Nem ásatásról-kutatásról volt szó a különleges felsőrákosi táborban, hanem a helyiek ajkán ma is élő hun emlékekkel kapcsolatos hagyományokról, mégis tudta a falu: a múlt iránt érdeklődők érkeztek meg. Nincs ugyanis még egy olyan helye Háromszéknek, mint a Felsőrákos–Vargyas környéki térség, ahol nemcsak népmondák garmadája, hanem kősziklák, vármaradványok, kőfalak és beszédes helynevek kötődnek a nagy hun király, Attila és felesége, Réka királyasszony emlékéhez. Az ún. hun emlékek két magyarországi kutatója és két megyénkben élő régész volt a vendége a háromnapos tábornak.
Iskolában nem tanítják...
Jókedvvel, énekkel, frissen sült pánkóval, köményessel és jó borvízzel fogadták a vendégeket a kultúrotthon hűvös termében. Kotecz József helyi unitárius lelkész köszöntötte őket, Andorkó Ferenc, a vendéglátó erdő-közbirtokosság elnöke pedig elmondta: érdekli a népet, a faluközösséget az a történelem, amelyet az iskolában nem tanítottak. A birtokosság vendégháza éppen a Hegyes-tető mögött áll, ahonnan könnyen megközelíthető mind Attila és Réka vára, mind a hegy lábánál a királyasszony „sírja”. Szász Zsoltika tanuló szabadon előadta az Attila váráról és Réka haláláról szóló népmondát, a matuzsálemi korú Pető Miklós bátyánk pedig úgy mesélt, ahogyan azt nagyszüleitől hallotta: A hun királynak is, a feleségének is vára volt a Bódi-erdő felett. Attila nagyon szerette ezt a helyet, sokat tartózkodott itt. Egyszer a királyné útra indult, és egy ott kóborló bika megijesztette a lovakat, azok felborították a szekeret, alája került a nagyasszony, s ott lelte halálát. Sokat tanakodtak, hogy hova temessék. Behengerítettek egy hatalmas követ a Várhegy oldalán, s ahol az megállt, oda ásták meg a sírt. Ólom-, ezüst- és aranykoporsóba tették Réka királynét, s az elcsaptatott patak medrébe sírt ástak. A követ visszahengerítették, ott alussza örök álmát. Azóta a patakot is Rika patakának nevezi a környék népe.
Icike-picike a rákosi utca, valami a szívemet mindig oda húzza... – csendült fel a helyi népviseletbe öltözött rákosi asszonyok száján a népdal. S mert ráadást kértek a vendégek, volt még tarsolyukban: Kormos partján nem jó mélyen aludni...
Meríteni a hagyományból
Nádas vendégház – betűztük az irányítótáblán. Autósor haladt a történelmi Rikai úton. Itt állt az út mellett a Daniel bárók andaházi vendégfogadója, a hírhedt rikai rablók tanyája – hangzott el. Ez volt az összekötő történelmi út a Homoródok vidéke és Erdővidék-Barcaság között. A vendégek szemlélték a tündérszép tájat: dr. Obrusánszky Borbála Kelet-kutató, dr. Salamin András mérnök-matematikus, író és történetíró családjaikkal, Lázár-Kiss Barna András, Barót új polgármestere, ifj. Szakács László alpolgármester, Derzsi Sámuel és Komporály Viktor baróti magánvállalkozók és a rendezvény segítői, Kósa Ferenc ötletgazda két sepsiszentgyörgyi szakember meghívottja: dr. Székely Zsolt egyetemi előadótanár és Bordi Zsigmond Loránd régész. S mint mondani szokás, népség katonaság.
A Sóskútpataknak a Nádassal való összeömlésénél a vendégház igazi vadonban nyújtott otthont, háló- és tanácskozóhelyet a tábornak. A rákosi asszonyok a hely készítményeit kínálták, a sör a Nádas-patakban állt hidegen. A kerekasztal csak jelképes volt, az előadások és a pergő viták valódiak. Dr. Obrusánszky Borbála elmondta: tévhit az, hogy Attila király halála után eltűntek volna a hunok Erdélyből, és a Székelyföld csak gótok lakta terület maradt. Igazából nem tűntek el, csak idegen fennhatóság alá kerültek, ami szerinte nagyon fontos megállapítás. A Dunától keletre eső területeken kevés emlék maradt meg, de beszélnek erről a későbbi magyar krónikák és Iordanes is. Ebből a szempontból számunkra nagyon fontosak a székelyeknek a témakörhöz kapcsolódó hagyományai – mondta. Nos, most éppen ezekkel ismerkedünk minden szinten. Borbála asszony egy ismeretterjesztő kiadványát dedikálta, amelyben a magyar őstörténet néhány vitatottabb kérdésére keresi a feleletet az írott krónikák alapján.
Dr. Salamin András Az utolsó honfoglalás című kétkötetes könyvének alapján (Budapest, 2011) mutatta be többéves kutatómunkájának eredményeit, a svájci Hun-völgy különös történetét. Salamin András valódi hun ivadék, hiszen üknagyapja egy hatalmas árvíz után, 1834-ben költözött Magyarországra. Néhány évvel ezelőtt szervezett kutatóutat a Hun-völgybe, ahol számos jelét találta annak, hogy hinni merje: az ott rekedt egykori hunok nyelvük, néprajzuk, keleties ábrázatuk és rovásírásuk alapján a székelymagyarok jellemvonásaihoz közel állnak még ma is.
