Árkos önállósága
Az eredmények már szemmel láthatóak, annyira, hogy érzésem szerint Máthé Árpád polgármester alábbi humoros megjegyzésében mélyebb értelem rejlik. Bizonyára sokszor kérdezhették már meg tőle, mikor csatlakozik az időközben különben községi önállóságát visszakapott falu a megyeközponthoz, s a dolog már alighanem a könyökén jöhet ki, mert így válaszol:
– Hát, ha majd Szentgyörgynek sikerül arra a szintre emelkednie, esetleg mi fogjuk őt befogadni...
Amiről legutóbb számolhattam be, az Ördögh és Kisgyörgy családok falun kívüli tanyaépítése, úgy érzem, korszakos törekvés jele, az egész településszerkezetet módosíthatja, ha követőkre talál, és egyúttal az üzemszerűbb, racionálisabb gazdálkodás felé egyengeti az utat, tehát – ami nagy dolog – egyfajta kibontakozással kecsegtet a megélhetés új módozatainak meglelésében. No, de e termékeny családi vesződség az árkosi határ tágabb keretében nyerheti el közösségmegtartó szerepét, ha a falu történelmi határa és a ráutalt lakosság viszonyába bele tud szólni, annak újrafogalmazódását és szorosabbra fűzését elősegíti. A nagy tulajdonváltás, az új rendszer berendezkedésének első két felvonása az uniós csatlakozást követően lezárulóban: hogyan alakul hát e viszony a mai Árkoson?

Földosztás vagy visszaszolgáltatás?
A kérdéskör feszegetésének rendjén előbb az unitárius lelkészi lakot, a legnépesebb felekezet pásztorát keresem fel. Te­szem ezt már csak azért is, mert Székely János sokévi árkosi szolgálata alatt maga is gazdálkodásba fogott, mi több, két itt megtelepedett fia révén is beépült a faluközösségbe.
A tiszteletes úr úgy látja, a birtokviszonyokban a zűrös ügyek abból származtak, hogy 1991 után az illetékes községi és megyei bizottság nem a visszaszármaztatást, hanem a földosztást részesítette előnyben, miközben elismeri, hogy az egymásnak ellentmondó földtörvények nagyban hozzájárultak a dolgok összekuszálásához, hiszen közismert, miként változtak tíz év alatt a kormányok és a parlament prioritásai e tekintetben, s utólag próbálták meg újabb jogszabályokkal jóvátenni az első okozta sérelmeket. „Árkoson is az történt, hogy ha a szülőknek nem is mindig, de az unokáknak már kellett a föld, mert házat akartak építeni rá vagy más célból, s ezért azt a területet aztán ott kellett kimérnie a társasnak, ahol eredetileg feküdt, ahol a telekkönyv megjelölte, s így jött létre az a ma már több tucatra rúgó családi házból, villából álló új lakónegyed, mely Szentgyörgy szélétől egészen a faluig húzódik, a város határában pedig már több utcát foglal magában.” Csak az a sajnálatos, véli, hogy nem elég szellős a városhoz toldott negyed, némely részén túl sűrűn állnak a házak, de hát ebben nyilván már a telekárak vagy az építési vállalkozók szempontjai is közrejátszottak. A településrendező hatóság azonban valóban szem előtt tarthatná, ha tágabb összefüggésekre is tekintettel lenne, ámbátor nemigen lehet azt megtiltani, hogy valaki az általa arra alkalmas nagyságúnak vélt telken építkezzék, ha egyszer a törvény arra lehetőséget teremt. A tiszteletes úr egyházi hagyaték dolgában is sokat talpalt: „A háromszéki telekkönyvi felmérés 1897–98-ban készült, s ha a parcella nem talál, azt jelenti, azt kimérték másnak, s mivel az eredeti helyen kérheted a törvény szerint, ez ahhoz vezet, hogy meg kell bolygatni a másét, ha valaki azt lefoglalta. Emiatt a sok ellentét.”

A fiatalok helyben maradása
Az egyházközség tagjainak életviteléből leszűrt tanulságokra terelődik a szó.
