Az irodalom történetének évszázadai során számos alkotás született a sziget motívum köré. Morus Tamás Utópiája az egyik első ezek közül, de ott van Defoe Robinsonjának története, Stevenson Kincses szigete, Jules Verne Rejtelmes szigete és a Kétévi vakáció. Ez csak néhány a legismertebbek közül. S hogy is ne foglalkoztatná íróink fantáziáját eme elzárt képződmény a hatalmas óceánok közepén, amikor mi magunk is gyakran álmodozunk lakatlan szigeti idillekről, románcokról, napsütésről? Igazi paradicsomként gondolunk egy ilyen szigetre. Legfőképp a nyári kánikulában, vakációban. William Golding A legyek ura című regénye azonban két lábbal beletapos illúzióinkba…
Gyerekkori olvasmányélményeim meghatározó alakja Jules Verne volt. Többek között a Kétévi vakáció is, melynek egyfajta ellenpontjaként fogható fel A legyek ura. Mindkét regényben egy csapat gyerek valamiféle szerencsétlenség folytán egy ismeretlen és lakatlan szigetre kerül. A gyerekek próbálják megszervezni mindennapjaikat, vezetőt választanak, tanácskoznak, és míg a Kétévi vakáció hőseinek sikerül leküzdeniük a konfliktusokat, és jól működő minitársadalmat hoznak létre, addig Golding szereplőinél ez másként alakul.
Ez a könyv egyfajta válaszkeresés társadalmunk hibáira. Az író pályájának meghatározója a második világháború volt, melyben ő maga is részt vett, megtapasztalva a „sötét oldalt”. Később ez a sötét oldal lesz az, amit regényeivel megpróbál körülírni. Az emberi természet sötét oldala. Az ártatlan gyerekek megérkeznek a földi paradicsomba. Trópusi sziget, friss gyümölccsel, lagúnák. De ahogy Ádám és Éva is annak idején, ők is „bűnbe esnek”, előtörnek ösztöneik. Elvadulnak, és úgymond visszavadulnak a hajdani civilizálatlan népek szintjére. Az elején megpróbálnak vezért választani, kunyhót építeni és tüzet rakni, hogy ha arra jár egy hajó, találjon rájuk, de semmi sem megy úgy, ahogy elképzelik. Nem hallgatnak választott vezérükre, nem állnak oda a munkához, hagyják kialudni a tüzet. Azonban vadásznak. Igazi rituálé a vadászat, felébred gyilkolási ösztönük, hatalomvágyuk. Örömmel tölti el őket, ha uralkodhatnak a gyengébb fölött. De ezzel nincs mindenki így. Két csoportra szakadnak. Háború kezdődik…
Nem kapunk pontos adatot arról, mikor is zajlanak az események, sem arról, hogy hol és miért kerülnek a gyerekek a szigetre. Ez a könyv a múltban, a jelenben és a jövőben játszódik egyszerre. A történet mintha egy mini-emberiségtörténet lenne, mely újból és újból megismétlődik. Bizonyíték arra, hogy a rossznak meg kell történnie, a rossz bennünk van. Ott vannak a jók is, az ellenállók, de akárhogyan is alakítjuk történelmünket, vannak dolgok, amiket nem lehet kikerülni…
A regény motívumvilága igen gazdag. A szigetre került gyerekek felnőtté válnak a történet végére, így fellelhető egyfajta beavatás- és labirintusmotívum. Nagyon erős szerepe van a tűznek, Ralph, aki megtagadja mindvégig a „vadakhoz” való csatlakozást, a tűz életben tartását sürgeti folyton. De éppígy a vadászat, a tánc és a törzsi festés is folyamatosan ismétlődik a regény során, mintegy fokozódva.
Eseménydús, izgalmas könyv. Egyszerű kalandregényként is olvasható, de ha a sorok közé látunk, lebilincselő. Elrettentő, borzongató néha, de megéri olvasni, Golding nem hiába kapta az irodalmi Nobel-díjat. S jó lenne kicsit el is gondolkodnunk, hogy valóban, tényleg ilyen nehéz ellenállni a feltörő ösztönöknek?
UGRON NÓRI
.jpg)
