Arra is hivatkozik, hogy elődje csak a sírok régészeti feltárására adott engedélyt, de a DNS-vizsgálatra már nem. Lehet, hogy a tudomány számára jelentős a DNS-minta vétele – mondja, de a Havasalföld uralkodói iránti  tiszteletből ezt nem fogadhatja el. Az a fontos, hogy ezek az uralkodók a nemzeti történelem részei, semmi jelentősége nincs annak, hogy azok kun származásúak voltak-e, vagy sem.
Mielőtt Puiu Haşotti közbelépett volna, Florin Scărlătescu építész, a Curtea de Argeş-i múzeum igazgatója úgy nyilatkozott: a Szent Miklós-templomi kutatáso­kat a 2012/142-es számú engedéllyel a Kulturális Minisztérium hagyta jóvá. A feltárásokat a Román Akadémia megbízásából a bukaresti Vasile Pârvan Régészeti Intézet régészei végzik. Vladislav sírjának felnyitására 2012. június 28-án került sor. Megtalálták I. Vladislav vajda maradványait, akit az utókor Vlaicu vajdaként ismer Alexandru Davila hasonló című színdarabja nyomán. A sírban csontmaradványokat, ing-, ruha- és bőrszíjdarabokat, gombokat és egy diadém húsz gyöngyét találták.
A miniszteri tiltás megakadályozza a régészeti feltárások legfőbb célját, a DNS-vizs­gálatok számára szükséges mintavételt. Az Alexandru Simion által vezetett kutatócsoport a Román Akadémia és a Világörökség égisze alatt szeretné feltárni nemcsak I. Vladislav, de más vajdák, köztük Mircea cel Bătrân, Matei Basarab, Radu de la Afumaţi (és mások) sírjait is. A DNS-minták laboratóriumi vizsgálatát a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudomány­egyetemen, illetve különböző európai tudományos központokban, így a Cambridge Egyetemen, valamint Hollandia, Spanyolor­szág hírneves egyetemein végeznék.
Bukaresti emlék
Amikor a miniszter leállíttatta a szakemberek kutatómunkáját, e sorok írójának eszébe jutott 1990. szeptember 9-e, amikor a történelem szakos megyei tanfelügyelőket Bukarestbe hívták a történelemoktatás kérdésének megvitatására. A legtöbb ide érkező abban reménykedett, hogy a diktatúra után pozitív változások következnek.
A tudományos akadémia részéről az előadást Florin Constantiniu tartotta. Két órán keresztül európai szinten ismertette Románia újkori történelmét. Ezt a korrupció, a hatalom visszaélései, a tolvajlás szintje alapján korszakolja. Eszerint Alexandru Ioan Cuza alatt sokat lopnak, utána még nagyobb mértékben, „boiereşte”, „ţigăneşte” stb. Amikor befejezte az előadást, vártam a kitörő tapsot, de inkább döbbenet uralkodott. Majd felvetődött a valós történelem megírásának és oktatásának kérdése. Az elején még úgy tűnt, hogy mindenki egyetért abban, véget kell vetni a propagandaszintre süllyesztett román történelemoktatásnak. Több bátortalan gondolat hangzott el, azonban hamarosan azok vitték a szót, akik úgy vélik, hogy nem lehet a történelmet egykönnyen megváltoztatni. Na, nem azért, mert nem ismert a valós múlt, hanem azért, mert az nem szolgál nemzeti érdekeket. A hangadók némelyike, köztük Ioan Scurtu történész is felteszi a kérdést: mi lesz, ha ezek („ăştia”), illetve az ellenségeink („duşmanii noştri”) kihasználnák ezt?
Nos, számomra ekkor világossá vált, hogy a parancsuralmi rendszer felszámolását nem fogja követni a történelem újraértékelése, tudományos alapokra helyezése. Azonban örömmel tapasztalható: 2012-ben – a románság szélesebb látókörű rétegeiben – már kialakulóban az igény a történelmi múlttal való szembesülésre. Ezt bizonyítja az, hogy a régészeti kutatásokat több romániai kulturális szervezet is felkarolja. Lucian Boia professzor Történelem és mítosz a román köztudatban című könyvében rámutat arra, hogy „a román történetírásban olyan kritikai felülvizsgálat szükséges, amely nem kerülheti meg a képzelet és a történelem közti viszony kérdését”.

