A Csizmadia Céh adományai

2007. december 1., szombat, Magazin
Pontos számadást végeztek a sepsiszentgyörgyi csizmadiák céhbe tömörülésüktől kezdve. Vigyáztak minden krajcárra, és törvényük szerint a céhládát két kulccsal nyitották, s a két kulcs két mesterember tulajdonában volt.

A bevételeket és a kiadásokat az e célra megválasztott mesterek jelenlétében tették. 1830-ban Kis Moyzes céhmester akaratát teljesítették, amikor így írtak a számadásban: ,,Az Udvarhelyszéki Sárfalvi-templom számára fizettek kéregetőknek 12 krajcárt." ,,A zilahi kéregető deáknak és a kollégium számára adtam 12 krajcárt. A gyermekek taníttatására a rektor úrnak 2 forint 30 krajcárt." 1833-ban Szabó Dávid céhmester jóváhagyásából így írnak a kiadások rovatába: ,,A Nemes Céh akaratjából azon tiszteletes Kováts Péter úrnak az oskolába, a gyermekek jutalmára 2 forint." ,,Szászvárosi legátus deáknak, a kollégium számára fizettem 25 krajcárt." ,,Az 1833-ik esztendő április 13-ik napján egy hátszegi kántornak, a templom számára fizettem 23 krajcárt." ,,1834-ben a vásárhelyi leégett embereknek adtam 30 krajcárt." Méltón mondhatjuk tehát, hogy városunk iparosai, ha nem is nagy összeggel, de hozzájárultak egy-egy iskola vagy templom kövének árához.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 720
szavazógép
2007-12-01: Magazin - Mózes László:

Blues a színházban

Míg a kilencvenes évek legelején Blues az esőben címmel (is) jelentetett meg szabadtéri koncertjéről albumot a Hobo Blues Band (közismerten: HBB), mostanra annyit módosult ez a kép, hogy zenéjük ugyanolyan jól szól a színházban, mint egy szabadtéri koncertarénában.
2007-12-01: Magazin - x:

Rendőrrel halkított karácsonyi kórus

Walesben boltosok rendőrrel halkíttattak le ― teljesen ― egy karácsonyi gyermekkórust, mert túl hangosnak találták a kicsik produkcióját.