Az idei Incitato művésztábor 27 tagú „művészfogata” mindent egy lóra tett fel, ugyanis legújabb témájuk az Álomló, amely, azt is mondhatnánk, valamilyen formában magában foglalja az előző évek témáit, egyfajta szintézise azoknak. Korábbi években szerepelt már a palettán a Pegazus, a Táltos, a versenyló, a sportló, a cirkuszi és a harci ló is.
Ezért idén a legtöbb művész nem az ember számára elképzelt álomlovat próbálja vászonra, papírra vinni, hanem inkább más megközelítésben adja vissza ezt a témát, mégpedig a csikó, a ló, sőt, akár a rongyló álmát, vagy épp a tábor megálmodójának, néhai Tóth Ferencnek álmát próbálja megfejteni saját stílusában, technikájában.
Az idei téma azért is lehet összetett, mert a művésztábor jubilál, huszadik, egyben ünnepi kiállításáról van szó. Talán utoljára A nő és a ló témában volt ilyen szabadra engedve a művészek fantáziája. Most is, akárcsak akkor, 2001-ben, szabadon érvényesülhetett a képzelőerő, a formai, illetve tartalmi liberalizmus. Az álomló ábrázolása és a lovak álmának megfejtése a féktelen szabadságot szimbolizálja számunkra, amely a művészek oldottságát, olykor a realitástól való elszakadását is eredményezte az idei, huszadik táborban. Mindenkiben más és más húrokat pendített meg az álomló témája. Mégis, a kézdivásárhelyi múzeum kiállítótermének előterébe belépve a közös munka gyümölcse ragadja meg tekintetünket, tizenkét művész tizenkét, kisebb kazettába foglalt álomló-ábrázolása – templomok kazettás mennyezeteit juttatva eszünkbe –, amely egy jól összeszokott, összekovácsolódott csapatról tanúskodik. A megfelelő összeillesztésnek köszönhetően az apró kis munkákat egymás folytatásaként is felfoghatjuk, így az alkotásnak közös a mondanivalója.
Az Álomló mennyei, táltos, csoda-, lélek- vagy meseló formájában is megjelenik a kiállításon (Miholcsa József, Győri László famunkáin, Ferencz Ágnes kerámia szobrain), amely valójában a mitikus szárnyas lovat, a Pegazust juttatja eszünkbe. Deák M. Ria és Vincze László munkáján a Pegazus mint csillagkép jelenik meg. De szintén az egekben, a felhők között, a Hold és a Nap színterén vagy épp a mennyben ábrázolva találjuk a lovat Simó Enikő, Tomos Tünde, Gonda Zoltán és Deák Barna legkülönbözőbb technikákkal készült alkotásain.
Vetró B. Zsuzsa különleges módon, enyhén játékosan párosítja az álom és a ló fogalmát. Lágy vonalvezetésű, puha pasztellmunkáin az álomba ringató lovas gyermekdalok kelnek életre (Sárga csikó, csengő rajta…, Megfogtam egy szúnyogot…), a gyermek és felnőtt tárlatlátogatót halk dudorászásra késztetve. Vetró András a bánatos lovag, Don Quijote gebéjében, Rocinantéban jeleníti meg az „álomlovat”, amely esendősége által rokonszenvet vált ki, vagy épp megmosolyogtatja a szemlélőt.
Miként említettem, a ló a féktelen szabadságot jelképezi. Az ember számára is ő tette lehetővé, hogy elhagyja a társadalom kényszerítő korlátait, segítve őt a munkában, az utazásban, egyfajta szabadságot adva az embernek. Viszont ezt az ember nem minden esetben viszonozza, inkább karámba szorítja, megfosztja szabadságától. A ló ebből való kitörését, dacosságát, felfokozott erejét és álmát gyönyörűen illusztrálja Ábrahám Jakab A ló álma, Erőss Sándor A fehér táltos, Gergely Erika Álomvilág, Vetró B. Sebestyén András Reményfutamok, László Ákos In memoriam Plugor Sándor, Csorján Melitta Rongyló álma, Dimény András Tévelygés és Nagy Lajos Ősi erő című munkája. Utóbbi Álmaim lova címet viselő fotója és Sárosi Csaba Lovagok álma vegyes technikával készült munkája bizonyítja, hogy a ló fenségessége a múlt és a ma emberét is le tudja venni a lábáról, el tudja bűvölni úgy, hogy az ember úgy érezze, lovaglás közben a földi világ fölé emelkedik, álomvilágban él.
Sipos Gaudi Tünde munkáin a ló mint álomkép jelenik meg, befelé gyűrűző lovas körök váltva egymást kisméretű tusrajzain. Ez szokatlan asszociációnak tűnhet, de a magyar álomértelmezésben, hiedelmeinkben, babonáinkban gyakran előfordul. A fiatal négyfalusi grafikus kiállított munkáit tekintve a magyar álomfejtés szerint a fehér és fekete lovak váltakozása, a boldogság és a szomorúság, a jó és a rossz küzdelme, egymással való szembeszegülése jut eszünkbe.
A brassói grafikus, Csutak Levente Tóth Ferenc emlékezete című tusrajza dokumentumértékű számunkra, arcképcsarnokként sorakoztatja fel a jubiláló tábor állandó résztvevőit, szervezőit és képzőművészeit. A marosvásárhelyi Sajgó Ilona a lovak álmán keresztül meséli el saját meglátását, mondanivalóját a húsz- éves tábor múltjáról és jövőjéről. A Visszapillantás a múltra címet viselő pasztelljén a hátratekintő fehér ló mintha szomorúan figyelné az elmúlt éveket, de néhány lépéssel tovább az Anyai szeretet munkáján megjelenik a biztató jelen, a csikó, amely egyben a művésztábor folytatására, a lovas téma továbbélésére is utal. A Csikó mint témajavaslat már a tavalyi tárlatmegnyitón is elhangzott – az azóta közülünk eltávozott – Sylvester Lajos megnyitóbeszédében. Ez is jelzi azt, hogy van még bőven téma a tarsolyban.
Az idei tárlat 2012. július 15-én a déli harangszó után nyílt meg, és augusztus 19-ig látogatható a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban. Kíváncsian várjuk a jövő évi termést.
DOBOLYI ANNAMÁRIA