Sarmisegetusa fontosabb
Huszonkét évvel a kommunizmus bukása után, az információ szabad áramlásának idején a kun, illetve a kun származású vajdák sírjainak feltárása, a DNS-vizsgálatok megakadályozhatók, mert a nacionalista politikai elit nem hajlandó lemondani az imaginárius múltról. Jelképes értelmű az is: épp e napokban jelenti ki a miniszter, hogy jelentős összeget biztosított a dák-római kor régészeti feltárásaira és azok megőrzésére. Tervezi azt is, hogy két-három héten belül személyesen látogat Sarmisegetusára, ahol valóságos rablás („jaf”), fosztogatás történik. Ezt mi sem vonjuk kétségbe, de azt, hogy a román történelemhez nem kapcsolható régészeti kutatások fontosabbak lennének, mint a XIV–XVI. századi valós román történelem feltárása, aligha hisszük.
A miniszter Histrián tartott régészeti konferencián említi, hogy továbbra is támogatja a régészeti kutatásokat. Tervbe veszi, hogy olasz szakembereket hív a romániai műemlékek restaurálására. Ezek alapján nem állítható, hogy ne értékelné a régészet és a műemlékvédelem szerepét. Alig pár napos regnálása során tesz-vesz, tervezget, pénzt is teremt a „dák-római” származtatás mítoszának és a képzeletbeli őstörténet ápolására, miközben elzárkózik, illetve megtiltja a tényleges román történelmi múlt feltárását. Miért? Mert számára és tanácsadóinak hasznosabb a 800 éves történelem tagadása, mint a mítosz, mert az utóbbi a románok több ezer éves ősiségét „bizonyítja” Erdélyben és Románia területén.
Nem hisszük, hogy a románságnak azok tesznek jót, akik továbbra is kitalált őstörténethez ragaszkodnak. Csak remélni tudjuk, hogy azok a román régészek, történészek, akik elindultak a valós történelem feltárásának útján, nem fognak megtorpanni.

Két nép és két vallás
Domokos Pál Péter A moldvai magyarság című munkájában írja, hogy Sándor vajda halála után „özvegye, Dobokay Klára a katolikus hitterjesztés gondozója, védelmezője volt, és az maradt egész életében. 1370-ben V. Orbán pápa levélben köszönte meg neki, hogy édesleányát, Annát, a bolgár cárnét a tévelygésből a katolikus hitre visszahozta, és szorgalmazta, hogy mostohaleányát, Ancsát, a szerb cárnőt is térítse meg, amint már oly sokakat visszahozott az üdvözítő hitre.” Megállapítható, hogy Vladislav mostohaanyja hitbuzgó római katolikus magyar asszony. Vladislavot is katolikusnak keresztelik, mert 1325 táján a kun vezetőréteg katolikus vallású. Az első ortodox püspökséget 34 évvel később hozzák létre. Vladislav nagyapja és dédapja, tehát Basarab és Toktemir is katolikus. Ugyanígy katolikusnak keresztelik az apját, Sándor (Nicolai Alexandru Basarab) vajdát is. Ez nem képezheti vita tárgyát, amint az sem, hogy a Vladislav vezette állam népességének nagy többsége, mely a Balkán-félszigetről telepedik át a Duna bal partjára, ortodox. Így érthető az is: már Vladislav apja, Sándor is arra kényszerül, hogy népének ortodox püspökséget alapítson.
Úgy tűnik, hogy Sándor vajda is szimpatizál az ortodoxiával. Kétarcú egyházpolitikát folytat. Ő alapítja 1359-ben az első ortodox püspökséget, és ő telepíti le a konstantinápolyi pátriárka küldöttét, Hyakinthost, aki „Ungrovlachia metroplitája” lesz. A vajdaság nevével kapcsolatban Thesszália prefektusa, Angel Joann egy korabeli (1343) egyházi rendeletében írja, hogy „Valahia de acum se numésce Ungrovlachia, ca să se deosebescă de cea din Thessalia, adecă de Moglene”. Ennek magyar értelme: Valahiát Ungrovlachiának azért nevezik, hogy megkülönböztessék a thesszáliai Moglene tartománytól. E pár sor is egyértelműen mutat arra, hogy a Balkánról vándormozgalommal északra ke­rült románokat megkülönböz­tetik a „Mog­lene”-ben maradtaktól. Robert Roesler pedig úgy véli, hogy a vajdák a magyar királyok tisztviselői voltak, a vajdai megnevezés nem jelöl „önálló uralkodót”.
