesztését. Tette mindezt egy olyan pillanatban, amikor az történetesen semmi kirívót nem tett. Ott van a kérdés mögött az is, hogy egy olyan balliberális pártszövetség tenne szert immár teljhatalomra, melyben rengeteg a kétes múlttal rendelkező, Iliescu és Năstase tanításain nevelkedett figura. Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy nem is olyan rég a jelenlegi hatalom visszaélésekkel, demokráciaellenes törekvésekkel vádolta – nem is alaptalanul – a demokrata-liberálisokat, most pedig maguk is hasonló módszerekhez folyamodnak, ha lehet, még arcátlanabb módon, már-már félelmetesen, gondoljunk csak az alkotmánybíróság hatáskörének csorbítására vagy akár a referendumtörvény módosítására. De ami bennünket még inkább érint: a Ponta–Antonescu páros hatalomra kerülése óta folytatta azt a nacionalista diskurzust és politikát, amelyet ellenzékben elkezdett, és amelynek áldozatául esett egyebek mellett a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar kara, több magyar prefektus és alprefektus, számos intézményvezető.
Egyszerűnek tűnhet hát első ránézésre a kérdés – de könnyen kiderülhet, beugratós volt az.