Történeti tény, és vitathatatlan, hogy Géza nagyfejedelem halálának évében, 997-ben fia, István „a gyermekkorból ifjúvá cseperedve” foglalja el a nagyfejedelmi széket. Tudjuk azt is, hogy Géza nagyfejedelem 972-ben az esztergomi Várhegyen vörös kövekből összerakott palotát építtet. Egy korai híradás szerint az 1083 táján készült Nagy Legendában olvashatjuk, hogy az államalapító király Esztergom várában született.

István megkeresztelése
A szakirodalom egy része elfogadja a feltételezést, miszerint Vajkot, a későbbi Szent Istvánt édesapja, Géza nagyfejedelem megkeresztelésének évében, 972-ben keresztelik meg. A szakirodalomban 973-at is emlegetnek. Tény: Géza nagyfejedelem 972-ben hittérítőket, papokat kért Nagy Ottó német-római császártól. Ez idő tájt templomot emeltet Esztergomban a protomártír Szent István diakónus vértanú tiszteletére. Hartvik püspök írja, hogy István édesanyjának, Saroltnak látomása volt, amelyben megjelent az első vértanú, István, aki a következőket mondta: „Bízz az Úrban, asszony, s légy biztos, hogy fiút fogsz szülni, akinek e nemzetségben először jár korona és királyság, és az én nevemet ruházd reá.” Géza és fia, Vajk valóban István vértanúról kapta keresztény nevét. Ha a megkeresztelésük egyszerre történt, akkor mindkettőjük keresztapja Sankt Gallen-i Brúnó, akit 972-ben I. Ottó császár a mainzi érsekkel szenteltet magyar püspökké és küld – Géza nagyfejedelem kérésére – Magyarországra. Piligrim passaui püspök nagyszámú hittérí­tővel, Brúnóval együtt érkezett Géza nagyfejedelem országába.
A Nagy Legenda szerint István kereszténynek született, a Kis Legenda is azt hangsúlyozza, hogy „a katolikus hit igazságában nevelkedett”. Mindkét életírás, mindkét legenda egyértelműen vallja, hogy a később szentté avatott István király születéstől fogva keresztény volt. Ez érthető, mert e legendák épp azért íródtak, hogy István szentté emelésének jogosságát bizonyítsák. Azonban a Vajk név arról tanúskodik, hogy István csecsemőkorában nem kerülhetett sor a megkeresztelésre, mert akkor az említett név nem lenne ismert. A török eredetű név (van, aki szlávból is származtatja) azt sugallja több más korabeli adattal együtt, hogy a fejedelmi család kétnyelvű lehetett. A trónörökös török neve, a Vajk hős, vezér jelentésű. Ennek alapján joggal gondolhatunk arra, hogy István megkeresztelésére nem 972–973-ban, hanem 995 táján került sor.
Joggal adhatunk hitelt az olyan forrásoknak, amelyek szerint István (Vajk) 973 után született. Az a megjegyzés, amely szerint István 997-ben „a gyermekkorból ifjúvá cseperedve” foglalta el a fejedelmi széket, jelzi, hogy nem születhetett 972-ben. Ugyanakkor több korabeli forrás is tud arról, hogy István megkeresztelésére valójában 995 táján került sor. A Sankt Gallen-i halottaskönyv nyilvántartása csak Géza nagyfejedelmet és öccsét, Mihály herceget említi azok között, akik 972-ben Sankt Gallen-i Brúnó püspök által felvették a keresztséget. Úgy vélem, elfogadhatóbb István királynak a prágai Szent Adalbert püspök általi megkeresztelése, mint a Brúnó általi, mivel István 972 táján még nem élt. A magyar hagyomány és az István életét bemutató Nagy Legenda Adalbertet nevezi István megkeresztelőjének. A történeti források által igazolható az is, hogy a nagy műveltségű püspök 994 és 996 között hosszabb ideig tartózkodott a nagyfejedelem udvarában. Adalbert 997-ben bekövetkezett vértanúhalála után István király nem véletlenül választja keresztapját és nevelőjét az 1001-ben alapított esztergomi érsekség védőszentjének.