Vladislav katolikus gyökerei és neveltetése ellenére is ortodox uralkodó. Amikor édesapja, Sándor vajda létrehozza az első román ortodox püspökséget, akkor ő középkorú ember. Mivel a magyaroktól való függetlenedés útja az ortodoxia, ugyanakkor népének többsége is az, érthető, hogy áttér e vallásra. Ő alapítja a második ortodox püspökséget 1370-ben, ő építteti fel az első ortodox kolostort Vodiţán. A trónon testvére, Radu követi, akinek magyar felesége, Anna buzgó katolikus. Anna férje egyetértésével Argyasudvarhelyen (a mai román nevén Curtea de Argeşen) római katolikus templomot építtet a nagyszámú katolikus közösség lelki oltalmára. Nagy Lajos királyunk javaslatára 1381. május 9-én az argeşi egyház püspöki székhellyé alakul.
Amint láthatjuk, az alakuló, formálódó új államban a vallási kettősség hosszú ideig fennáll. Megállapítható, hogy ekkor mindkét vallás egyenrangú, azonban a katolicizmusnak az ortodoxiánál mélyebb gyökerei vannak itt. A kunok többségét már a XIII. század első felében katolizálják, ezzel magyarázható, hogy az első római katolikus püspökség 132 évvel, a második katolikus püspökség 113 évvel korábban létesül, mint – a Dunától északra fekvő területeken – az első ortodox püspökség. Természetesen, Havaselve területén már korábban is élnek ortodoxok, mert a vlachok első csoportjai már 1200 táján átlépik a Duna vonalát. Tömegesen csak a nagy mongoljárás (1241) után érkeznek. Ők ortodoxok, és egyházi központjaik a Balkánon vannak. Tény, hogy a XIV. század második felében számukra is alapítanak ortodox püspökségeket. 1410-ig a viszonylag későn alapított Havaselve és Moldva területén öt római katolikus püspökség működik.
A Prut és a Vaskapu közötti Kunországot, Kumániát a hatalmas területeken élő kunok nyugati csoportjai hozzák létre 1068 táján. Innen szerveznek betöréseket, fosztogató hadjáratokat a magyar királyság területére. 1200 táján Brassó környékén, a Barcaságban pusztítanak. 1211-ben II. Endre magyar király a betöréseik megakadályozásra telepíti ide a Hermann de Salza nagymester vezette Német Lovagrendet. Miután ezek független államot akarnak szervezni úgy, hogy hatalmuk alá szeretnék vonni a Ialomiţa (Ilonka) folyóig terjedő kun-magyar területeket is, fegyverrel kényszerítik őket e területek elhagyására.
A magyar királyság délkeleti határai biztonságának növelésére a kunok katolikus térítésére törekszik. Így kerül sor 1227-ben a milkói kun püspökség megszervezésére az esztergomi hercegprímás irányítása alatt. Ezt követően 1246-ban megalapítják a szörénytornyai katolikus püspökséget. A római katolikus püspökségekre nemcsak a népes kun, hanem a városokban élő nagyszámú magyar és szász közösség miatt is szükség van. A kunok katolizálásával párhuzamosan megvalósul e területek magyar hűbéri függésbe vonása is.
Kialakul egy érdekes helyzet: az uralkodó réteg katolikus, a betelepedők, lényegé­ben a népesség többsége ortodox. Amikor 1330-ban létrejön a Basarab alapította új állam, az vegyes lakosságú és vallású. Idézem Rásonyi professzor sorait: „Basaraba fő támaszai az uralkodásban a kun, kipcsaki, esetleg blakokból (vagyis bulakokból) maradt kenézek voltak, a vlach [román] jobbágynép fölött mintegy feudális réteg.”
Ideje lenne, hogy a román történetírásban a kun és a kun származású vajdák elfoglalják méltó helyüket. Ennek elismerése egyúttal azt mutatná, hogy a vlachokat, a románok elődjeit a hajdani Kunország területén a XIII. és a XIV. század folyamán a kun vezető réteg szervezi államba. A történelmi múlt bevallásával, az igazság kimondásával nem dől össze a világ. Itt az ideje, hogy a több nemzedéket megfertőző buta nacionalizmus véget érjen.

                                                                (folytatjuk)