Nincsen ára semminek
Jaj annak a terménynek, mely a folyóteraszon szenved az ársiccában. Elődeink gyakran használták a szárazságnak ezt a román nevét, amit könnyen magyarosítottak. (Zalánpatakon egy déli kitettségű domboldalnak is Ársicca a neve). A Maksa felé leágazó út sarkánál kiszáradtan meredeztek az ég felé az öreg vackor ágai. Az azonban biztos, hogy a hely neve – „a körtefánál” – még sokáig élni fog. A legelő és a mező dolgait osztjuk-szorozzuk a Bartha családnál, ahol megtudtuk, hogy bizony csorbult jócskán a település történelmi határa, a volt várhegyi állami gazdaság tetemes részt mondott magáénak annak idején.
– Milyen kultúra uralja a határt? – kérdeztük Bartha Istvántól, aki testvéröccsével közösen műveli a család földjeit. Húsz­hektárnyi területet tesznek termővé a határ különböző részeiben, mintegy 15 parcellán. Szerencsére Lécfalván még él a székely kaláka, s ha kell, a barátokat hívják segítségül.
– A szemesgabona a több – felelték –, mert a kapások sorsa változó volt az idők folyamán: a pityókának nagyon alacsony a felvásárlási ára, pedig a lécfalvi talajt kedveli. A cukorrépától a gyár ígérete elvette a gazdák kedvét. Lécfalvát már nem lehet cukorrépa-termelő falunak nevezni, mint régebb. A kalászosokból több a búza. Az őszi szárazság miatt szenvedett: szalma lesz, szem benne kevesebb.
– Miért kevés a kukorica a lécfalvi határban – kérdeztük István testvéröccsétől, Bartha Zoltántól –, hiszen e mezőföldi falunak határát nem pusztítja a vad, messze vannak az erdők?
– Sajnos, drága a vetőmag, s inkább jobbnak láttuk búzát vetni a földbe, mert ősszel nincsen bajunk a szedéssel. Egy szó, mint száz: úgysincs ára semminek! Mondok egy más példát. Felszaporítottam a disznóállományt, feletetem velük a gabonát, s ősz végén, tél elején nincsen akinek eladni, nincs kereslet! Semminek nincsen ára!
– Látom, az udvar tele mezőgazdasági gépekkel.
– Van, vanogat, de az a baj, hogy az idő és a rozsda kezdi ellegetni őket, mert a felújításhoz-pótláshoz horribilis pénzösszegre van szükség. Hiányzik például egy pityókaszedő kombájn s egy talajjavító, ami jobban megaprítja a földet.
Nézegetem a két testvért és özvegy édesanyjukat. Itt még van erő, maradt a régi szorgalomból és kitartásból, de hogy mit fognak kezdeni a földdel az utánuk következő generációk, nehéz lenne kitalálni. Bartha Zoltán nagyobb fiát például a zene érdekli, kisebbiket a mechanika, az autószerelés. Bartha Zoltán asztalosmesterséget tanult Kovásznán, a sepsiszentgyörgyi bútorgyár szakmunkása volt, ahol megszűnt állása. „Rep­rofilálni” kellett. Traktoris­ta­ként folytatta a szülőfaluban. Földbir­tokukon kell megélniük, állatokat tartanak. Istvánnak tehene, sertései vannak, juhai kinn legelnek a bodzavámi havason, Zoltán is állatokat tart. Disznókat nevel, amiből pénzt szeretne csinálni családja számára.
– A napszámot kerülni kell – mondták –, Lécfalván egy napszám 50 lej!
Mint megtudtuk, nem tolakodik erre a munkára a helyi cigányság sem, s a napszámhoz még kunyerálnak, azért nem is igen hívja őket munkára senki. Gyakoribb azonban, hogy nyáron belekaszálgatnak a termesztett növényekbe, ősszel dézsmálgatják a pityókát. Alig volt két cigány család itt, de vonzották az idegenből valókat, mint a mágnes, s most már számuk félszáznál is magasabbra duzzadt.
Immán válik meg!
– Mi újság a faluban? – kérdeztük az unottan téblábolóktól.
– Rekkenőség, szárazság és egy marék nyomorúság! – jött a felelet. Az alacsony nyomású, fülledt levegő neve itt: rekkenőség. Együtt jár a közönnyel Lécfalván is, ami nemcsak a családokban, hanem gyakran a közéletben is megnyilvánul. A nyomorúság az öregeket, a betegeket és a kisnyugdíjasokat sújtja. Az 52 éves Zakariás Mihálynak nemrég levágták az egyik lábát. 406 lej a betegnyugdíja, édesanyja gondozza 500 lejes kollektív nyugdíjból. Kevéske földjüket bérben műveltetik. Hiába kért tolószekeret a biztosítótól, még feleletre sem méltatták. Az új polgármester, Szőcs Levente hozott most számára egyet – újságolta: áldja meg érte az ég!