A keresztelés politikai döntés
Míg Géza nem használja a keresztségben nyert nevét, Vajknak, fiának a kereszténységben kapott István neve közismertté vált, el­halványítva a korábbit. Ez jelzésértékű! Bizonyítja, hogy amíg Vajk-István keresztény hite szilárd, addig apjáé, Géza fejedelemé ingadozó. Nem véletlen, hogy amikor papjai Gézát megróják, szemére vetik a pogány szokások tartását, a nagyfejedelem büszkén jelenti ki: elég gazdagnak tartja magát, hogy egyszerre „két Istennek szolgáljon”.
Géza bizonytalan keresztény elkötelezettsége érthető, mert a nagyfejedelem megkeresztelkedése 972-ben politikai döntés volt. Ez egyértelmű, mert épp a következő év márciusában, 973-ban tartják I. Ottó német-római császár meghívására azt a német birodalmi gyűlést, amelyen a magyar nagyfejedelem is képviseltette magát egy tizenkét tagból álló küldöttséggel. A Quedlinburgba összehívott nemzetközi összejövetelen jelen voltak I. János bizánci császár és VI. Benedek pápa követei is. A magyar küldöttség feladata volt meggyőzni a keresztény Európát arról, hogy a Kárpát-medencében Géza nagyfejedelem állama a kereszténység irányába halad. Magyarország területén már ekkor nagy számban éltek olyan keresztények, akik a X. században a több tucat győztes magyar katonai expedíció eredményeképp rabokat, szolgákat telepítettek le. Mindezek mellett, amint egy korabeli túlzó feljegyzésben is olvasható, Sankt Gallen-i Brúnó püspöknek és társainak a nagyfejedelem udvarában sikerült nagyszámú magyar előkelőt, több mint ötezer magyart megkeresztelnie.
Géza nagyfejedelem kereszténységre térését nemcsak a külpolitikai szempontok, de a belpolitika is meghatározta. A nagyfejedelem a Kárpát-medence magyar fejedelmeinek (törzsfőinek) alárendelésére törekszik, dinasztikus házassággal szeretné kiterjeszteni befolyását Erdélyben, a Marostól délre uralkodó Zombor gyula országára is. E nagy hatalmú fejedelem már a 950-es években áttér a bizánci kereszténységre, így elképzelhető, hogy leányát, Saroltot csak keresztény fejedelemhez adná feleségül.

Királyfihoz illő nevelés
A Géza által megteremtett keresztyénség törékeny volt, azzal vált visszafordíthatatlanná, hogy István személyében meggyőződéses keresztény uralkodó követte. Noha Géza keresztényi elkötelezettsége taktikai lépés volt, de hogy fiát, a trónörökös nevelését német papokra bízta, egyértelműen mutatja, elfogadta az új európai értékrendet. Mivel a keresztelés helyszíne a magyar fejedelmi udvar volt, ez arra figyelmeztet, hogy a kereszténység felvétele egy független, szuverén uralkodó döntése lehetett, aki országa helyét az európai keresztény államok sorában képzelte el.
Géza fiát, István herceget katonai, azaz „királyfihoz illő nevelésben” részesítette. István részt vett a vadászatokon, a harci kiképzéseken, de szokatlan módon még a latin nyelvet is elsajátította. A Kis Legenda szerint István „a katolikus hit igazságában” nevelkedett, akit még beavattak „a grammatika tudományába”, írni és olvasni is tanult. Nagy hatást gyakorolt rá Szent Adalbert és egy cseh származású „klerikus”, a püspök barátja és titkára, Radla, akit a fiatal István jóságos, emberséges természetéért – ahogy Hartvik győri püspök írja – „csudálatos módon megszeretett”. A kutatók Radlát az esztergomi nagyfejedelmi udvarban élő Se­bestyén nevű szerzetessel azonosítják.

