A kovásznai Tündérvölgyben a hét végén megrendezett juhászlakodalom érdekes színfoltja volt a Kovászna Megyei Juhtenyésztők Egyesülete által szervezett juhkiállítás.
A szemlén a helyi, hazai fajták mellett újdonságnak számító, főként hústermelésre kitenyésztett fajták is megjelentek. A vajnafalvi csobánok messze földön híresek juhok iránti szeretetükről, hozzáértésükről, s a kiállításra magyar juhászok is elvitték legszebb jószágaikat. Köztük a martonfalvi származású Molnár Ede, akivel a juhászkodás változásairól beszélgettünk.
A gazda (felvételünk) 32 éve foglalkozik juhokkal, mára oda jutott, hogy hétszáz fős sereget tart. Tájainkon hagyományos, pirospofájú juhokat nevel, meglátása szerint ezek alkalmazkodnak legjobban a helyi körülményekhez. „Mindenki pályázik jobbnál jobb fajtákra, én azonban megmaradok a pirospofájúnál” – jelentette ki. A juhok mellett húsz tehenet, hét lovat, ötven disznót is tartanak, földjeik Dálnok vonzáskörében vannak.
A juhászokat érintő egyik legnagyobb pillanatnyi gond a szárazság, de az értékesítés sem egyszerű. A piacon el tudnák adni a túrót, sajtot, de nincs aki ezzel foglalkozzék, a család minden tagját lefoglalja a gazdaság. A bárány- és juhhúsnak van ugyan piaca, de jelenleg kissé csökkent a kereslet – véli Molnár Ede. Az árak kisebbek, a külföldiek viszik inkább a juhhúst. Pácolják, füstölik, szárítják, pasztrámaként fogyasztják – mondja a gazda.
Évtizedekkel ezelőtt, amikor a „meszeriát” kezdte, 100–150 juhból tudott megélni egy család. Ma már a hétszáz darab sem jelent biztos megélhetést Molnár öttagú családjának. Fia teljes idejét a gazdálkodásnak szenteli, de szabad idejében leánya is melléjük áll. Tanárnőként dolgozik, de azért a traktort is vezeti, ha kell – mondja nem kis büszkeséggel juhászunk.
Korábban jó értéke volt a gyapjúnak, az érte kapott pénzből szinte ki lehetett teleltetni a juhokat. Jobban hozott, mint a bárány, de ma már szinte értéktelen. A sajtot az állami tejgyár vásárolta fel valamikor, megvolt a biztos piac. Most pedig, akinek nincs lehetősége a piacra járni, a bellérekkel kell üzletelnie. Vagy jönnek, vagy nem, vagy fizetnek, vagy sem – mondja a juhász. Azt azért megjegyzi: neki még nem volt problémája, olyan emberekkel üzletelt, akik nem csapták be. „Jönnek Brassóból, Törcsvárról, Bákóból, így meg vagyok elégedve” – szögezte le.
Ilyen száraz évben, mint az idei, a juhtartó gazdáknak is a juhászok segítségére kellene sietniük. Meg kéne engedjék, hogy ősszel a seregek járhassák a tarlót, de ezt nem akarják megérteni. A juh nem tesz kárt a földben, sőt, használ. „Régen, nagyapáink idejében, de a kollektívben is a földeket a juhokkal kosarazták. Megtapodták, megfinomították a talajt, meg is trágyázták. Példát lehet venni az én földjeimből. Már májusban lehet kaszálni, olyan fű nő rajta kosarazás után. A mérnökök ezt nem fogják fel, azt mondják, a juh káros. Pedig az igazán káros a sok vegyszer, amit ők használnak” – ecsetelte tapasztalatát a gazda.
Minden gond mellett, kitartó munkával a juhászkodás meghozza az eredményt – ezt bizonyítja Molnár Ede pályafutása is. Sok földet nem örökölt, de ma már 97 hektár saját földön gazdálkodik. Kicsidenként, a család közös megegyezésével növelik a birtokot – jegyezte meg.