– Nem mondanám, hogy a tagok tulajdona számottevően csorbult volna néhány példát leszámítva, melyről még szólok, de van, aki jól gazdálkodik, és van, aki nem értékeli a földet. Van, aki kényszerűségből ad túl egy-egy darab földön, amit esetleg Bu­karestben szolgáló elődei vettek jövedelmükből, mert kell a lakás a gyermekeknek, a munkahelyek megszűntek, s más mód nincs az utódok támogatására. Idegenek nagyszabású vásárlására nem látok példát, persze, a Szentkereszthyek birtokának ügye még nem tisztázódott. Egyelőre nem bolygattuk az ügyet, abban állapodtunk meg, ha a bánya területét visszaszármaztatják, ott legalább 50 hektár járna nekik is. Engem kértek fel képviseletükre. Őket a Groza-féle rendelettel sajátították ki, de ha a család belemegy abba, hogy a bánya területén kapja vissza, amije volt, az kevésbé fogja megbolygatni a fennálló viszonyokat, ha nem, akkor nagyobb mozgásra lehet számítani, már birtokleveles, telekkönyvezett földekére... Ami egyházközségileg örvendetes, az utóbbi hat évben szaporulattal zártuk a lélekszámot, pedig volt temetés is vagy tizenegy. Na most, az árkosi fiataloknak nincs, ahova elmenniük, Szentgyörgyön már nem osztogatják az ingyenlakásokat, a férjhez menő vagy nősülendő ifjaknak itt kell lakhatási lehetőség, látjuk is, a szülői házak mellé épülnek az egy-két szobák, fürdőszobák, konyhák, így a hagyományos nagycsaládi háromgenerációs egység újjászületik, és ez hozza a népszaporulatot. Árkoson eladó beltelek, miután sok városi kiköltözött, ma már alig van, az árak pedig elérik a szentgyörgyieket, vagy meg is haladják azokat. Belső Árkos nagyon beépült már, s most kezd külső Árkos is beépülni, körbe-kereken, nemcsak a város felé eső részen. Jó kezdeményezés, hogy a fiatalok közt baráti körben kalákázás folyik, segítenek egymásnak a házépítésben. Két fiam közül az egyik árkosi lányt vett el, az anyósa telkét felerészben megosztották, ott akar építeni, a kisebbiknek mi osztottuk meg a telket, ő már épít.

A háztáji továbbélése
A tiszteletes úr úgy látja, az utóbbi években hanyatlott a munka motivációja, ahogyan fogalmaz, a falu egy része ellustult:
– Van, aki azt mondja, amikor munkahely kerülne, ő annyi pénzért nem dolgozik. Akkor, kérdem én, mit csinál? A város közel, s valaminek neki lehetne fogni, Nagybaconban, Bibarcfalván a hatvan-hetven évesek is állatot tartanak. Itt is mindenkinek lehetne egy-két tehene, ami megoldaná a családi gondokat. Sajnos, megfigyeltem egy ilyen városközeli lustaságot. A földjeim, ugye, gondolják, ott vannak a társasban, jövedelmet húzok belőlük, nem kell megdolgoznom őket a tűző napon. Az asszonyok is kézimunkázhatnának, valamit tehetnének. Amikor a fél délelőtt azzal telik el, hogy a gyereket az óvodába viszem és hozom, s közben a szomszédokkal trécselek, kávézom – nos, azokon meg is látszik. Nem lehet általánosítani, de felhagytak a keményebb gazdálkodással, én lelkészként több fizikai munkát végzek, mint sokan, a borjúkat is azért tartom a kertben, hogy megmutassam: kaszálni sem kell, lehetséges borjút nevelni anélkül is, s ez már pár hónapra biztosítaná a család élelmét. De könnyebb megvásárolni a tíz deka felvágottat!
