Tovább a pártosodás és a központosítás útján

2007. december 3., hétfő, Közélet
Viharos, nyolcórás ülésen elemezte pénteken Kolozsváron az RMDSZ Állandó Tanácsa a múlt vasárnapi EP-választások eredményeit, s hatpontos közleményben foglalta össze jövőre vonatkozó terveit.

Célkitűzése: folytatni a párbeszédet az egyházakkal, a civil szervezetekkel, illetve a szövetségen kívüli politikai csoportosulásokkal. Szüksé­gesnek tartja a további együttműködést a román pártokkal a reformfolyamat folytatása és a felerősödött magyarellenes kezdeményezések visszaszorítása érdekében. Tudomásul vette a Verestóy Attila szenátor vezette udvarhelyszéki RMDSZ elnökségének a lemondását, és a választásokon elért gyenge eredményekre való tekintettel felszólította az alsó-háromszéki és felső-háromszéki területi szervezet vezetőit, hogy hatvan napon belül írják ki a tisztújítást. Ugyancsak az udvarhelyszéki RMDSZ javaslatára kezdeményezi: a jelenlegi széki szervezetek helyett Hargita, Kovászna és Máramaros megyében hozzanak létre hatékony, egységes megyei RMDSZ-szervezeteket. Az ÁT a továbbiakban elhatározta, hogy megkezdi a felkészülést a 2008-ban sorra kerülő önkormányzati választásokra, és felkérte helyi szervezeteit, hogy végezzék el polgármestereik és tanácstagjaik tevékenységének elemzését. Az utolsó, hatodik pontban megmagyarázza, miért cserélte fel Frunda György az EP-képviselői mandátumát az Európa Tanács jogi bizottságának reménybeli elnöki tisztével. (Hogy valójában ki lesz a sok jelölt közül az ET jogi bizottságának elnöke, kedden dől el.)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 709
szavazógép
2007-12-03: Máról holnapra - Farcádi Botond:

A nagy átverés

Kedves választóim. Mindenekelőtt megköszönöm Önöknek, hogy egy hónapon keresztül eltűrték, hogy óriásplakátokról, hirdetőoszlopokról mosolyogtam Önökre.
2007-12-03: Közélet - Kisgyörgy Zoltán:

Téli fronton a művelődés

Nem egy olyan kultúrotthon van megyénkben, melyet akár önerőből, akár támogatással korszerűvé varázsoltak a helyi önkormányzatok, ám nemhogy benne élet lenne, hanem — több helyen kérdeztük — még december-januárra sem terveznek semmilyen magyar kulturális rendezvényt.