Székely kórházak
1821-ben az 1812-ben alapított marosvásárhelyi kis kórház épületét tágasabbra cserélik. A betegek ápolására négy szoba és tizenkét ágy biztosított. Ezt 1850-ben egyesítik a szifiliszes betegeket gyógyító kórházzal.
A terembérlések által a kórház 1851-ben 40 férőhelyesre duzzad. 1851 után a város és a kerület közösen tartja fenn úgy, hogy minden adózó forintból két krajcárt a kórházi alapra szánnak. 1853-ban új telket és emeletes épületet vásárolnak. Az új kórház a húsz szobával, mellékhelyiséggel, tágas udvarral, kerttel, 80 ággyal, tizenhárom kórteremmel, négy fürdőkáddal és egy halottas kamrával a jelentősebb méretű intézmények sorába emelkedik. Ha 1830-ban 255 személyt kezelnek, az 1853-tól vezetett kimutatás szerint már 60 százalékkal nagyobb létszámú beteget tudnak ellátni, az első tíz évben évente átlag 629 beteget.
1855-ben létesül a tizenhat személy kezelésére alkalmas szemészeti kórház három szobával. Ehhez hasonló intézet Erdélyben még négy működik, ezek 1876-tól a marosvásárhelyi szemkórház tagozataivá alakulnak. E központosított szemkórház 21 évig szolgálja a betegeket, bő két évtized alatt 1168 embert gyógyítanak, és 616 műtétet végeznek benne.
A marosvásárhelyi országos kórházat egy elnök és egy hattagú bizottság irányítja. Első elnöke Zeyk Dániel, őt követi Sala Sámuel, Donát Sándor, Gálfalvi Imre, Lázár János és az 1870-es években Z. dr. Knöpler Vilmos. A kórházalapítók közt olyan jeles nemesi famíliákat találunk, mint a Teleki, a Bethlen, a Kemény és a Zeyk. Az 1811 és 1826 között befizetett támogatások összege nemcsak a kórházalapítást, -fejlesztést, de a betegek élelmezését és más költségek fedezését is biztosítja. Az adakozók már az induláskor 12 943 forint alapítványt tesznek. Ebből az új kórház részére telket vásárolnak, a fennmaradó összeg 1863-ban a kamataival együtt eléri a 30 624 forintot. Az orvosi személyzet egy fő- és egy alorvosból áll.
Székelyföld másik központi településén, Sepsiszentgyörgyön 1851-ben fognak hozzá a város első kórházának felépítéséhez. Ennek kapuit 1853-ban nyitják meg. A 64 férőhelyes kórházban hat fürdőkád áll a betegek rendelkezésére. Az intézmény húszezer koronás alaptőkéjének hatszázalékos kamatát az épület fenntartására, a különböző költségek és a személyzet fizetésére szánják.
Schwarzenberg kormányzó 1850-ben kiadott parancsára alapítják – Csíkszék pénzén – Csíkszereda kórházát. Az orvosi ellátást egy orvos és három felcser biztosítja. Kezdetben csak a vérbajban szenvedőket kezelik itt. Bő negyedszázad után, 1877 táján az épület már nem felel meg az igényeknek, ezért új kórház építéséről döntenek. Kozma Ferenc szerint a régi kórház „egy roskatag faház, melynek helyébe csak nem rég határoztak megyei költségen egy újat építeni – 45 beteg számára”. Ekkor a kórház alaptőkéje 35 ezer korona, és ha az új kórház építésénél ezt nem költik el – írja Kozma –, akkor az intézet ennek kamataiból jól karban tartható lesz. A kórház fenntartását, működtetését, a betegápolási alapba befizetett egynegyed százalékos pótadóból fedezik, amelyet Csíkszék adófizetőitől hajtanak be.
A többi székely kórházhoz viszonyítva az udvarhelyi színvonala volt a legalacsonyabb. Kozma Ferenc szavaival: „[a] roskatag faház, elégtelen és silány berendezéssel, tarthatatlan állapotban” van. Ezért 1877-ben a belügyminisztérium kezdeményezi a kórház megszüntetését. A felszámolástól a közadakozás menti meg. A kórház segélyezésére ő „Felsége a király” is 25 ezer forintot adományoz a „jótékony célú állami sorsjáték 1878. évi jövedelméből”. Enélkül a 14 ezer forintos alaptőke még a fenntartási költségeket sem fedezné. Kozma a király által küldött összegről megjegyzi, hogy annak igen ügyes felhasználása „által talán megmenthető és jobb karba lesz helyezhető” a kórház.