A Rika tetején
– Mit mond a régész a rikai népmondák valóságalapjáról? – kérdeztük Bordi Zsigmond Loránd sepsiszentgyörgyi régészt, a hegyes-tetői Réka váránál évekkel ezelőtti ásatások vezetőjét, az eredmények megíróját. Anélkül, hogy elvetné a népmondákat, írott dokumentumok alapján kereste Attila és Réka emlékének legelső említését. Kiderült, hogy a történetíró középajtai Benkő József egy 1791-ben kiadott latin nyelvű könyvében (Imago Inclytae in Transsilvania Nationis Siculicae historico-politica, Nagyszeben–Kolozsvár: Hochmeister. 1791. – Az Erdély országi székely nemzetnek képe: mely a’ leghitelesbb historikusoknak irásaiból / Benkö Jo’sef által öszve szedetett és most magyarra fordittatott és megbövittetett L. S. K. által. Kolos’váron Nyomt. a’ Ref. Kol. betüivel. 1806) említi az előtte való jeles történészek adatai alapján, hogy „Réka királyné Valachia felé való útjában, egy hosszú erdőben lelte halálát, ahová el is temették”. A következő említés az erdélyi unitáriusok jeles és tollforgató püspökétől, Aranyosrákosi Székely Sándortól származik, aki A székelyek Erdélyben című hexameteres hőskölteményében így ír: Azonközben éltét itt végezi Kréka, Attilának hű özvegye. Három napra rendelnek siriünnepet nevének, és erdőt szenteltek nevének, tart ma is a név.
Bordi megkockáztatta azt a véleményét: az unitárius püspök munkáját meglehet, hogy tanították is a felsőrákosi, szintén unitárius felekezeti iskolában, s így lehet ez is a népmonda gyökere. Mi pedig hozzátennénk: Benkőnek is hinnünk kell, mint a legrégebbi adatközlőnknek, mert Erdővidéken élt, írt és kutatott, s mint magát, úgy ismerte a „Rikán belőli” térséget, annak múltját.
A szakmai megbeszélést az arra kíváncsiak számára a felsőrákosi székhelyű Erdővidék TV, Székely Blanka rögzítette. Meglepő volt a résztvevők számára a helybeli Páll Ernő fellépése, aki a hun emlékek szerelmese, s aki hosszú és rímekbe faragott, valóságos „rákosi új eposzában” megénekelte a környék hunokkal kapcsolatos regéit.
– Ki a Rika tetejére – szólt másnap reggel a parancs. Szász András vadőr a legbiztosabb és a legrövidebb ösvényen vezette a csapatot a hegygerincre. Derzsi Sámuelnél elhivatottabb idegenvezetőt nem is kaphattak volna, ő támogatta több nyáron át az Attila és Réka váránál végzett ásatásokat, az azok eredményeiről szóló, Erdővidéki régészeti ásatások című kiadványt. Réka várát (a régészek nyelvén a Nyugati tornyot) restauráltatta és tetőzettel látta el. Ritka tettről van szó, ritka, értékes, érdekes és a jövő eladható idegenforgalmi értékéről. Mint megtudtuk, a következő lépés Attila várának (Keleti torony) restaurálása lenne.
Ugyancsak kedvet kapott a vidék elöljárósága a múlt emlékeinek ápolására. A táborban családjával tiszteletét tevő Ilkei Ferenc vargyasi polgármester mutatós emlékkopjával jelöltette meg a Réka sírjának tartott sziklát a Rika patakában, környékét kitakaríttatta, pihenőhellyé varázsolta. A Nádasban és a Rika patakának völgyében is van egy-egy lúgos kémhatású sóskút. Előbbi táplálja a Nádasi gyógyvizes fürdőmedencét, melyet ugyancsak a rákosi közbirtokosság építtetett meg, a Rikai sóskútnak ezután jön fel majd a napja – ecseteltük a lehetőségeket, ugyanis közelében található Erdővidék ásványokban és féldrágakövekben (jáspis, alabástrom, tufa) leggazdagabb területe, amely látnivalókban gazdag tanösvény alapjait képezhetné. A régi Rikai út történelmi hely. Itt vonultak fakószekérrel a jeles Székelyudvarhelyi Református Kollégium felé annak egykori erdővidéki diákjai is, többek között a vidéket és a Rikát leíró Benedek Elek.
A Rikában megfogalmazódott az a közös elhatározás, hogy rendszeressé tegyék az elkövetkező években is az ehhez hasonló táborokat, górcső alá vennék majd a környék, a Rika-térség többi értékeit, azok vendégforgalmi értékesítését.
A táborral kapcsolatos végkövetkeztetést dr. Székely Zsolt vonta le. „Emlékezetes és igen hasznos rendezvényen vettünk részt” – mondotta. Nagyon fontos dolog, hogy a civil szférának volt és van igénye arra, hogy alkalomadtán szakemberekkel találkozzék, az őt érdeklő eseményekről, jelenségekről folytasson párbeszédet. Jó, hogy hozzáállás, lelkesedés és igény is van erre. Azt jelenti, hogy megindult egy folyamat, ami kilendítette a székelymagyart a közönyből, a passzivitásból, amikor a köznép folytat párbeszédet a szakemberekkel, azokkal, akik szakmán belüliként is egyre ritkábban találkoznak egymással.
A hun emlékek ismerői kedden Erdővidék Múzeumában, szerdán pedig a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban népes közönség előtt megismételték előadásaikat, könyveiket dedikálták.
