Az első sokk után minden, kóbor kutyákkal kapcsolatban álló szervet, alapítványt megkerestünk telefonon, illetve személyesen. Az eredmény a következő volt: az állatmenhely nem kap a kutyák befogásáért pénzt, és nincs megfelelő felszerelésük sem – ennek ellenére egy ottani alkalmazott megpróbálta egy fúvócsővel elaltatni a harapós ebet (sikertelenül) –; az állat-egészségügyi igazgatóságnak nem feladata ilyen ügyben intézkedni, de ennek ellenére felhívták Czimbalmos Csaba városmenedzsert és Sztakics Éva alpolgármestert, akiknek állítólag hatáskörébe tartozik a közösségi rendőrség értesítése, ugyanis ez utóbbiaknak van altató lövedékes fegyverük.
Ígéreteket mindenhonnan kaptunk, tettet csak az állatmenhely alkalmazottjától, aki mindvégig tartotta velünk a kapcsolatot, és aki végül, pár napra az esemény után (pontosabban kedden, 17-én kora reggel) befogta/befogatta a „bűnös” ebet (köszönet érte).
A falka többi tagja, a maradék 4–5 kutya így is helyben maradt, továbbra is a játszadozó gyerekek között. Egy ideig bűntudatom volt, úgy éreztem, nem vagyunk felelősségtudatos szülők, polgárok, hiszen a falka már egy hónapja egybeverődött  (itt, a tömbház környékén), és a bajt  megelőznünk kellett volna, nem akkor cselekedni, amikor már megtörtént. A „megoldást” elemezve, most már látjuk: ahhoz, hogy az összest begyűjtsék, minden kutyára számítani kell egy áldozatot. Ebbe nem tudtunk belenyugodni: szerdán, július 18-án kérvényt nyújtottunk be a polgármesteri hivatalhoz (a helyi rendőrségnek címezve) a kóbor kutyák befogására, dokumentumokkal alátámasztva kérésünket, mert úgy tűnik, a szó elszáll, a kutya marad. Július 19-én személyesen kerestük meg Sztakics Éva alpolgármester asszonyt, aki megerősítette, hogy a kérést jó szervnek címeztük – tényleg a helyi rendőrség feladata a kutyák befogása, telefonon is beszélt velük, és kiderült, az állatmenhelyen is van jelenleg szabad hely. Szóval, úgy tűnt, hogy minden egyenesben van, de – és itt a bökkenő – ezek után csak a nehezségekről volt szó. Az egyetlen konkrétum, amivel a kihallgatásról távoztunk, az volt, hogy ha az ügy nem oldódik meg 30 nap alatt (ami a kérés hivatalos átfutási ideje), akkor nyugodtan fordulhatunk ismét az alpolgármester asszonyhoz.
Sajnos, eléggé régen élünk ebben az országban, hogy érezzük: ez egy olyan udvarias elutasítás volt, amelynek talán még örülnünk is kellene.
 És még egy szó sem esett a veszettség elleni többszöri szuriról, az ártalmas oltásról és antibiotikum-kúráról. Az érzelmi megrázkódtatásról, traumáról nem is beszélve.

NAGY-BAGOLY ÁRPÁD és ILONA, Sepsiszentgyörgy