Az immán székely eredetű szó szinonimája a végtére. A bizonytalanabb eseményekre vonatkoztatja a háromszéki ember, vagyis arra utaló lenne: majd kiderül, hogy valamiből lesz-e valami. S ha bizonytalan, akkor valami olyasmi, mint a Bartha Lacika házi múzeuma. Szinte szólásmondássá lehetne tenni, hogy „akkor lesz belőle valami, amikor Bartha Lacika házi múzeumából”. Néhai Bartha Árpád, jeles fotóművészünk testvéröccséhez kopogtatunk be, aki évtizede unszolgat, hogy egy olyan pillanatban, amikor uborkaszezon van, szorítsuk be őt is, a lécfalvi régiséggyűjtőt, „sze’ egyszer a laptalálkozójukon is ott voltam, s még fel is szólaltam!” Valóban, hisz Lacika nem szófukarságáról híres, csak hosszú beszélgetés után térhettünk most is a tárgyra, nevesen arra, hogy milyen régészeti leletekre-lelőhelyekre lelt Lécfalva határában.
– Itt teli van minden régiséggel, de ide egy régész sem tette be soha a lábát – mondta. – Szénát csináltam fenn a Galatban, s kitakarítottam a Galat kútja nevű forrást. Ni, mit kaptam benne: egy régi cserépedény fülét és ezt a darabot, ami diszítve van! Biztos, hogy nem mai dolog. Kék sárból készült, nincsen kiégetve, máz nélküli. Galat egyébként – a hagyomány szerint – lakott terület volt. Itt, közel hozzám a Hegy nevű hely. Én Gábor-hegynek nevezem, mert Gábor bácsi tulajdona volt (egyébként a Feketeügy terasza), az is tele van cseréptöredékekkel, ott még csészét is kaptam, de ezek már ki voltak égetve.
– Korgács mezőrész talajában is vannak cseréptördékek, amikor kapáltunk, mindig előkerültek –  bizonygatta Kocsis Károlyné Gerendi Irénke is.
– Majd magára uszítom a régészeket – nyugtattuk meg Lacikát (de tudomására hozzuk a szentgyörgyi régészeknek is – szerk. megj.), csak javítsa ki lakóházát, hogy legalább egy szobában meghúzhassa magát télvíz idején, s egy helyiségbe berakhassa régiségeit. Spárgára kötözött halászhálót és orsónehezéket kapart elő, s egy kőbaltát. Hasonlót még Miklósváron láttunk, amiről azt állította néhai Petress mérnök asszony, hogy „vezeklőkő” volt, amit a csíksomlyói búcsúra zarándoklók akasztottak nyakukba a gyaloglás idejére! Bartha Lacika gyűjteménye s a faluban még itt-ott kallódó használati eszközök megvethetnék egy helybeli kis múzeum alapjait is – ízlelgettük, s adtuk is tovább saját gondolatunkat. „Ide ne semmit, itt semmi sem lesz belőle – hangzott a helyi vélemény. – Sok évvel ezelőtt még szedtek össze nálunk régiségeket, ott voltak az iskolában még Rácz Géza tanító úr idején, s bevitték Nagyborosnyóra a községközpontba. No menjen ’sze oda, keresse ’sze meg, hogy hol vannak, mi lett a sorsuk?!”

Élet a déli csend mögött
Bekopogtatunk Péter Barna lécfalvi református lelkipásztorhoz. S mert tengerparti nyaralásra nem mindenkinek futja, konfirmandus növendékei társaságában Orbaitelekre kirándult, ahol éppen vakációs bibliahét közepébe cseppentek. Az új tiszteletest gyerekkora Or­baitelekhez, Rétyhez és Sepsiszentgyörgyhöz köti, mikós diák volt, s a teológia elvégzése után két évig Désen szolgált segédlelkészként, majd hat esztendeig a szamosháti Magyarbe­réte (Beszterce-Naszód megye) kis lélekszámú gyülekezetének lelkésze volt. „Egyhangúlag meghívott a lécfalvi gyülekezet – mondotta. – Jöttünk, mert gyerekemet itt magyar iskolába akarjuk járatni, ami ott lehetetlen. Jól érezzük magunkat Lécfalván, kedves, befogadó közösségben élünk.”
– Számottevő megvalósításokra nem lehet számítani Lécfalván az év hátralévő felében sem – tájékoztatott Szőcs Levente, az Erdélyi Magyar Néppárt színeiben megválasztott nagyborosnyói polgármester. – A diakóniai szolgálat megszervezésén munkálkodom, s mert sok az öreg és a beteg, ebben a szolgáltatásban Lécfalva is részesül. Az aszfalt kész, a kultúrotthon is megújult... Ha jönnek az őszi esők, a mellékutcák kavicsozásáról nem fogunk megfeledkezni.
Megkerestük Kertész Barna helybeli tanítót, református kántort, aki ugyancsak a néppárt színeiben képviseli Lécfalvát a köz­ségi tanácsban. A tanító annak rendje és módja szerint a lécfalvi magyar közművelődés fő szervezője. Mint elmondta, folynak már vegyes kar próbái, ősz kezdetére „ütőképesnek” kell lennie az énekkarnak. Bár a vakáció derekán járunk, azt is megtudtuk, szeptemberre nem csökken a gyereklétszám, s arra is számítani lehet, hogy még egy pedagógussal bővül a tanítói kar: alakítanak nulladik osztályt.
Kánikulában kihaltnak tűnt a falu. A csend mögött kellett keresni a lüktető életet.