Ami Băsescut illeti, mondhatjuk, azt kapta, amit érdemelt. Az elmúlt évek alatt hihetetlenül szívós konspirációkkal kezébe kaparintotta a titkosszolgálatokat, a bíróságot, az alkotmánybíróságot, és elhitte, hogy neki mindent szabad és mindent lehet. Gondoljunk feltündöklő arcára, amikor hallgatja legfőbb hívét, Elena Udreát, aki a következőket mondja nemes egyszerűséggel, önfeledten: „Suntem poporul lui Traian, poporul lui Traian Băsescu!” (Traian népe vagyunk, Traian Băsescu népe!)
Hát ebből lett elege a hozzá természetében, módszereiben, gátlástalan politikai manőverezéseiben és áskálódásaiban olyannyira hasonlító, fiatal és ambiciózus Victor Pontának és körének. Ahhoz ugyanis, hogy valami más kezdődhessék Abszur­disztánban, először mindenáron meg kell szabadulni Băsescutól és híveitől. Nem írtuk, bandájától, noha írhattuk volna, hiszen az évek során az elnök köré felsorakozó klientúra fölöttébb kétes, alvilági elemekből (is) áll, akiknek minden erőfeszítése (elvégre „okos fiúk és lányok”) abban merül ki, hogy fejjék az államot, miközben a nép, Traian Băsescu népe a nyomor felé sodródik feltartóztathatatlanul.
Az államfő most őrjöng, vádaskodik, pedig ugyanolyanok léptek fel ellene, mint ő maga, és ugyanazokkal a „fegyverekkel” harcolnak ellene, amilyeneket ő maga is használt, legtöbbször minden alapot nélkülöző vádaskodásokkal. Elvégre immár maga az elnök jelentette ki hatalma csúcsán, nem is olyan régen, hogy a többség akarata a fontos, a kisebbségnek alá kell vetnie magát a többség akaratának. Hát most eljött a pillanat, amikor a többség ezt megteheti, s nincs egy szemernyi kétség sem bennünk, meg is teszi.
Hogy végül sikerül-e meneszteni az ambiciózus hajóskapitányt, kérdés, de az kétségtelen, hogy egy korszak a vége felé közeledik, s hosszú haldoklása példátlan szcénákat produkál, talán, hogy a román alattvaló – akiből oly nehezen lesz jogaiért kiálló, „felnőtt” állampolgár (ezt bizonyítja a huszonkét éve tartó román demokratúra is!) – ne unatkozzék a hosszú forró nyárban.