Megtisztelő, hogy meghallgatták beszédeimet, amelyekben részletesen kifejtettem, hogyan fogom az erdélyi magyarság érdekeit szolgálni európai parlamenti képviselőként. Köszönöm szépen, hogy elnézték nekem, amint Tőkés László püspököt támadom. Tudom, hogy szavazatukkal bizalmukat fejezték ki személyem és programom iránt.
De értsék meg, nem ez a fontos. A politikában másként működnek a dolgok. Ha a nemzet érdeke azt kívánja, igenis, semmibe kell venni annak a több mint 280 000 embernek az akaratát, aki arra az RMDSZ-listára szavazott, amelynek én álltam az első helyén. Igenis, az Európa Tanács jogi bizottságának elnöki tisztsége fontosabb, mint a 280 000 erdélyi magyar kinyilvánított akarata.
Talán ekként szabadkozhatna Frunda György, és ehhez hasonlókat fogalmazhatna meg az RMDSZ vezetése, miután a választók akarata fölött szemet hunyva bejelentették, hogy Sógor Csaba mellett mégsem Frunda György, hanem Winkler Gyula lesz európai parlamenti képviselő. Úgy tűnik azonban, a győzelem mámorában senkinek nem jut eszébe szabadkozni, esetleg bocsánatot kérni, amiért átverték a szavazókat. Sőt, kétségbeesetten bizonygatják, hogy ez csakis az erdélyi magyarság érdekét szolgálja. Ugyan, hagyjuk csak a szavazókat, legtöbbjük úgysem tudja, mi a különbség az Európa Tanács és az Európai Parlament között. Arról sincs tudomásuk, hogy az Európa Tanács (melynek Frunda György a román parlament szenátoraként eddig is tagja volt) az Európai Uniótól teljesen független intézmény. Ha majd azt mondjuk, hogy Frunda is Európába megy, Sógor is és Winkler is, úgysem veszi észre senki, hogy átvertük. Hogy egy hónapon keresztül hazudtunk nekik. Hogy félrevezettük őket.
De mi lesz, ha kiderül, hogy mégsem így van? Ha kiderül, hogy az erdélyi magyar választó mégsem ostoba? Mi lesz, ha a románhoz hasonlóan az erdélyi magyar választó távol marad majd az urnáktól? A helyhatósági választások egyre közelebb vannak. Megvan rá az esély, hogy a parlamenti választásokon névre szóló szavazás útján kerülnek a törvényhozásba a honatyák. Mit tesz majd az az RMDSZ, mely néhány hónappal korábban félrevezette választóit? Mert immár az sem jelent kiutat, ha minden egyes egyéni körzetben Frunda Györgyöt jelölnék.