Határon túli magyar nagykövetséget alapítana Tőkés László
Határon túli magyar nagykövetséget alapítana Tőkés László Brüsszelben. A frissen megválasztott európai parlamenti képviselő erről a választási sikerének budapesti megünneplése alkalmából beszélt. ,,Legfőbb célom megvalósítani az erdélyi és Kárpát-medencei összefogást, képviselni a határok feletti nemzetegyesítést a nemzetek Európájában, az önálló erdélyi magyar külpolitikát a régiók Európájában, konfrontáció helyett összefogást a közös magyar érdekek szolgálatában" — hangoztatta Tőkés László.
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szerint az európai parlamenti választásokon kiderült, hogy Erdélyben is demokratikus érzelmű magyarok élnek, akik szeretik, ha van, miből választaniuk, ha van értelme elmondaniuk véleményüket. ,,Nem lehet a megosztás vádjával diszkreditálni a vélemények szabad ütköztetését, nem lehet a megosztás vádjával diszkreditálni az alternatívákat" — mondta Orbán Viktor. A két politikus visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint fideszes önkormányzatok pénzelték volna Tőkés László kampányát. A Fidesz elnöke és a püspök kampányfőnöke is azt mondta: tiszteletben tartják a törvényeket, egyetlen magyar önkormányzat pénzét sem használta fel Tőkés László kampánycsapata.
Kiszabadult Miron Cozma
Elhagyhatta tegnap a börtönt Miron Cozma, a kilencvenes évek rettegett bányászvezére, a bányászjárások hírhedt főszereplője, miután letöltött tíz évet a tizennyolcból. Cozma eddig már többször próbálta jogi úton kivívni feltételes szabadlábra helyezését, de valamennyi próbálkozása meghiúsult. Legutóbb éppen november utolsó napjaiban tárgyalta a bíróság az erre vonatkozó kérését, amelyre elutasító választ kapott. Még a börtünkapuban kijelentette: ,,Tíz évig börtönben ültem, mert eleget tettem szakszervezeti vezetői kötelességemnek." Elmondta: a ,,Cozma-szellemiséget" nem lehet megkötözni, és az nem veszett el. Cozma úgy véli, Románia Európa legkorruptabb országa lett. Bírói végzés szerint Miron Cozma öt évig nem teheti be a lábát Bukarestbe és Petrozsénybe. Erre Cozma azt mondta, hogy a strasbourgi európai bírósághoz fordul ez ügyben. ,,A Petrozsényre vonatkozó tilalmat még esetleg megértem. De miért Bukarest? Félnek tőlem?" ― kérdezte Cozma.
Elutasította a bíróság
a Băsescu kontra Nicolăescu pert
A bíróság elutasította a Traian Băsescu államelnöknek az egészségügyi miniszter elleni keresetét, illetve Eugen Nicolăescu államelnökkel szembeni feljelentését is. Az ítélet megtámadható egy felsőbb bíróságon. Az I. kerületi bukaresti bíróság pénteken lezárta a pert, melyben Traian Băsescu államfő kártérítést kér Eugen Nicolăescu egészségügyi minisztertől „a tiszteletre és a reputációra való jogának megsértése miatt". Keresetében Traian Băsescu arra utal, hogy Nicolăescu Marosvásárhelyen kijelentette: ,,az államelnök szokásához híven hazudik", illetve hogy ,,Băsescu több olyan betegségben szenved, amelyek a pszichikai betegségek kategóriájába esnek". Megemlíti a miniszter kolozsvári kijelentéseit is, melyek szerint az államelnök „a korrupció támogatója, és a manipulálási technikák szakembere". Eugen Nicolăescu kijelentette, a Traian Băsescu által ellene indított civil per a legnevetségesebb gesztus, amit egy államfő tehetett.
Hatalmas tüntetés Katalónia önállóságáért
Több százezer ember tüntetett Barcelonában, nagyobb önállóságot követelve Katalónia számára. A szombat esti demonstráción a rendőrök szerint kétszáz-, a szervezők állítása szerint viszont hétszázezren vettek részt. Sajtóbeszámolók szerint a tüntetők egy része nem érte be az amúgy évtizedek óta autonóm katalán régió nagyobb önállóságának követelésével. Ők a magasba emelt transzparenseiken és szavalókórusaikkal Katalónia függetlenné válását szorgalmazták, azaz a Spanyolországtól való elszakadást. A megmozdulásra több mint kétszáz szervezet hívta fel a nagyváros és Katalónia lakosait. A demonstráció mottója ez volt: ,,Mi nemzet vagyunk, és azt mondjuk: elég volt. Jogunk van önállóan dönteni saját infrastruktúránkról." A katalánok azt vetik a madridi kormány szemére, hogy a közlekedési vonalak tervezésekor éveken át elhanyagolta Spanyolország északkeleti régióját.