Életművéért a legrégebbi német médiadíjnak számító Bambi-díjjal jutalmazták csütörtök este Düsseldorfban Sophia Loren olasz színésznőt.
A Burda Kiadó Bambi-díjait, amelyeket a német média Oscar-díjainak neveznek, 1948 óta osztják ki a legkülönbözőbb kategóriákban a filmtől kezdve a zenén és sporton keresztül egészen a különleges emberi teljesítményekig. Az alapítók eredeti szándéka szerint azoknak, akik ,,tevékenységükkel megmozgatják, lenyűgözik és fellelkesítik az embereket". A bronzból készült, tizennyolc karátos arannyal bevont őzszobrocskát a 73 éves Oscar-díjas színésznő a zsűri ― azaz a médiakonszern főszerkesztői ― indoklása szerint az olasz és a nemzetközi filmművészetben nyújtott páratlan teljesítményével érdemelte ki. Tiszteletbeli Bambit kapott szociális, mindenekelőtt a gyermekeket támogató tevékenységért Rania, a feltűnő szépségű jordániai királyné, a nemzetközi film kategóriában pedig a 76 éves német Armin-Mueller Stahl, aki több évtizedes pályafutása során eddig 150 filmben s emellett számtalan színpadi szerepben játszott, a közelmúltban pedig a Buddenbrook-ház immár negyedik filmváltozatának forgatásába kezdett. A bátorság Bambi-díját kapta az amerikai Tom Cruise, aki az elmúlt hetekben a Hitler elleni sikertelen merényletet elkövető Stauffenberg grófról készülő, Valkyrie című film főszereplőjeként Németország s a berliniek kedvence lett. Mint a zsűri indoklásában hangoztatta: a 45 éves Cruise páratlan elkötelezettséggel keresi a művészi kihívásokat, nem riadva vissza a kockázatoktól sem. A nemzetközi zene kategóriában Bon Jovi és együttese részesült az elismerésben. Bambihoz jutott a Született feleségek című amerikai vígjátéksorozat egyik főszereplője, Eva Longoria is.
Az első Bambi-díjazott Jean Marais francia filmszínész és Röck Marika, a magyar származású primadonna és filmszínésznő volt, de a későbbiekben sokak mellett Bambi-díjat kapott Borisz Jelcin néhai orosz elnök és az 50-es, 60-as évek másik olasz filmcsillaga, Gina Lollobrigida is. A Bambi-díjakat idén 59. alkalommal adták át, s először Düsseldorfban. A meghívott több mint 1300 vendég ― a politika, a gazdaság, a kultúra, a média és a sport illusztris képviselői ― egy 350 méteres vörös szőnyegen vonultak be a düsseldorfi kongresszusi központba, ahol az este során valósággal ,,hullottak" a Bambik. Tizenöt kategóriában összesen harminckét Bambi került kiosztásra.
A díjnak hivatalosan meg nem erősített magyar vonatkozása is van: állítólag Rökk Marika kislánya nevezte el az őzet ábrázoló díjat Bambinak Felix Salten mesekönyvének címszereplője alapján.
A csütörtök esti Bambi-gála szokásos ,,bemelegítőjeként" egy nappal korábban a médiavilág csaknem ezer meghívott vendégének részvételével jótékonysági estet rendeztek. A főpróbán rekordösszeg, kereken 970 000 euró gyűlt össze különböző gyermeksegélyezési programokra. Az adományokból jelentős mértékben kivette részét a Bambi ,,házigazdája", Düsseldorf városa is. Egyes értesülések szerint a legmélyebben egy helyi szálloda tulajdonosnője nyúlt a pénztárcájába, aki százezer eurót ajánlott fel.
Pietsch Lajos, Berlin