A trónöröklés rendje
Egyértelmű, hogy Géza nagyfejedelem fiát tudatosan nevelték fejedelemnek, mert a trónutódlás kérdésében a nyugati mintát követik. Eszerint a trónörökös az elsőszülött fiú utód (primogenitúra). Ez teljesen ellentétes az Árpád-házban hagyományos pusztai, azaz keleti hagyománnyal, mely szerint az uralkodói hatalom mindig a család legidősebb tagját illette (seniorátus) az uralkodói alkalmasság (idoneitás) által. A Nagy Legenda szerint Géza nagyfejedelem már korán kijelölte a trón várományosának fiát, Istvánt. A herceg még serdülőkorú volt, amikor Géza összehívta „Magyarország főembereit és az utána következő rendet; a közös tárgyalás tanácsa szerint fiát, Istvánt a nép élére állította, hogy uralkodjék őutána, és ennek megerősítésére mindet külön-külön megeskette”.
A főemberek megesketése után Géza nagyfejedelem fia, István trónutódlási jogát még az ősi, hagyományos kazár eredetű szokással, pajzsra emeléssel törvényesítette. Géza életében e döntést látszólag mindenki tiszteletben tartotta. Azonban az ősi öröklési rendnek megfelelően a trónra még jogot formálhatott Géza öccse, Mihály is. A kereszténységre áttért Mihály azonban visszavonulva élt saját dukátusa (hercegsége) területén, és nem lépett fel trónigénnyel. Tar Szerénd idős kora miatt szintén lemondott a trónról, de nem István, hanem saját fia, Koppány javára. Koppány vezér pedig fegyvert fogott a trón megszerzéséért, és István ellen fordult.

István házassága
István házassága is Géza fejedelem „bölcsességét”, a Nyugathoz való kötődést erősíti. Az egyik életiratban olvashatjuk: „Amikor azután megöregedvén érezte, hogy nemsokára távoznia kell testéből, fiának, akit az ország trónjára kívánt emelni, a római császárok kiterjedt nemzetségéből származó, igen előkelő feleséget hozatott.” E döntésben bizonyára szerepe lehetett Géza feleségének, Saroltnak és az udvarban tartózkodó Szent Adalbert püspöknek is, aki mindkét uralkodóházzal jó kapcsolatban állt.
A házasság Gizellával, Civakodó Henrik bajor herceg leányával, a Német-római Birodalom császára, III. Ottó másodunokahúgával mind német, mind magyar szempontból politikai, dinasztikus jellegű volt. A bajorok a magyarok megkeresztelését remélték, míg a magyarok a diplomáciai kapcsolatok rendezését óhajtották. Mindkét fél a jó szomszédság és a béke kiépítésén fáradozott. Civakodó Henrik halála után leányát, Gizellát a kor szokásának megfelelően a 996-tól uralkodó fia, IV. Henrik adta férjhez. Ő feltételként szabta, hogy a jövendő sógornak, Géza fejedelem fiának csak akkor adja húga kezét, ha István követi apját a trónon. A dinasztikus házasság nem titkolt célja az is, hogy a kereszténység gyorsan terjedjen a Kárpát-medencében, és megteremtődjék a béke.
Az esküvőt a scheyerni bencés apátságban fönnmaradt hagyomány szerint 996 táján, Géza fejedelem halála (997 tavasza) előtt a bajorországi Scheyernben, a bajor hercegi várban tartják. A házassági szertartást Szent Adalbert püspök vezette. E frigy tette lehetővé a Lajta és a Morva folyó felé eső nyugati határok békés rendezését, a magyar kapcsolatok Burgundiáig való kiszélesítését Gizella édesanyja, Welf Gizella által.
Gizella vallásos nevelésben részesült, melyben nagy szerepe volt édesanyjának. Leánytestvére apáca, míg öccse, Brúnó augsburgi püspök lett. Gizellát is apácának nevelték, de a sors úgy hozta, hogy előbb az első magyar király feleségeként hozzájárul a magyar kereszténység megszilárdításához, majd az István halála (1038) utáni években, 1040-től a passaui kolostor főnök asszonyaként még húsz évig szolgálja a német egyházat is.
A fiatal fejedelmi pár Nyitrán, a dukátus központjában telepedett le. Gizella kíséretével a dunai hajókon Regensburgból nagyszámú német világi pap és szerzetes érkezett a magyar nagyfejedelemségbe. Ők hozzájárultak a keresztény hit magyarok közötti terjesztéséhez, a magyar keresztény egyházszervezet kiépítéséhez. A papok mellett nagyszámú német lovag is érkezett az országba. E nehézfegyverzetű és jól képzett katonákra hamarosan szüksége lesz a fiatal keresztény magyar államnak, István nagyfejedelemnek.

(folytatjuk)