Szerencsés dolognak tartja, hogy a valamikori nyolcórás gyári munkához szokott, 45–60 éves korosztálynál fiatalabbak részéről több kezdeményezést tapasztal, ezért nevezi Árkost élő falunak, akárcsak szülőfaluját, a Kolozsvár melletti Magyar­szovátot, ahol azonban az idősek még nagyobb számban űzik a hagyományos háztáji gazdálkodást. Kárhoztatja a bizalomhiányt is a tiszteletes úr, amely megbénítja a szövetkezés hajlamát a középkorúakban, de reméli, a fiatalabbak felismerik, nem kell mindenkinek traktort, mindenféle gépet tartania, mert ha egypár család összeáll, sokkal gazdaságosabban művelheti meg a földjét, miként Ausztriában történik, s miként arra példát Ördöghék és Kis­györgyék helyben is nyújtanak. Úgy látja, talán gondolataikban érik már a terv, hogy például a tejfeldolgozás érdekében érdemes összefogni. „Ma 1,18 lejt kapnak egy liter tejért, de az üzletben egy joghurt három lej 25 bani, miközben egy liter tejből, miután a vajat, a tejfölt leveszik róla, még három poharas joghurtot lehetne előállítani... Az ilyen kisvállalkozásokat kellene az államnak támogatnia, a kisüzemet.” Sajnálatosnak tartja, hogy a nagyobb gazdák sem tudnak használt gépnél egyebet megengedni maguknak, s mivel a tejpénzre utaltan élnek, felhalmozásra, földvásárlásra egyelőre nem tudnak fordítani. Pedig egy korszerűbb gép jobb minőségű szántást végez kevesebb üzemanyag-fogyasztás mellett. A földforgalom egyelőre a beltelkekre korlátozódik, a mezőgazdasági nagyüzem mellett a többi jóval kisebb gazdaság, olyanszerű koncentráció, mint Kökösben, ahol négy-öt gazda műveli a falu határát, nem ment végbe, bár a bérleti rendszer általános. „Ott, ha nem ment a búza és a pityóka, sok vegyszer kellett hozzá, ráálltak szépen a repcetermesztésre és a kukoricára, sárgán virít a határ.”
Az unitárius egyház különben, bár Sepsiszentgyörgy is pályázott rá, visszaszerezte erdővagyonát, s annak jövedelméből tette rendbe, javíttatta ki ingatlanait, a kultúrházat, a papi és kántori lakokat, központi fűtést is beszerelve, s elvárná, hogy a község mosdóval és vécével segítsen ellátni a mindenki által ingyen használt kultúrházat.

Városiasodó település
Nos, a fentiek amolyan előzetes és moralista megközelítése volt a témának, az árkosi határ és telkek mai megoszlásának és hasznosítási módjainak.
Árkosi különlegesség, egész megyében egyetlen kivétel, hogy határában a téesz utódaként megmaradt egy tömbben annak számottevő részeként egy félezer hektáros nagyüzem, mely azóta is szépen fejlődik és harmincvalahány taggal működik, korszerű tehenészetét példaértékűnek tartják a maga nemében, mellette malom és pékség működik, nagy táblákban műveli a határ termékeny részét. Máthé Árpád polgármesterrel a számok felől tájoljuk be a kérdéseket:
– Egész adminisztratív területünk 3599 hektár, ebből 2004-ben, amikor először lettem polgármester, a belterület 144 hektár volt, ez mára megduplázódott, részben magán-, részben önkormányzati kezdeményezésre. Célunk egyértelműen a fejlesztés volt. A község mezőgazdasági területe 733 hektár, ebből 528-on a Búzakalász gazdálkodik, a többi sok-sok magánparcellára oszlik, melyet jórészt pár olyan húsz-harminc hektáros gazdaság művel, bérelt földeket, kaszálókat használva, a többin nadrágszíjművelés folyik. A terület további hányada erdő, s amit még nem kaptunk vissza: a felszámolt bánya helyén még járna nekünk olyan száz hektár.
Nos, kül- és beltelkek, bányavállalat által kisajátított határrész, bérelt és nagyüzemileg birtokolt táblák, kiköltöző városiak és elvárosiasodó falusiak – íme a kulcsszavak, melyekkel a fenti számokba sűríthető problémák kifejthetők.