Az egyik, mert ebből – minden Guinness-rekordot megszégyenítve – a vidéken több is van. Altorján az emberi alkotóképesség határát súrolva égbe szökken a világ legmagasabb kopjafája. A kopjafa eredetileg sírjel, ezt tudva határtalan fájdalom hasít beléd, amelyet tetőz a dombra pottyantott szürke és toprongyos Árpád vezér. De van menekvés, elágazik itt az út Futásfalva felé. Meg lehet futamodni!
Torján maradva, utasom, az Aporok ősi fészkét AZONBAN ne kerüld el. Megvigasztalódhatsz a kúria termeiben ragyogó reneszánsz falfestmények láttán. Bájos nők mosolyognak reád gyönyörű ruhákban olyan elevenséggel és derűvel, amelyre szükséged lesz a továbbiakban. Mert, ha kitartasz, Bálványosfürdőre érsz, ahol halomba dobált pagodák vagy egy émelygősen édes, emeletes, habcsókos diótorta látványa fogad, és aligha foghatod fel biztatásnak, hogy a kézzel írt útjelző táblák szerint 800 vagy 2500 kilométerre vagy még Európa kulturáltabb és szebb építményeitől. De fel a fejjel, a táblák szerencsére régiek, és megtéveszthetnek, mert időközben a kénszagú barlangról elnevezett hegység oldalában felépült a vidék legelegánsabb épülete, amely képes feledtetni veled utadon látott és megélt élményedet.
A szálloda tulajdonosai, a Kós Károly-díjas tervező és a tehetséges belsőépítész vagy díszítőművész által létrehozott épületegyüttes rendeltetésének megfelelően, az esztétikailag és szellemileg vonzó vidékre kíváncsi vendégeket fogadja. Külsejével őrzi a régi műemlék épület összlátványát. Bent tágas, de emberi léptékű, szemmel jól belátható, nagyvonalú szellős terek uralkodnak. Harmonikus színekben ölel körül a berendezés, amelynek legfőbb értékét az itt megforduló képzőművészek műalkotásai adják. Mindez valami olyan figyelemmel és összhangban valósul meg, amely a tulajdonos ízlését, gondolatvilágát jellemezheti. Ugyanez a látvány által keltett érzület tölt el itt, a kézdivásárhelyi főtér egyik legpatinásabb épületében, amelyet szintén a végső enyészetből fordított vissza és tett a művészet hajlékává tulajdonosa.
A most rendezett tárlaton a Grand Ho­telben pár napig időző képző- és fotóművészek alkotásai láthatóak, amelyek majd a szálló vendégei számára nyújthatnak maradandó élményt.
Szólni kell arról, hogy az eddig elmondottakkal összefüggésben miért lehet ezt a kis gyűjteményt is jelentős tényezőnek tekinteni a vidék esztétikai és szellemi környezetének gazdagításában. A kiállító művészek a képzőművészet több fajta kifejezőeszközével valósították meg műveiket. A megrendelő – tekintsük annak a házigazdát – elsősorban a festészet kedvelőjének látszik, így kerül Kosztándi Jenő dinamikusan örvénylő kompozíciója, Jakobovits Miklós prehistorikus, kultikus kőtömböt idéző festett reliefje, Vinczeffy László pasztózus festéstechnikával plasztikussá tett, vibráló síkja, Bartos Jenő elemző kompozíciója, vagy Kádár Tibor égi ikonok színvilágára emlékeztető alkotása egymás mellé és Márton Árpád szakrális átélést sugalló festménye, Gaál Andrásnak és Kosztándi Katalinnak a székelyföldi táj szépségét és nagyvonalúságát megfogalmazó képe, amelyeknek pikturális erényeit Daczó Enikő tájképe is igyekszik elsajátítani. A prima primissima díjas Kubinyi Anna szintén a tájélményből merít gobelinreliefjeiben, talán ezért is jár most már, mintha haza, a Székelyföldre. Egri István, akinek nagy, sziporkázó, festett üvegablaka kápráztatja el a szálló vendégeit – mintegy jelezve, hogy a monumentális alkotás mellett az apró részletek, finom jelek épp úgy érdeklik –, két, üvegbe zárt füstleheletet állított ki. Petrovits István letisztult vagy Vetró András humort és erotikát elegyítő plasztikája szintén figyelemre méltó. Nagy Lajos és Balási Csaba kiváló fotós barátainkat figyelve, munka közben az elmúlt napokban azt állapíthattam meg magamban, hogy micsoda szeretettel és szakmai igényességgel kell rendelkezniük ahhoz, hogy több száz exponálás után kiválaszthassák azt az egy digitális felvételt, amelyet papírra lehet áttenni, vagy ki lehet nyomtatni.
Mindezt összevetve a mai látvány jóleső érzésével idézem fel házigazdánk egyik rokonszenves mondatát, amely szerint jó látni együtt a művészeket, amint egymást tisztelve és megbecsülve hozzák létre a színvonalas esztétikai értéket képviselő műveiket a remélhető szélesebb közönség örömére.